A Velencei Bizottság friss ajánlásainak végrehajtására sürgetik majd Lengyelországot abban a határozattervezetben, amelyet az Európai Néppárt (EPP) készül benyújtani áprilisban az Európai Parlamentben - közölte Grzegorz Schetyna, a lengyel ellenzék fő erejének számító Polgári Platform (PO) elnöke csütörtökön.
A politológus így értékeli, hogy Brüsszel továbbra is fenntartja egyebek mellett azt a javaslatát, hogy közös európai uniós szervezet döntsön a menedékkérelmekről
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt vádat emelt a szegedi önkormányzat tulajdonában álló egyik gazdasági társaság korábbi ügyvezetőjével és gazdasági vezetőjével szemben – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
A magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontjának szakemberei is közreműködtek a Mars fejlődését és az esetleges marsi élet nyomait kutató ExoMars program keretében felbocsátott Trace Gas Orbiter (TGO) nevű űrszonda egyik műszerének elkészítésében - közölte csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémia az MTI-vel.
A menekültügyi megállapodást nem szabad összekapcsolni a Törökországgal folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokkal - figyelmeztetett Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke az uniós állam- és kormányfők csütörtökön kezdődött csúcsértekezletén tartott sajtótájékoztatóján Brüsszelben
A Velencei Bizottság friss ajánlásainak végrehajtására sürgetik majd Lengyelországot abban a határozattervezetben, amelyet az Európai Néppárt (EPP) készül benyújtani áprilisban az Európai Parlamentben - közölte Grzegorz Schetyna, a lengyel ellenzék fő erejének számító Polgári Platform (PO) elnöke csütörtökön
A DVTK Jegesmedvék csapata megvédte címét a jégkorong MOL Ligában, miután a döntő negyedik mérkőzésén 5-2-re legyőzte a MAC Budapestet a Tüskecsarnokban. A miskolciak ezzel összesítésben 4-0-ra nyerték a párharcot, és másodszor diadalmaskodtak a MOL Ligában.
A finnugor népek összetartozását erősíti az észt kultúrát bemutató egyhetes veszprémi programsorozat, amely az észt életfelfogást hozza közelebb a magyarokhoz - jelentette ki az észt külügyminiszter csütörtökön Veszprémben, a Finnugor Kulturális Főváros rendezvénysorozat keretében zajló ünnepségen.
Elfogadható a migrációs krízis megoldására összeállított EU-török megállapodás-tervezet Szlovákia számára - nyilatkozta Brüsszelben Robert Fico szlovák kormányfő az Európai Tanács ülésének nyitónapján, csütörtökön
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,89 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel, 25 770,70 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 17,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Hazaárulás, szolgálati titok megsértése és korrupció miatt nyolc év börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a müncheni tartományi felsőbíróság a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) egy volt munkatársát, amiért információkat juttatott el a szervezet munkájáról az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA)
A Manchester United 1-1-es döntetlent játszott a visszavágón a vendég Liverpoollal, így 3-1-es összesítéssel búcsúzott csütörtökön a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjében.
A Szaúd-Arábia és Thaiföld között több mint 25 éve tartó gyémántviszályban újabb fordulat következett be, mivel a drágakövek tolvaja úgy határozott, hogy lemond világi életéről, és szerzetesnek áll – közölte csütörtökön a dpa német hírügynökség
Délelőtt még biztosan marad a napos, derűs idő, amit később is csak néhol zavar meg felhősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12-16 fok között alakul. (OMSZ)
Az Északi Áramlat-2 gázvezeték olyan kereskedelmi projekt, amit Oroszország támogatni szándékozik, és ellenzi az Európai Unióval folytatott energetikai párbeszéd átpolitizálását - jelentette ki Alekszej Meskov orosz külügyminiszter-helyettes csütörtökön Moszkvában a TASZSZ-nak.
Megjelent Röhrig Géza Kossuth-díjas színész, költő, író, az Oscar-díjas Saul fia című film főszereplőjének Az ember aki a cipőjében hordta a gyökereit című verseskötete.
A Manchester United a sima liverpooli vereség után nem tudott bravúrt bemutatni csütörtök este az Old Traffordon, 1-1-gyel zárt, és 3-1-es összesítéssel búcsút intett az Európa-ligának. Anthony Martial tizenegyesgólja után felcsillant a remény a hazaiak előtt, de Philippe Coutinho szünet előtti egyenlítése megpecsételte a sorsukat. A Spurs sem tudott csodát tenni, kettős vereséggel esett ki a…
Kiss Máté, a a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a lakástűzben, amit robbanás előzhetett meg, ketten sérültek meg súlyosan, egyiküket a tűzoltóknak kellett kimenteni. A a négyszintes épület egyik harmadik emeletén keletkezett tűz a szomszéd lakásra is átterjedt miután kidőlt egy válaszfal.
A GT-R minden kétséget kizárón a Nissan egyik legismertebb, és egyben legelismertebb modellje: egy nagyon kemény, emblematikus sportautó, ehhez kétség sem fér. Azonban szép lassan eljár felette az idő, miközben az új generáció érkezése továbbra is távolinak tűnik, főleg annak ismeretében, hogy a New York-i Autószalonon ismét egy frissítésre készül a japán gyártó.
Tavaly év végén számoltunk be róla, hogy a G90-nel (egyes piacokon EQ900) a Hyundai útjára indítja saját luxusmárkáját, méghozzá Genesis néven. A hatalmas lendületben lévő dél-koreaiak pedig azóta sem álltak le, így nemrégiben bemutatkozott az óriási szedán hosszított változata is, L utónévvel. Mindez ráadásul még nem volt elég a gyáriaknak, ugyanis a jövő héten kezdődő New Yorki Autószalonra már…
Egy autórajongó számára talán nincs is szebb annál, mikor felhördült egy V8-as erőforrás – még ha turbós is –, és üvöltve készteti pörgésre a hátsó kerekeket, miközben az autó kilinccsel előre érkezik meg a kanyarba. Ez talán maga a paradicsom, és mindezt most egy rövid videóban varázsolta elénk a Penznzoil, méghozzá egy Ferrari 488 GTB segítségével.
A BMW szokásos éves tavaszi sajtókonferenciáján jelentette be dióhéjban terveit 2016-ra vonatkozóan; a bajorok programjában számos izgalmas pontot találunk, amelyek lefedik a teljes modellpalettát. Keményen dolgozik az M-divízió, miközben tovább gyarapodik az elektromos és hibrid modellek kínálata, hiszen az "i" és az "i Performance" részlegek sem pihennek.
Sikerült megállapodni az Európai Unió és Törökország között készülő migrációs egyezmény kompromisszumos szövegéről az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli tanácskozásán - jelentette be Xavier Bettel luxemburgi kormányfő a Twitteren.
A Mercedes nemrégiben bejelentette, hogy egy sor 43-as típusjelű AMG modell bevezetésére készül, a németek pedig valóban betartották szavukat: egymás után mutatkoznak be a ’43-as’ Mercedes-AMG modellek, gondoljunk csak az SLC-re, a C-osztály Coupé/Cabriolet párosra, vagy a múlt héten leleplezett E 43-ra. És ma is bővült a paletta, ugyanis a németek bejelentették a Mercedes-AMG GLC 43 4MATIC…
A Fiat vágyakozik visszatérni régi dicsfényébe, ehhez pedig ezúttal jól keverte a lapokat. Visszatért a Tipo elnevezés, a család első tagjaként pedig egy olyan szedán, amely harmóniájával, tágasságával és vonzó árával igyekszik érvényesülni. A slágergyanús újdonság mindössze 3,5 millió forinttól elérhető hazánkban; nem haboztunk, és már be is ültünk a volánja mögé.
Hanga Ádám karriercsúcsa ellenére a spanyol Laboral Kutxa Vitoria kikapott a CSZKA Moszkva vendégeként csütörtökön a férfi kosárlabda Euroliga top 16-jának 11. fordulójában.
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) összehívását javasolja a Liga Szakszervezetek, ahol szerintük olyan megoldást kell találni, amely megőrzi a béren kívüli juttatások rendszerét.
A munkaügyi jogsértések aránya a foglalkoztatóknál és a munkavállalóknál is mérséklődött tavaly, még mindig jelentős azonban a feketefoglalkoztatás, és ebből a szempontból a személy- és vagyonvédelmi szektor továbbra is a "legfertőzöttebb" ágazatok között van - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának a tárca honlapján közzétett jelentésében.
A karcsai templom perselyét lopta el két féri, a rendőrök elfogták őket - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel csütörtökön.
A CBRE befektetési felmérése szerint Európa 2016-ban jelentős mértékű tőkére számíthat az ingatlanpiacon. A megkérdezettek közel fele úgy tervezi, hogy többet költ Európában és csak 15 százalékuk fektetne be kevesebbet, mint 2015-ben. Közép- és Kelet-Európa egyre vonzóbb: Lengyelország mellett Magyarország is kiemelt célpont – derül ki a világ vezető ingatlan-tanácsadójának legfrissebb…
Az MSZP, az LMP és a Jobbik közösen kezdeményezte egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását a letelepedési államkötvényekkel kapcsolatos visszaélések kivizsgálására. A Heti Válasz információi szerint a 300 ezer euróért megvásárolható, európai tartózkodást nyújtó kötvények a három évvel ezelőtti bevezetés óta nagyon jó üzletet jelentenek azoknak a cégeknek, amelyek forgalmazhatják a…
Különadót vetnek ki a cukrozott üdítőitalokra Nagy-Britanniában a gyerekelhízás elleni harc jegyében - jelentette be nagy meglepetésre John Osborne brit pénzügyminiszter szerdán a parlamentben a 2016/17-es pénzügyi év költségvetési tervét ismertetve.
Az EU28-ak vezetői csütörtök éjfélkor egymás között megállapodtak arról a javaslatról, amit a német kancellár szerint a Tusk-Juncker-Rütte hármas mutat pénteken reggel az EU-török menekültalku megkötése céljából Brüsszelbe érkező török miniszterelnöknek. Az állam- és kormányfők többórás csütörtöki vitájából a terv jogi vonatkozásainak átbeszélése vette el a leghosszabb időt - írja a BruxInfo.