Legalábbis a welovebudapest így értesült. Többet egyelőre nem tudni. A helynek azért kell bezárnia, mert a Városliget Zrt. gigantikus múzeumot akar építeni a helyén.
Megerősítette változatlan stabil kilátással Magyarország hosszú és rövid futamidejű, devizában és forintban fennálló államadósságának "BB plusz/B" szintű besorolását pénteken a Standard & Poor's
A nap eseménye a hazai bankpapír száguldása, majd aláhullása volt. A Richteren egy jó nagyot téptek, az európai ás amerikai tőzsdék szerény emelkedésben.
Oroszország a kurd lakosság ellen alkalmazott erőszak beszüntetésére és a politikai rendezés útjára való visszatérésre szólítja fel Törökországot - jelentette ki pénteken Moszkvában Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.
Az autóiparban a biztonság – legyen szó akár az aktív, akár a passzív védelemről – kiemelt szempont, amit remekül példáz, hogy évekkel ezelőtt kötelező felszereltséggé vált a kerekek blokkolását megakadályozó ABS, s azóta a menetstabilizátor is minden esetben jár az új modellekhez.
Az alábbiakban az AFP és az Európai Tanács honlapja alapján ismertetjük az Európai Unió és Törökország között pénteken létrejött megállapodás (nyilatkozat) főbb pontjait:
Sokan még mindig nem hisznek benne, de egyre biztosabban kijelenthetjük: az elektromos meghajtás jelenti a jövőt. A kezdeti próbálkozások, és egy-egy mellényúlás után a villanyos és hibrid technológia már ott tart, hogy a dízelmotorok joggal érezhetik veszélyben magukat. Ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a BMW komoly konnektoros hibrid offenzívája, amelynek talán legfontosabb, és egyben…
A kötelező betelepítési kvótákról szóló népszavazás visszavonására szólította fel a miniszterelnököt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke pénteken közleményben
Március 19-én, este fél 10-kor egy órára elsötétül egy sor nagyváros szerte a világon. A Föld óráját tizedik éve szervezik meg világszerte minden év márciusának utolsó szombatján, tavaly 172 országból több mint két milliárd ember csatlakozott a kezdeményezéshez. Az akció keretében itthon a WWF több programot is szervez szombat estre.
Legalább az Egyesült Államok szépen kijött a válságból, még ha máshol akadozik is a talpra állás - hangzik el sokszor. Aztán a St. Luis-i Fed közzéteszi ezt az ábrát, emlékeztetve arra, hogy minden...
Oroszország minden vonatkozásban kész együttműködni az Egyesült Államokkal, és ennek egyetlen formáját sem függesztette fel - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
Autonóm módon, vezető nélkül közlekedő autók beszerzése iránt érdeklődik a nagyobb autógyáraknál az Uber, és egy lapértesülés szerint a Daimlernél már le is adott egy nagy tételre szóló és hosszú távú megrendelést.
A Jobbik kifogásolja, hogy a családi otthonteremtési kedvezményben (csok) "gyilkosok, menekültek és munkakerülők is részesülhetnek", a párt ezért országgyűlési határozatot terjesztett be annak érdekében, hogy a Ház megvitassa a csok rendeletének szigorítását.
Autonóm módon, vezető nélkül közlekedő autók beszerzése iránt érdeklődik a nagyobb autógyáraknál az Uber, és egy lapértesülés szerint a Daimlernél már le is adott egy nagy tételre szóló és hosszú...
A német és a francia tőzsdék emelkedéssel zártak, így érthető, hogy a jó hangulatban a tengerentúlon is pluszban nyitottak a részvénypiacok. Amennyiben így marad, akkor elmondhatjuk, hogy a Dow és az...
A Kúria megerősítette a fogyasztóvédelmi hatóság korábbi jogalkalmazási gyakorlatát a tartós használatra rendelt, kötelező jótállás alá eső termékekre, a 3 munkanapon belüli cserekötelezettség ügyében – közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) az MTI-vel pénteken.
A címvédő és listavezető Sopron huszonhét ponttal legyőzte a Győr csapatát a női kosárlabda NB I pénteki játéknapján, ezzel a további eredményektől függetlenül biztosította alapszakasz-elsőségét.
Az InfoRádióban a hétvégén mások mellett hallható lesz Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, aki a magyar tudomány nemzetközi súlyáról beszélt, Szemerkényi Réka, Magyarország washingtoni nagykövete, aki a magyar-amerikai viszonyt és az amerikai elnökválasztás eseményeit részletezte, illetve Egeresi Zoltán és Feledy Botond elemzők, akik az EU-csúcs történéseiről beszélgetnek.
Angela Merkel kancellárt mélyen megrázta Guido Westerwelle halála. A volt német külügyminiszter, a liberális német Szabad Demokrata Párt (FDP) egykori elnöke hosszú betegség után, életének 54. évében hunyt el pénteken.
Chrese Evansról eddig csak a környezetében élők tudták, hogy kik a felmenői. Két napja azonban - a közösségi médiában megjelentetett képei miatt - róla beszél az amerikai bulvársajtó.
Magyarországra nem szállítottak a feltehetően fertőzött román juhsajtból, amelyre európai élelmiszerbiztonsági riasztást adtak ki pénteken - válaszolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI érdeklődésére.
Vajon hazamennek-e önszántukból a menekültek, ha véget ér a háború Szíriában? Egyáltalán lesz még hova visszamenni? Mi lesz, ha kisiklik az EU és Törökország tárgyalása és újabb hullám indul felénk? Káncz Csaba az uniós csúcs pénteki vacsorája előtt vizsgálta meg a menekültválság egyik legrosszabb kimenetelét.
A Mein Kampf egy példányát, amely egykor Adolf Hitler személyes tulajdonában volt, 20 655 dollárért (5,7 millió forint) árverezték el pénteken az Egyesült Államokban.
A tavaly novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezője, Salah Abedslam mellett két másik gyanúsítottat is őrizetbe vettek a péntek délutáni brüsszeli rendőrségi akció során - tájékoztatott Charles Michel belga kormányfő.
A várhatóan már a jövő héten felálló új szlovák kormány igazságügyi miniszterének első intézkedései között lehet, hogy a 2006-ban megvert, majd hamis tanúzással megvádolt volt diáklány, Zsák Malina Hedvig ügyét magyarországi bíróságnak adja át - írta honlapján az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap, saját értesülésekre hivatkozva pénteken.
A várhatóan már a jövő héten felálló új szlovák kormány igazságügyi miniszterének első intézkedései között lehet, hogy a 2006-ban megvert, majd hamis tanúzással megvádolt volt diáklány, Zsák Malina Hedvig ügyét magyarországi bíróságnak adja át - írta honlapján az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap, saját értesülésekre hivatkozva pénteken