A TEK állítólag teljesen lezárta a Keleti pályaudvart, mert bombát kerestek - írta az index.hu. Lőcsei Virág, a MÁV szóvivője az Index kérdésére elmondta, hogy este hétkor lakossági bejelentés alapján lezárták a 6-9-es vágányokat, de körülbelül húsz perc után fel is oldották a zárat, mert nem találtak semmit.
Dzsihád esti mese helyett, a náci Németországból ismert oktatási rendszer és rengeteg erőszak: egy brit jelentés megmutatja, milyen a gyerekek élete az Iszlám Államban.
Azt állítja az M1, hogy fehéroroszok lehetnek a brüsszeli elkövetők. Amit rajta kívül csak az orosz rezsimhez közeli média állít. A fehérorosz állítólagos öngyilkos merénylőkkel azóta interjú is készült.
Bár hetek óta a béke szigetének nevezhetjük az euró/forint devizapárt, ma azért a váratlan MNB-vágás hírére azonnal intenzív mozgás alakult ki. A jegyzések 313-ig ugrottak, ami másfél havi...
Németországban szíriai menedékkérők mentették ki összetört autójából a Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) egy politikusát. Az NPD a német szövetségi törvényhozás tartományokat képviselő kamarája, a Bundesrat szerint a nemzetiszocializmussal rokon eszméket hirdet, épp ezért a betiltását kezdeményezték.
Bombariadó volt a Keleti pályaudvaron a Hatvanba induló vonaton és környékén. A Vs.hu riportere egy peronőrrel beszélt, aki megerősítette, hogy a Terrorelhárító Központ (TEK) emberei leszállítottak a vonatról mindenkit, és kiürítették a pályaudvar egy részét.
Szentpétervár mellett épül fel az "orosz Hollywood": a stúdió- és szórakoztatóipari komplexum négymilliárd rubeles (17 milliárd forintos) beruházással a következő három-négy évben készülhet el
Nógrádi György szerint Brüsszelben káosz volt a terrortámadásokat követően. A biztonságpolitikai szakértő az InfoRádiónak azt mondta: a belga rendőrség és kormányzat nem készült fel a merényletekre.
Az ukrán külügyminisztérium kedden felszólította a nemzetközi közösséget, hogy ítélje el a Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő ellen Oroszországban hozott "jogellenes" bírósági határozatot, és gyakoroljon még nagyobb nyomást Moszkvára.
Eséssel indították a napot az irányadó amerikai indexek a brüsszeli terrortámadások hírére, de a kereskedés közben folyamatosan araszoltak felfelé. A napot végül vegyes elmozdulásokkal zárták, a Dow...
Tunéziában három hónappal meghosszabbították az ország fővárosában tavaly novemberben elkövetett és tucatnyi halálos áldozatot követelő terrorakció miatt bevezetett rendkívüli állapotot - közölte kedden az AP amerikai hírügynökség.
Bakondi György szerint Magyarországon nincs terrorfenyegetés, de a brüsszelihez hasonló, súlyos eseményeknél ellenőrizni kell a "szálakat", ezért is rendelték el a 2-es szintű terrorkészültséget.
A keddi brüsszeli robbantásoknak 31 halottja és 250 sebesültje van, írja az index.hu a belga egészségügyi miniszter, Maggie De Block a VTM csatornának adott nyilatkozatára hivatkozva. Ez tehát hivatalos adatnak tekinthető. A Le Monde szerint a sérültek közül 11-en franciák, és háromnak az állapota súlyos.
Ideiglenesen korlátozták a harmadik országok állampolgárainak áthaladását az orosz-finn határon a kétoldalú migrációügyi együttműködés keretében, erről állapodott meg kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök és finn partnere, Sauli Niinistö Novo-Ogarjovóban.
A magyar futsalválogatott sokáig döntetlenre állt kedd este az Eb-ötödik olaszok ellen Miskolcon, de végül 3-0-ra kikapott a vb-kijutásért zajló párharcban.
Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint Brüsszel és Belgium "puha" célpont volt a terroristáknak, mert a hatóságok sok feltárt problémát nem tudtak időben megoldani
Bakondi György szerint Magyarországon nincs terrorfenyegetés, de a brüsszelihez hasonló, súlyos eseményeknél ellenőrizni kell a "szálakat", ezért is rendelték el a 2-es szintű terrorkészültséget. A...
Bakondi György szerint nálunk nincs terrorfenyegetés, de súlyos eseményeknél ellenőrizni kell a "szálakat", ezért is rendelték el a 2-es szintű terrorkészültséget.
Növekedéssel, munkaerő-bővüléssel és innovációs-technológiai beruházásokkal számolnak a nagy autógyártók és beszállítók Kelet-Közép-Európában; a régió elsősorban az alacsony bérek és a képzett munkaerő miatt vonzó, a legnagyobb kihívást a bizonytalan jogi háttér és az oktatási rendszer jelentik - derül ki a Deloitte idén először összeállított Automotive felméréséből.
Döbbent felháborodással fogadták uniós országok és a világ vezetői a Brüsszel elleni iszlamista támadást. Többen kiemelték: a belga fővárost ért, összehangolt robbantás sorozat egész Európa ellen irányult. De nem csak nyilatkozatok és szimbolikus gesztusok születtek ma: szinte valamennyi európai ország emelt a terrorkészültség szintjén. Belgiumot jóformán hermetikusan elzárták a külvilágtól. Nem…
Spanyolország megerősíti repülőtereinek védelmét, de a terrorvédelmi készültség szintjét megtartja jelenlegi, a legmagasabb előtti fokozaton - jelentette be az ügyvezető spanyol kormány belügyminisztere kedden Madridban, miután a brüsszeli terrortámadások miatt a nemzetbiztonsági és rendőrségi szakértőiből álló bizottság értékelte a helyzetet.
Öten meghaltak Guineában az újraéledő ebolajárvány miatt, a szomszédos Libéria a vírus ismételt elterjedésétől tartva lezárta guineai határát - közölték kedden a két nyugat-afrikai ország hatóságai.
Első fokú terrorveszélyt hirdettek ki kedden délután Csehországban a brüsszeli robbantások miatt - közölte Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök, miután Milan Chovanec belügyminiszterrel együtt a rendőrség és a biztonsági szolgálatok vezetőivel megvitatta a kialakult helyzetet
Esnek a Nike részvényei azután, hogy a társaság közzétette negyedéves gyorsjelentését. A bevétel emelkedett, de nem annyival, mint amire az elemzők számítottak. A profit viszont felülteljesítette a...
Biztonsági szakértők szerint jól szervezett akció volt a Brüsszel elleni támadás, amelyet vélhetően heteken, ha nem hónapokon át terveztek az elkövetők. Nyomozók szerint feltűnő, hogy az akcióra négy nappal a párizsi merényletek legfőbb gyanúsítottjának, Salah Abdeslamnak a letartóztatását követően került sor. Még vizsgálják, hogy a két eset között lehet-e összefüggés. További részletek a…
Rendkívüli programsorozattal készülnek az olaszországi Velencében a városban 1516. március 29-én megnyitott gettó 500 éves évfordulójára, amelyen az antiszemitizmussal szembeni fellépést is szorgalmazni kívánják.
Poggyászaikba rejtették a robbanószerkezeteket a brüsszeli nemzetközi repülőtéren kedden végrehajtott terrortámadások elkövetői - közölte Francis Vermeiren, a légikikötőnek otthont adó Zaventem település polgármestere
A korábbi sajtóértesüléseknek megfelelően Carlo Tavecchio, az Olasz Labdarúgó Szövetség elnöke elmondta, hogy tárgyalni fog Fabio Capellóval a válogatott szövetségi kapitányi posztjának betöltéséről.
Debrecenben is a brüsszeli robbantások áldozataira emlékeznek: belga nemzeti színekkel világítják ki a Nagyerdei Stadiont, amely az NB I-ben szereplő DVSC mérkőzéseinek ad otthont.
Brüsszelben a legutóbbi közlések szerint 31-en haltak meg és 250-an megsérültek a kedd reggeli robbantásos merényletekben. Magyarországon is emelték a terrorkészültséget szintjét a hatóságok. A nyárra megszűnik a Klik - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Poggyászaikba rejtették a robbanószerkezeteket a brüsszeli nemzetközi repülőtéren kedden végrehajtott terrortámadások elkövetői - közölte Francis Vermeiren, a légikikötőnek otthont adó Zaventem település polgármestere. Brüsszelben - a belga egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint - 31-en haltak meg és 250-an megsérültek a kedd reggeli robbantásos merényletekben.
A thyssenkrupp Ferroglobus Kereskedelmi ZRt. saját forrásból 100 százalékos tulajdonrésszel vásárolta meg a győri székhelyű Ib Andresen Industri Magyarország Kft.-t, amelynek közvetlen, egyedüli irányítását a vállalat 2016. február 29-től vette át. A GVH által is engedélyezett felvásárlási tranzakció által Magyarország vezető acél, könnyű- és színesfém, valamint műanyag kereskedelmi vállalata…
Tunéziában három hónappal meghosszabbították az ország fővárosában tavaly novemberben elkövetett és tucatnyi halálos áldozatot követelő terrorakció miatt bevezetett rendkívüli állapotot - közölte kedden az AP amerikai hírügynökség.
Nagy Sándor Gyula kutató szerint nem működött tovább az Egyesült Államok gazdasági embargója Kubával szemben, ez is hozzájárult ahhoz, hogy 1928 után hétfőn amerikai elnök járt a szigetországban
Carlo Tavecchio, az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) elnöke kedden elmondta, hogy tárgyalni fog Fabio Capellóval a válogatott szövetségi kapitányi posztjának betöltéséről.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat több mint egymillió forint értékű segélyt nyújtott át a munkácsi katonakórháznak: infúziós eszközöket, injekciós tűket, fecskendőket és Béres cseppet