Szakértők szeront összesen kb. 5000 európai születéső személy ment harcolni Szíriába vagy Irakba az ISIS oldalán. Közülük képeztek ki néhány embert (a becslések 400-600 emberről szólnak) európai terrortámadások végrehajtására. A terrorszervezet szíriai és líbiai kiképzőtáboraiból képes volt több, egymáshoz kapcsolódó terroristasejtet telepíteni Európába, ezek gyilkolásztak Párizsban és most…
Azonosították a keddi brüsszeli öngyilkos merényletek elkövetőit Belgiumban. Kiutasították a brüsszeli robbantások egyik elkövetőjét a török rendfenntartó erők tavaly nyáron - közölte a török elnök.
Tart a hajsza Belgiumban a tegnapi robbantások még szökésben lévő szervezői után. Több terroristát már azonosítottak, de néhány esetben még csak találgatnak a nyomozók.
Robert Fico szerda este benyújtotta régi kormánya lemondását Andrej Kiska szlovák államfőnek, aki ezt elfogadta, majd kinevezte Ficót az új kormány élére.
Magyarország benyújtotta pályázatát a Nemzetközi Energia Ügynökség kormányzótanácsa jövő évi miniszteri szintű ülésének megrendezésére - tájékoztatta Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára szerdán Párizsban az MTI-t a szervezet idei kormányülését követően.
Íme néhány vicces, de őszinte gondolat az anyaságról, megspékelve néhány csodálatos képpel. Galériánkban ezúttal a 10 legviccesebb, de egyben nagyon őszinte, kedvenc gondolatunkat gyűjtöttük össze az anyaságról. [cikk=49055] Ha szeretnéd megnézni, like-olni és megosztani őket, kattints a galériára! Melyik a kedvenced? [cikk=48886]
Magyarországon a 8,3 millió felnőtt lakosból 3,5 millióra becsülhető a magas vérnyomásban szenvedők száma, ezzel e kórforma a leggyakoribb betegség hazánkban. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy minél több hiteles információ álljon rendelkezésre a betegségről, a betegekről és kezelésekről. Ezért indította el a Magyar Hypertonia Társaság 2002-ben a Hypertonia Regiszter adatfelvételét, aminek…
Irakból induló tömeges menekültáradatra kell számítani, ha az ENSZ nem kapja meg sürgősen az iraki humanitárius válság kezelésére kért adományokat - jelentette ki John Ging, az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának (OCHA) műveleti igazgatója szerdán Genfben
Az áprilisi pekingi filmfesztiválon is bemutatják Natalie Portman Oscar-díjas színésznő első rendezését, amely Ámosz Oz izraeli író önéletrajzi könyvéből született.
Két egykori köztársasági elnökről nevezhetnek el budapesti közterületeket, a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán dönthet arról, hogy Göncz Árpád nevét egy új városrész viselje majd a XIII. kerületben, Mádl Ferencnek pedig a Hegyalja út átnevezésével javasolnak emléket állítani.
Szíriában ténylegesen orosz különleges alakulatok (Specnaz) működnek – közölte szerdán Alekszandr Dvornyikov vezérezredes, az orosz katonai kontingens vezetője Szíriában az Interfax hírügynökséggel
Legkorábban szombaton nyithatják meg újra a forgalom előtt a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőteret, ahol az előző napon kettős robbantást hajtottak végre - közölte szerda este a légikikötőt üzemeltető vállalat szóvivője.
A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán dönthet arról, hogy Göncz Árpád nevét egy új városrész viselje majd a XIII. kerületben, Mádl Ferencnek pedig a Hegyalja út átnevezésével javasolnak emléket állítani.
Most rajtunk a sor, hogy segítsünk Európának - jelentette ki Hillary Clinton, a Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsa Kaliforniában, a belgiumi terrorakciókra utalva.
Digitális forradalom a sürgősségi gyermekellátásban. Szakemberek szerint számos gyermek ellátása lehetne biztonságosabb, ha a szülők szakszerű segítséget kapnának baj esetén. A betegagyerekem.hu weboldal célja, hogy hazai, magas szakmai színvonalú, egymást jól kiegészítő innovatív kezdeményezéseket gyűjtsön össze.
Most rajtunk a sor, hogy segítsünk Európának - jelentette ki Hillary Clinton, a Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsa Kaliforniában, a belgiumi terrorakciókra utalva
Magyarországon a 8,3 millió felnőtt lakosból 3,5 millióra becsülhető a magas vérnyomásban szenvedők száma, ez a szám a lakosság idősödése miatt folyamatosan nő, a 75 éven felüliek több mint 80 százaléka hipertóniássá válik, elsősorban az érrendszeri meszesedés miatt - derült ki a Magyar Hipertónia Társaság által 2002-ben létrehozott hipertónia-regiszter legfrissebb adataiból.
A fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2015-ben 19,4 százalékkal csökkent az előző évhez képest, a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma több mint 4 százalékkal nőtt - derült ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) beszámolójából, amelynek elfogadásáról jövő szerdán dönthet a Fővárosi Közgyűlés.
A Mazda a korábbi találgatásoknak megfelelően a kapuit ezen a héten megnyitó New York-i Autószalonra időzítette a keménytetős MX-5 bejelentését. A leleplezés tehát nem számít nagy meglepetésnek, az RF típusjelzéssel kiegészített négyévszakos MX-5 tetőmegoldása viszont annál inkább.
A BMW-nek már régóta létezik a vásárlói igények személyre szabására specializálódott Individual részlege, a gyáriak azonban egy percig sem szeretnék, hogy akárki is megfeledkezzen erről a divízióról, így most a 7-es alapjain két különleges verzióval is készültek, melyek kétségtelenül kiválóan bizonyítják, hogy milyen lehetőségek rejlenek az ügyfelek előtt – persze jó pénzért.
A Fiat nemrég élesztette fel egy legendás modelljét, a 124 Spidert, és ennek örömére természetesen nem maradhatott el az Abarth kúra sem, aminek végeredményét már Genfben láthattuk a hónap elején. Az olaszok azonban nem álltak le, és a New York-i Autószalonra már egy különkiadást is elvisznek az egyelőre még piacra sem került skorpiós roadsterből, méghozzá Elaborazione (az olasz szó magyarul…
A Mercedes-Benz ma reggel bejelentette népszerű és rendkívül jól sikerült, friss GLC-sorozatú közepes SUV modelljének dinamikusabb beállítottságú Coupé változatát. A divatosabb GLC érkezésére számíthattunk, ugyanis a csillagos márka nemrégiben már prezentálta koncepcióváltozatban az autót.
Várható volt, hogy hosszú távon nem tarthatók a rég nem látott mélységekben tanyázó üzemanyagárak, azonban olyan dinamikus drágulásra azért nem számítottunk, mint amit az elmúlt néhány hónapban tapasztalhatunk. Alig egy hónapja még bőven 300 forint alatt volt mind a benzin, mind pedig a gázolaj literenkénti országos átlagára, Húsvét hétvégéjétől pedig a február végi ’állapottal’ összehasonlítva…
Az elmúlt hónapokban biztosan minden autós találkozott már hazánk útjain a jellegzetes kialakítású oszlopokkal, amelyek út fölé nyúló ága kamerákkal felszerelve várja, hogy lencsevégre kaphassa a szabálytalankodó vezetőket és járműveiket. A türelmi időszak lassan lejár, és a Rendőrség tájékoztatása szerint április 5-től már aktívan büntethetnek a VÉDA néven ismert, fix telepítésű rendszerek.
Épphogy megérkezett Európába a vadonatúj negyedik generációs Prius, a Toyota ma délután, a New York-i Autószalonon máris leleplezte a világszerte óriási népszerűségnek örvendő hibridmodell konnektorról is tölthető plug-in változatát. Az újdonság Amerikában Prime utónévvel debütált, de az még nem biztos, hogy Európában ugyanígy fogják hívni a japánok friss büszkeségüket.
A Nissan GT-R jelenlegi, R35-ös verziója már 2009 óta piacon van, és bár azóta már többször is frissült, sokan várják már a vadonatúj generációt. A japánok egyelőre még dolgoznak az utódon, de addig sem hagyták lógva a rajongókat, ugyanis ezúttal egy az eddigieknél hangsúlyosabb ráncfelvarrással örvendeztettek meg minket, ami természetesen érintette az erőforrást is.
Évtizedes trendként megállapítható, hogy az SUV kategória az autóipar slágere. Az emelt modellek iránt egyre nagyobb a kereslet, így nem csoda, hogy a gyártók is egyre több figyelmet fordítanak rájuk. Így tesz a Mercedes-Benz is, amely a 2000-es években még csak érdekes színfoltként megtűrt ML-ből valódi luxusautót varázsolt. A magasabb szinthez új elnevezés is jár: a jelenlegi GLE személyében…
Az idén közepes, jó termés várható meggyből, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) 150-160 forintos felvásárlási árat tartana reálisnak - mondta Csizmadia György, a szervezet alelnöke szerdán az M1 aktuális csatornának.
Rendkívül nehéz helyzetben vannak az európai titkosszolgálatok, mert szinte lehetetlen kiszűrni a potenciális terroristákat - ezt mondták az ATV Híradónak nyilatkozó szakértők. A brüsszeli robbantások elkövetői ráadásul visszatértek az évtizedekkel korábbi módszerekhez, amire a titkosszolgálatok kevéssé voltak felkészülve. A megfigyelési technológiának még évek kellenek, hogy újra felvehesse a…
Tizedik születésnapját nagykoncerttel ünnepli a fővárosi Akvárium Klubban a Magashegyi Underground. A Bocskor Bíborka által vezetett csapat az április 2-i fellépésre időzítve új stúdióalbumot is készített.
Márciusi döntésével az Európai Központi Bank 0% azaz nulla százalékra csökkentette irányadó kamatszintjét. Így a cikkünk címében jelzett 9,50%-os euró-kamatra joggal kaphatják fel sokan a fejüket. Mégis lehetséges mindez? A válasz: IGEN, és a megoldás itt is a részletekben rejlik. Lássuk hogyan működik az "Erste Group Protect Multi Luxury 2016-2017" elnevezésű értékpapír.