2016. március 28. hétfő

márc. 28
17:51
A legtutibb módszer, hogyan tanítsuk a gyereket biciklizni (Infostart)
Itt a tavasz, sok szülő ilyenkor tanítja biciklizni gyermekét. Igen ám, de melyik a legjobb módszer? Erről beszélt az InfoRádiónak Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke.
márc. 28
17:57
Valami ég a Rómain (444.hu)
A Nánási út végén egy udvaron lobbant fel valami, vastag füst gomolyog.
márc. 28
18:06
Moszkvában tárgyalt a CIA igazgatója (Gondola)
Az Oroszország és az Egyesült Államok közötti bizalom kérdése állt az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójának március elején tett moszkvai látogatása homlokterében - közölték hétfőn Moszkvában
márc. 28
18:06
Az elfoglalt nők épp a legfontosabb dologról feledkeznek meg (ProfitLine)
A magyar nők 78 százaléka azt gondolja, nyugdíjasként rosszabbul fog élni, mint dolgozó nőként – derül ki az Aegon nyugdíjkutatásából. Ugyanakkor hazánkban csak 27 százalékuk rendszeres megtakarító, aki gondoskodik nyugdíjas éveiről, míg partnerükre ebben a kérdésben 57 százalékuk számít.
márc. 28
18:06
Holtan találtak egy embert a fővárosban (ATV)
Holtan találtak egy embert a főváros VI. kerületében, egy Ó utcai házban hétfőn, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomoz - közölte a BRFK az MTI-vel.
márc. 28
18:06
Protipp: Cesc18 tenisztippjei aranyat értek a 21. héten (Agroinform)
Több jó egyéni teljesítmény is volt az előző héten, de Cesc18 teniszeivel nagyon sokat kereshettünk.
márc. 28
18:08
Hermetikusan zárt a magyar-szerb határ (Gondola)
A magyar-szerb határ hermetikusan le van zárva az illegális bevándorlók előtt – jelentette ki az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese.
márc. 28
18:09
Összevesztek a pilóták, ezért zuhanhatott le az orosz gép (Infostart)
Emberi hiba, konkrétan a robotpilóta kikapcsolása, a gép pilótái között a kézi vezérlés közben kitört konfliktus okozhatta március 19-én a FlyDubai légitársaság utasszállítójának katasztrófáját Rosztov-na-Donuban - írta hétfőn a gép fekete dobozainak vizsgálatában részt vevő szakértők következtetéseire hivatkozva a Kommerszant című orosz napilap.
márc. 28
18:12
Valójában mennyit kapott a Liverpool Suárezért? (Sport365)
2014-ben a lapok 75 millió fontról cikkeztek, de – amennyiben hihetünk a Football Leaks legújabb beszámolójának – a Barcelonának kevesebbe került az uruguayi.
márc. 28
18:24
Egyszerűbb lett gombászni (Gondola)
Idén egyszerűsödött a gyűjtött termények, például gombák, medvehagyma vagy éticsiga értékesítése utáni adózás és adminisztráció
márc. 28
18:24
A pilóták közötti konfliktus okozhatta a FlyDubai tragédiáját (ATV)
Emberi hiba, konkrétan a robotpilóta kikapcsolása, a gép pilótái között a kézi vezérlés közben kitört konfliktus okozhatta március 19-én a FlyDubai légitársaság utasszállítójának katasztrófáját Rosztov-na-Donuban - írta hétfőn a gép fekete dobozainak vizsgálatában részt vevő szakértők következtetéseire hivatkozva az RT orosz hírügynökség.
márc. 28
18:26
Robbanó csapdák hálózzák be Palmürát (Gondola)
A szíriai hadsereg aknakutatói hozzáfogtak hétfőn az előző nap visszafoglalt Palmüra megtisztításához az Iszlám Állam terrorszervezet által hátrahagyott robbanóanyagoktól, miközben a harci alakulatok igyekeznek kiszélesíteni a város körül kialakított hídfőállást, ahonnan további támadásokat lehet indítani a dzsihadisták központjai irányában - közölték katonai források
márc. 28
18:30
Fidel Castro kőkeményen kikelt Obama kubai látogatásával szemben (444.hu)
No pasarán! Az agg kubai kommunista közölte, nem lesznek gyarmat, és elég volt a pénzszivattyúból.
márc. 28
18:42
Kaptunk egy újabb párhuzamos világot (Infostart)
A magyar internetezők közül egyelőre még kevesen próbálták ki a Netflixet, mindössze az internetezők 2-3 százaléka válaszolt igen-nel erre a kérdésre - derült ki az eNet felméréséből. Az internetkutató társaság kutatásvezetője azt mondta: a hagyományos tévézés a legelterjedtebb, de már milliós tábora van azoknak, akik viszonylag rendszeresen néznek letöltött tartalmakat.
márc. 28
18:42
Erdogan a brüsszeli merényletről: A keblükön melengetett kígyó beléjük mart (ATV)
Ismét élesen bírálta Recep Tayyip Erdogan török elnök azokat a Törökországban akkreditált külföldi diplomatákat, akik egy török bíróság épületénél jelenlétükkel fejezték ki támogatásukat a Cumhuriyet című kormánykritikus napilap két - egyebek között kémkedéssel vádolt - újságírója iránt múlt pénteken Isztambulban.
márc. 28
18:45
Aknamentesítik Palmürát (Infostart)
A szíriai hadsereg aknakutatói hozzáfogtak hétfőn az előző nap visszafoglalt Palmüra megtisztításához az Iszlám Állam terrorszervezet által hátrahagyott robbanóanyagoktól, miközben a harci alakulatok igyekeznek kiszélesíteni a város körül kialakított hídfőállást, ahonnan további támadásokat lehet indítani a dzsihadisták központjai irányában - közölték katonai források.
márc. 28
18:48
Karjakin diadalmaskodott (Alternatív Energia)
Így ő küzdhet majd meg a norvég Magnus Carlsennel novemberben a New York-i döntőben.
márc. 28
19:00
Németországban tömegverekedés volt egy menekültszálláson (ATV)
Tömegverekedés történt egy menedékkérőket befogadó állomáson a németországi Vetschauban, a helyi rendőrség hétfői közleménye szerint az összecsapásban hat ember megsebesült.
márc. 28
19:03
Erdogan ismét bírálta a külföldi diplomatákat (Infostart)
Ismét élesen bírálta Recep Tayyip Erdogan török elnök azokat a Törökországban akkreditált külföldi diplomatákat, akik egy török bíróság épületénél jelenlétükkel fejezték ki támogatásukat a Cumhuriyet című kormánykritikus napilap két - egyebek között kémkedéssel vádolt - újságírója iránt múlt pénteken Isztambulban.
márc. 28
19:06
Terrorfélelemre hangolnak (Alternatív Energia)
Kerítés ide vagy oda, Magyarországra ismét egyre nagyobb számban jutnak be menekültek.
márc. 28
19:12
Erre kíváncsak 2016-ban az adóhatóság revizorai (ProfitLine)
A gazdaság fehérítése, a csalárd szándékkal létrehozott értékesítési láncok felderítése és az EKÁER-szabályok betartásának ellenőrzése három vezető vizsgálati terület az adóhatóság idei toplistáján – hívja fel a hazai vállalkozások figyelmét a MAZARS. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat rámutat: újdonságot jelentenek az adózói minősítések mentén elváló vizsgálatok: a megbízható…
márc. 28
19:15
Ott fogsz majd nyuszikat keresni, ahol senki sem lát (Privátbankár)
Egy erotikus oldal felmérése szerint húsvétkor messze a sokszorosára nő a keresések száma olyan tartalmakra, amelyek a Húsvét, tojás, nyúl szavakat tartalmazzák. De a nyúljelmez és a templom szó is felettébb népszerű ilyenkor. Ugyanakkor kissé visszaesik a látogatók száma a hétköznapokhoz képest. A magyar nézelődők között jóval több a nő, mint a világátlag.
márc. 28
19:16
Itt a bizonyíték, hogy Matolcsyék hiperoptimisták (Portfolio)
A héten jelent meg a jegybank friss növekedési prognózisa, melynek két fő száma kiemelkedik a jelenlegi piaci előrejelzések közül. Megmutatjuk, mennyire. Kedden a rövid jegybanki közleményből...
márc. 28
19:18
Fordulat az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
A nyitás után lefelé csorogtak az amerikai tőzsdeindexek, majd a kereskedés felénél jött a fordulat.A nagy nyertesek 2016.03.28 19:14A Cal-Maine Foods Inc. részvényei 8,8%-ot drágultak azok után,...
márc. 28
19:24
Tűz volt a Római-parton (Alternatív Energia)
Leégett egy bungalósor Nánási úton hétfőn késő délután.
márc. 28
19:33
Száz húsvéti tüntetést tartott a német békemozgalom (Gondola)
Csaknem száz tüntetést rendezett a németországi békemozgalom a húsvéti hétvégén, a hétfőn véget ért megmozdulás-sorozaton elsősorban a szíriai háború befejezéséért és a német katonák külföldi bevetése ellen demonstráltak
márc. 28
19:33
Leégett egy bungalósor a fővárosi Római-parton (ATV)
Leégett egy bungalósor Budapest III. kerületében, a római-parti Nánási úton hétfőn késő délután - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
márc. 28
19:35
Az USA húszmillió dollárral segíti a menekültválságot (Gondola)
Az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy húszmillió dollárt adományoz az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, a nemzetközi vöröskeresztnek és az ENSZ Népesedési Alapjának, hogy védelmet, szállást és más életmentő segítséget biztosíthasson a menekülteknek szerte Európában, valamint Törökország nyugati részén
márc. 28
19:36
Több mint hetvenen haltak meg a keresztények elleni pakisztáni merényletben (444.hu)
Húsvéti piknikeztek a lahore-i keresztények egy parkban, a merényletben több iszlám vallású halt meg.
márc. 28
19:37
Jelentősen apadt a menekültáradat az Égei-tengeren (Gondola)
Az Európai Unió és Ankara között március 20-án életbe lépett egyezmény értelmében a Törökországból a görög szigetekre érkező összes migránst a moriai regisztrációs táborban helyezik el, amelyet sorsuk tisztázásáig nem hagyhatnak el
márc. 28
19:39
Magabiztos veszprémi siker (Alternatív Energia)
Rájátszás, az 1-6. helyért: Balatonfüred-MVM Veszprém 24-33 (11-18)
márc. 28
19:39
Nyelv és szabadság (Gondola)
A mostani honfoglalók ugyanazt a jólétet akarják maguknak, amit a nyugati filmekből megismertek, és úgy tartják, nekik is joguk van hozzá.
márc. 28
19:42
Hidegfront záporokkal, széllel (Kripto Akadémia)
A hőmérséklet nem esik vissza, délután 13-19°C-ot mérhetünk.
márc. 28
19:51
Elengedték a brüsszeli merényletek gyanúsítottját (Gondola)
Kiengedték a Faycal C. néven emlegetett személyt, akit a belga rendőrség vett őrizetbe korábban a keddi, brüsszeli merényletekkel kapcsolatban
márc. 28
19:51
Kevesebb menekült érkezett Törökországból (Portfolio)
A több mint egy hete életbe lépett európai uniós-török egyezmény hatására jelentősen apadt a menekültáradat az Égei-tengeren: a vasárnap és hétfő reggel közötti időszakban csak 232-en érkeztek...
márc. 28
19:51
Washington hatalmas összeggel segíti a menekültválság enyhítését (ATV)
Az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy húszmillió dollárt adományoz az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, a nemzetközi vöröskeresztnek és az ENSZ Népesedési Alapjának, hogy védelmet, szállást és más életmentő segítséget biztosíthasson a menekülteknek szerte Európában, valamint Törökország nyugati részén.
márc. 28
19:53
Még mindig keresik a harmadik repülőtéri robbantót (Gondola)
A korábbi hírekkel ellentétben nem Faycal Cheffou lehetett a harmadik tagja annak a "terrorkommandónak", amely a múlt hét elején robbantásos merényletet hajtott végre a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren - derült ki a belga hatóságok hétfői közléseiből
márc. 28
19:53
Megérkezett az Uber legújabb dobása Magyarországra (Portfolio)
Hétfőn kiküldött tájékoztatásában hívta fel a figyelmet az Uber arra, hogy holnaptól az agglomerációban is használni lehet a szolgáltatást. A közlemény emlékeztet arra, hogy az utasok részéről...
márc. 28
19:54
Száz húsvéti tüntetést tartott a németországi békemozgalom (Infostart)
Csaknem száz tüntetést rendezett a németországi békemozgalom a húsvéti hétvégén, a hétfőn véget ért megmozdulás-sorozaton elsősorban a szíriai háború befejezéséért és a német katonák külföldi bevetése ellen demonstráltak.
márc. 28
20:03
Terror Brüsszelben - Még mindig keresik a harmadik robbantót (Spa Trend Online)
A korábbi hírekkel ellentétben nem Faycal Cheffou lehetett a harmadik tagja a "terrorkommandónak".
márc. 28
20:09
Lekéste az óceánjárót: utána úszott Madeira szigeténél (ATV)
Halászok mentették ki az Atlanti-óceán vízéből azt a 65 éves brit nőt, aki Madeira szigeténél megpróbálta úszva utolérni a kikötőből kifutott óceánjárót, amelynek fedélzetén feltételezése szerint a férje tartózkodott.
márc. 28
20:09
Hatalmas spangli- és pénzhalomra bukkantak a húsvéti tojáskeresgélés közben (444.hu)
Érdekes fordulat tette emlékezetessé a családi tojáskeresést.
márc. 28
20:11
Szomjas patkányok segítenek megérteni, miért válunk játékfüggővé (444.hu)
A Stanford Egyetem kutatóinak sikerült kikapcsolniuk a rágcsálók agyában azokat a részeket, amelyek túlzottan bevállalóssá tették őket. Akár az embereknél is beválhat.
márc. 28
20:15
Priskinre négy-öt hét kihagyás vár (Kripto Akadémia)
"Minden erőmmel azon leszek, hogy mihamarabb felépüljek és ott lehessek az Eb-n".
márc. 28
20:18
Egy hónap kihagyás vá a magyar válogatott támadójára (Sport365)
Négy-öt hétig nem léphet pályára Priskin Tamás, a nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott támadója.
márc. 28
20:27
Volt CIA-vezető: Hillary Clinton a legfelkészültebb (Gondola)
Michael Hayden, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatója szerint az elnökjelölt-aspiránsok közül nemzetbiztonsági kérdésekben - a demokrata párti - Hillary Clinton a legfelkészültebb, a republikábus táborban pedig szerinte John Kasich ohiói kormányzó
márc. 28
20:29
Újabb ömegverekedés egy német befogadóközpontban (Gondola)
Tömegverekedés történt egy menedékkérőket befogadó állomáson a németországi Vetschauban, a helyi rendőrség hétfői közleménye szerint az összecsapásban hat ember megsebesült
márc. 28
20:30
Először látogat kínai államfő Csehországba (Infostart)
Hivatalos látogatásra hétfő délután Prágába érkezett Hszi Csin-ping kínai köztársasági elnök, személyében első ízben látogatott el kínai államfő az 1993-ban megalakult Csehországba.
márc. 28
20:42
Íme, a világ legnagyobb omlettje (444.hu)
Félelmetes. Még hogy csak Magyarországon készülnének idióta világrekordok! Ez egyenesen Franciaországból jött.
márc. 28
20:45
Újabb tömegverekedés egy német befogadóközpontban (Gondola)
Tömegverekedés történt egy menedékkérőket befogadó állomáson a németországi Vetschauban, a helyi rendőrség hétfői közleménye szerint az összecsapásban hat ember megsebesült

Keresés