A Nemzetközi Valutaalap júniusban jóváhagyja a készenléti megállapodást (SBA) Irakkal, ha az áprilisi washingtoni megbeszélés során sikerül valamennyi kérdésben dűlőre jutni.
Kalifornia 2023-ra óránként 15 dollárra, a jelenlegi kötelező amerikai szövetségi szint több mint duplájára szándékozik emelni a minimálbért. Ez még a 8,5 eurós (kb. 9,5 dollár), alacsonynak igazán nem mondható némethez képest is brutális. A kormányzónak viszont lehetősége lenne fékezni az emelés ütemét, ha gazdasági nehézségek lépnek fel.
A magyar kormány betiltaná a telefonokra telepíthető, titkosító appokat. A szakértő szerint az ilyen megoldásokkal azok járnak rosszul, akik betartják a törvényeket.
Egy riporternő bántalmazása miatt őrizetbe vették kedden Corey Lewandowskit, Donald Trump republikánus párti elnökjelölt-aspiráns kampányfőnökét, aki ellen vádat emeltek.
A Deloitte 11 közép-európai országban készített, évente megismételt felmérése szerint a magyar pénzügyi vezetők saját cégük pénzügyi kilátásait illetően a legpesszimistábbnak számítanak a régióban, ennek ellenére a bevételek és a működési nyereségráta tekintetében a közép-európai országokhoz hasonló növekedést várnak 2016-ban. Ehhez, régiós összehasonlításban is kiemelkedő prioritásként kezelik…
Jelentős mértékben is emelkedhet a behajtási költségátalányra kötelezett vállalkozások társasági adó fizetési kötelezettségének összege egy márciusi törvényváltozás során, ugyanis a cégeknek a 2015. évi beszámolójuk összeállítása során egyéb bevételként ki kell vezetniük a nem követelt 40 eurós késedelmi tételeket a kötelezettségek közül, hívja fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és…
Napok alatt elkapkodták a dobozos oxigéndús levegőt, amelyet egy cég kísérleti jelleggel árult a dél-kínai Hajnan sziget nemzetközi turisztikai vásárán. Az üdítőitalokhoz hasonló dobozba zárt levegőt...
Romlanak a brit gazdaság pénzügyi stabilitásának kilátásai, és ennek okai között szerepel a brit EU-tagságról tervezett népszavazás is - áll a brit jegybank pénzügyi szakpolitikai bizottsága (Financial Policy Committee, FPC) kedden ismertetett féléves jelentésében.
Húsz évvel ezelőtt történt szexuális visszaélést jelentettek be a Pannonhalmi Főapátságban, amelynek elöljárói kedden újságíróknak ismertették a gimnáziumban bevezetett gyermekvédelmi intézkedéseket is.
A nyitást követő kisebb esés után a fő amerikai részvényindexek felfelé vették az irányt. Yellen beszéde további lendületet adott a piacoknak, a globális kockázatok miatt ugyanis a korábban vártnál...
Az ügyeletes forgalomirányító tiszt két tévedése miatt történt a 11 halálos áldozattal járó bajorországi vonatbaleset februárban - mondta a német tartomány belügyminisztere a Bild című lapnak.
Ötmillió eurós (több mint másfél milliárd forintos) kezdeményezés indul a Közép-európai Egyetemen (CEU), amelynek célja, hogy minden szektorban javítsák a romák helyzetét, az élet minden területén elismerjék és befogadják őket - közölte a felsőoktatási intézmény kedden az MTI-vel.
Elutasítja kiadatását a Hollandiában elfogott francia állampolgár, Anis B., akit azzal gyanúsítanak a francia hatóságok, hogy merényletre készült az Iszlám Állam dzsihadista szervezet megbízásából - közölte kedden a holland ügyészség.
Az ország csatlakozik az illegális halászat megfékezésére létrejött nemzetközi FAO egyezményhez. Kuba az ország nemzetközi nyitása keretében csatlakozott az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által tető alá hozott egyezményhez a kikötő szerinti állam intézkedéseiről az illegális, nem bejelentett és szabályozatlan halászat elkerülésére, megakadályozására és megszüntetésére.
Tizenhét pontból álló, zömében egyértelműsítő, pontosító módosításokat fogadott el az államfő által a Háznak megfontolásra visszaküldött, a nemzeti otthonteremtési közösségekről (NOK) szóló...
A kiskereskedelemben foglalkoztatott mintegy ötszázezer munkavállaló elzárkózik a boltok vasárnapi nyitva tartása ismételt bevezetésének ötletétől - hangsúlyozza a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) a zárva tartás visszavonásáról szárnyra kapott a sajtóhírekre reagálva
A harmadik fél tulajdonjogára vonatkozó szabályok megsértése miatt súlyos pénzbüntetést kapott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottságától négy klub, közte az Európa Ligában címvédő Sevilla is.
Akár nyolcéves börtönbüntetést is kaphat az a férfi, aki ellen kedden az egyik varsói repülőtéren húsvétkor okozott hamis bombariadó miatt vádat emeltek.
Ha még szebb, még erősebb és még egészségesebb hajra, valamint körmökre vágysz, akkor ezeket minél többet fogyaszd. 1. Mandula Magas a fehérje- és a magnéziumtartalma, esszenciális zsírokat tartalmaz és a benne található protein miatt is jót tesz mind a hajnak, mind a körömnek. Erősíti, egészségesebbé teszi és gyorsabban is nőnek majd. 2. Banán Biotin (H-vitamin) tartalma miatt…
Szakított kedden a brazil kormánypárttal a fő koalíciós partnere, a Demokratikus Mozgalom Pártjának (PMDB) vezetősége közfelkiáltással döntött erről, még súlyosabb helyzetbe hozva a leváltással fenyegetett Dilma Rousseff baloldali elnököt.
Továbbra is az okostelefonok dominálják a hazai mobiltelefon piacot – már a magyarok 88 százalékának van ilyen típusú készüléke, sőt a 16-24 éves korosztály körében szinte mindenki okostelefont használ (96%) - derült ki abból a most publikált kutatásból, amelyet az Ipsos piac- és közvélemény-kutató cég a Huawei számára készített a hazai mobiltelefon használók és potenciális vásárlók körében. A…
Várhatóan csütörtökön dönt az Alkotmánybíróság (Ab) Áder János indítványairól, amelyekben a köztársasági elnök előzetes normakontrollt kért a Magyar Nemzeti Bankról (MNB), valamint a postai szolgáltatásokról szóló törvények módosításáról - közölte Bitskey Botond, az Ab főtitkára kedd este az MTI érdeklődésére.
Janet Yellen szerint a globális kockázatok nem fogják súlyosan érinteni az amerikai gazdaságot, ugyanakkor továbbra is az a helyes, ha az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed "óvatosan jár el" a kamatok emelésével.
Új eszköz segíti a településeket májustól. A Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer nemcsak tudományos információkat tartalmaz a klímaváltozásról, hanem abban is segítséget nyújt, hogy a különböző éghajlati hatások hogyan érinthetik az ország egyes térségeit - mondta az InfoRádióban Pálvölgyi Tamás, a Nemzeti Alkalmazkodási Központ vezetője.
Az egyiptomi repülőt eltérítő férfi zavart elméjű ember lehet, aki végig ötletszerűen cselekedett - mondta Végh József kriminálpszichológus az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hat nappal a múlt heti brüsszeli robbantások előtt információkat adott át a holland hatóságoknak az el-Bakraoui fivérekről, akik részt vettek az öngyilkos merényletekben - közölte kedden a holland igazságügyi miniszter
Pintér Sándor belügyminiszter kedden 13 órától módosította a Magyarország területére érvényes terrorfokozatot, jelenleg a hármas (közepes) fokozat van érvényben - közölte a Belügyminisztérium
Minden információt összevetve a múlt kedden Brüsszelben elkövetett merényletek halálos áldozatainak száma harminckettő - írta Twitter-üzenetében Maggie De Block belga egészségügyi miniszter kedden. A korábbi hírekkel ellentétben nem nyitják meg szerdán a forgalom előtt a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőteret.
Bekérették az ankarai külügyminisztériumba a német nagykövetet, tiltakozásul egy német közszolgálati televízió szatirikus műsorának Recep Tayyip Erdogan török államfőt gúnyoló dala miatt, ami diplomáciai feszültséget keltett a két ország között - jelentették kedden német hírportálok
Megérkezett Észtországba az első hét olyan menekült, akiket Tallinn az Európai Unió kvótarendszere keretében fogad be - közölte a tallinni belügyminisztérium kedden.
A Brazil Demokratikus Mozgalom Párt (PMDB) mai vezetői ülésén eldőlt, hogy kilépnek a Dilma Rousseff miniszterelnöknő által vezetett kormánykoalícióból, írja a Reuters. A döntés könnyen Rousseff...
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkársága szerint "egyetlen euró lehívása sem kerül veszélybe vagy válik kétségessé" a Társadalmi...
Tizenhét pontból álló, zömében egyértelműsítő, pontosító módosításokat fogadott el az államfő által a Háznak megfontolásra visszaküldött, a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvényjavaslathoz az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága kedden.