A keszthelyi öböl ideális környezetében kezdődött meg az év egyik kiemelkedő, Balaton-parti építőipari beruházása, ami a tó egész régióját érintő fejlesztésekkel összhangban kínál remek befektetési lehetőségeket a hosszú távra tervezőknek.
Akár 40 milliárd forintnyi uniós forrást is visszatarthat Brüsszel a tanteremfelújítási program kapcsán. A Miniszterelnökség államtitkára szerint csak pár százmillió forintról lehet szó. Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese pedig azt mondja: emiatt egyetlen euró támogatástól sem esik el az ország. Az ellenzék szerint azonban várható volt az unió kemény fellépése.
Felszámolták azt a terrorista sejtet, amelyhez a brüsszeli merényletek köthetők, így nem volt indoka, hogy Magyarország fenntartsa a kettes terrorkészültségi fokozatot - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kedd este az M1 aktuális csatornán.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) azt reméli, hogy más élelmiszeripari ágazatok termékei számára is kitermeli a nemzetgazdaság az általános forgalmi adó (áfa) csökkentésének lehetőségét – mondta az FM agrárgazdaságért felelős államtitkára, hozzátéve, hogy erről konkrét döntés nincs.
Megtiltotta az augusztusi, riói olimpia egyik legfontosabb helyszínének számító Deodoro komplexum építkezésének további finanszírozását kedden a brazil szövetségi bíróság.
A hazai befektetések sztárjai az állampapírok, amelyek szinte minden fix hozamú befektetésnél nagyobb hozamot kínálnak, a mai napig kapni 3,8 százalékos kamatot fizető hitelpapírt. Összeszedtük, hogy...
Dühöngő, késsel hadonászó és lövöldöző férfit fogott el a rendőrség kedden este Szolnokon - közölte a police.hu-n a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán.
A Raiffeisen Ingatlan Alap átlag feletti hozamot ért el az utóbbi években, az alacsony kamatkörnyezetben pedig vonzóbbá váltak az ingatlanalapok, ezért jelenleg is vizsgálják, hogy ismét elérhető legyen a lakossági megtakarítók számára is. Az ingatlan alapok mellett az aktív alapokra hívják fel a figyelmet, azon belül is az abszolút hozamcélú termékekre, amelyek képesek lehetnek az állam által…
Napok alatt elkapkodták a dobozos oxigéndús levegőt, amelyet egy cég kísérleti jelleggel árult a dél-kínai Hajnan sziget nemzetközi turisztikai vásárán. Az üdítőitalokhoz hasonló dobozba zárt levegőt akciós áron 29 jüanért, vagyis mintegy 1200 forintért kínálták.
A legutóbbi erőszakhullám miatt a világ legveszélyesebb országának tartott Salvador hét börtönében rendkívüli állapotot hirdettek a hatóságok helyi idő szerint kedden.
Lezuhant kedden egy kisrepülőgép a Kanada keleti partjainál fekvő Magdalen-szigeteken, a szerencsétlenségben heten meghaltak, köztük az 59 éves Jean Lapierre, az ország korábbi közlekedési minisztere - számolt be a helyi rendőrség.
A világranglista-vezető belga csapat idegenben 2-1-re kikapott keddi barátságos mérkőzésén a portugál labdarúgó-válogatottól, amely a nyári Európa-bajnokságon a magyarok csoportellenfele lesz.
Amerikához hasonlóan az ázsiai tőzsdéknek is lendületet adtak Yellen szavai, a jegybankelnök ugyanis arra utalt, hogy a korábban vártnál lassabb kamatemelési ciklus jöhet az Egyesült Államokban. Az...
"Mexikó Trump ellen" névvel kampányt indítottak helyi idő szerint kedden Mexikóban az ellenzéki, baloldali Demokratikus Forradalom Pártja (PRD) szenátorai Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns ellen.
Az adó és járulékfizetés területén számos kötelezettség – vagy éppen jogosultság – kötődik bizonyos határösszeg eléréséhez vagy éppen túllépéséhez. Nem egyszer előfordul azonban, hogy a jogalkalmazó kissé nagyvonalúan felcseréli, illetve azonosként kezeli ezeket a kifejezéseket.
A tőzsdéken tegnap kedvező volt a hangulat Yellen beszédét követően, ami a félelem-indexként is emlegetett VIX-et tovább nyomta lefelé, a piac idegességét mérő mutató 9 százalékkal, 14 pont alá...
A Fővárosi Főügyészség arról döntött, hogy meghosszabbítja a terézvárosi ingatlanok eladása ügyében elrendelt nyomozást, amely szerdán járt volna le - közölte legfrissebb számában a Magyar Hírlap.
Bár április negyedike után meg kell kezdeni az illegális menekültek visszatoloncolását Törökország felé, még nem igazán tiszták a feltételek. Azt viszont már most mutatják a számok, hogy a szigorú európai politika meghozta a gyümölcsét: márciusban sokkal kevesebb illegális menedékkérő érkezett, mint akár egy hónappal korábban.
Az Elmű tulajdonosai számára részvényenként 1200, az Émásznál 1100 forintos osztalék kifizetésére tesz javaslatot az igazgatóság a cégek áprilisban esedékes éves rendes közgyűlésén, ezt a két társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hozta nyilvánosságra kedden.
Véget ért az első negyedév, Amerikában ez a tőzsdei kibocsátásoknál (IPO) meglehetősen tragikus volt, mindössze 8 cég vezette be részvényeit a nyilvános kereskedésbe, és ugyanennyi cég halasztotta el...
Még ezen a héten új kormánykoalíciót alakít Dilma Rousseff brazil elnök - közölte helyi idő szerint kedden Jaques Wagner, a leváltással fenyegetett államfő kabinetfőnöke, miután a brazil...