Nem látszik az áfa-csökkentés az új lakások árain, sőt azok a csökkenés helyett inkább emelkedtek. A fajlagos árak 3,8 százalékkal mentek fel a 17 százaléknyi áfamegtakarítás ellenére, de egyes...
A Nemzeti Választási Bizottság szerint a kopaszok fizikailag nem akadályozták Nyakó Istvánt. Nézze meg, hogy mi történt, és döntse el, hogy igazuk van-e!
2,7 milliárd forintot költöttek a Magyarországra érkező futóturisták, és 65 ezerrel növelték a vendégéjszakák számát a szálláshelyeken, ez a három nagy tavalyi futóverseny turisztikai mérlege.
Kevin A. Murray-t nevezték ki a Citi Magyarország vezérigazgatójának, valamint a Magyarországot, a balkán- és a balti-térség országait magában foglaló régió vezetőjének.
Új sorozatunkban olyan konyhai praktikákból szemezgetünk, amelyeket ti, kedves olvasók küldtetek be, gondolván, hogy esetleg mások is jó hasznát veszik majd egy-egy általatok kipróbált, jól bevált trükknek.
Új pszichoaktív anyagtól lett rosszul két ember Tiszaújvárosban, kórházba vitték őket, a szert értékesítő kábítószer-kereskedőt elfogták és eljárás indítottak ellene - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense
Magyarország - Folytatódott az élénkülés a lakóingatlanok magyarországi piacán az elmúlt hónapban, több szegmensben pedig nőtt az árszint a kínálati árak alapján. A legnépszerűbb méretű használt és új lakások is drágultak, ám a használtaknál nagyobb mértékű volt az emelkedés.
Az Országgyűlés március 1-jén szavazott Gulyás Gergely fideszes törvénymódosító indítványáról, amelynek egyik fontos eleme, hogy egy év haladékot ad a korlátolt felelősségű társaságoknak arra, hogy törzstőkéjüket minimum 3 millió forintra emeljék.
Zámbó Árpy mesélt a Fem3 Café műsorában arról a tragikus hajnalról, mikor testvére, Jimmy megtudta, hogy tizenöt éves nevelt lánya, Ancsika tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Hatalmas, 7,9-es erősségű sekély földrengés történt Indonézia nyugati partjainál szerdán - közölte az amerikai földtani intézet (USGS). A külügy jakartai konzuli szolgálata tájékoztatót tett ki...
Erős, 7,8-es magnitúdójú földrengés volt helyi idő szerint szerda este az Indonéziához tartozó Szumátra nyugati partjainál. A korábbi jelentésekkel ellentétben a természeti katasztrófának egyelőre nincs halálos áldozata.
Növekszik a magyar lakosság pénzügyi tudatossága, egyes csoportok azonban jelentősen le vannak maradva az öngondoskodás terén. A nyugdíjas évekre való takarékosság például a többség szerint nagyon fontos, ugyanakkor a fiatalok, az alacsony képzettségűek és az egyedülállók között jelentősen magasabb a biztosítatlanok száma.
A Medián felmérése szerint a Fidesz támogatottsága a teljes szavazókorú népesség körében január óta 34-ről 32 százalékra csökkent, a Jobbik 16 százalékra nőtt, az MSZP 10 százalékon áll.
A magyarországi erőművekben előállított évi 30 ezer gigawattóra villamosenergia 11 százaléka, mintegy 3400 gigawattóra származik kapcsolt, villamos- és hőenergiát egyszerre termelő erőművekből - mondta Rudolf Viktor, a Magyar Kapcsolt Energia Társaság elnöke szerdán Hajdúszoboszlón, a szakember szerint ez az arány 2011-ig még 20-21 százalék volt, a szabályozórendszer kedvezőtlen változásai miatt…
London – A brit teniszezőnek Andy Murray-nek (28) és feleségének, Kim Searsnek (28) február 7-én született meg kislánya. Sophia Olivia a pár első gyermeke.
A német hatóságok szerint a felhasználók számára egyáltalán nem teszi egyértelművé a közösségi oldal, hogy milyen reklámcélokra használják fel az adatokat.
Madrid – Besokallt Cristiano Ronaldo (31) és Sergio Ramos (29). A Real Madrid két sztárfutballistája spanyolországi sajtóértesülések szerint úgy döntött, a nyáron búcsút int a „királyi gárdának”.
Februárban 214 ezerrel bővült a versenyszférán belül a nem mezőgazdasági szektorban foglalkoztatottak száma, derült ki az ADP legfrissebb jelentéséből. Az adat pozitív meglepetést okozott, a piaci...