Érdi Mária (Laser Radial) és a szörfös Cholnoky Sára négy futam után olimpiai indulást érő helyen áll a vitorlázók utolsó európai kvalifikációs versenyén, Palma de Mallorcán.
Még ezen a héten új kormánykoalíciót alakít Dilma Rousseff brazil elnök - közölte helyi idő szerint kedden Jaques Wagner, a leváltással fenyegetett államfő kabinetfőnöke, miután a brazil kormánypárttal, a baloldali Munkáspárttal (PT) szakított fő koalíciós partnere, a Demokratikus Mozgalom Pártja (PMDB).
Az elmúlt években egészen irreális szintre ugrott a kultikus veterán, vagy akár youngtimer modellek ára. A korai ritka szupersportautók egészen döbbenetes összegeket érnek, azonban még az elhagyatott pajták különlegesebb, és persze teljesen leélt négykerekű lakói is nagyon drágán cserélnek gazdát.
Március 31-ig 15 százalékos árengedménnyel lehet 30 országra érvényes Interrail vasúti bérletet venni, az akcióban egy országra érvényes bérlet is megvehető kedvezményesen - hívta fel a figyelmet a MÁV-Start szerdán.
Tegnap az amerikai FED elnöke ismét bizonytalankodott a kamatemelést illetően, ezután a vevők meg is rohanták a tőzsdét. Ugyanezt teszik most világszerte és nálunk is, közben néhány rekord is született: örökös csúcson a Facebook, az amerikai piacok pedig éves tetőn. Az OTP is újra közelíti 7000 forintos csúcsát.
Ezen a héten pénteken már a pártok is megismerkedhetnek a kormányzat terrorizmus ellenes törvénycsomagjával. A belügyminiszter múlt héten azt mondta, hogy az igazságügyi tárca a húsvéti ünnepek idején alkotja meg a szükséges jogszabályokat.
Párbeszédre van szükség az iszlámmal, és ehhez partnerek kellenek - hangsúlyozta a felekezet magyarországi elismerését kimondó törvény hatályba lépésének századik évfordulója alkalmából, szerdán Budapesten rendezett konferencián Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Köteles kiadni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által alapított Pallas Athéné Domus Animae (PADA) Alapítvány valamennyi pályázatának adatait az adatkérés időpontjáig a Kúria szerdán kihirdetett döntése értelmében.
Az oktatási államtitkár nem tartja helyesnek a szerdán megtartott polgári engedetlenségi akciót, budapesti sajtótájékoztatóján ugyanakkor jelezte, hogy az abban részt vevő tanároknak nem kell munkajogi következményekkel számolniuk.
A Déli pályaudvar bezárására vonatkozó szándék elhagyására kéri a kormányt a Magyar Közlekedési Klub - írja a Népszabadság. A kormány tervei szerint a Déli pályaudvart Kelenföldre helyeznék át, az...
AZ MSZP két országgyűlési képviselője, Kórozs Lajos és Kunhalmi Ágnes a Parlament egyik ablakából lógattak ki hatalmas kockárdát , üzenve ezzel a pedagógusoknak, hogy támogatásukra mindenkor számíthatnak.
Az amerikai kockázati tőketársaságok idén eddig 13 milliárd dollárnyi tőkét gyűjtöttek, ami 2000 óta a leggyorsabb pénzbevonási ütem. A befektetők, főként alapítványok, nyugdíjpénztárak és egyéb...
Megkezdte működését a Minerva Tőkealap-kezelő Zrt., amely elindította Magyarország legnagyobb magántőke alapját. Lapértesülés szerint ez a cég is tagja az MKB bankot az államtól megvásárló konzorciumnak.
A szerző életrajzi regényében autista fiával való kapcsolatát tárja elénk, a gyermek születésétől napjainkig, tinédzser koráig. Zsombi Asperger-szindrómás, és mint ahogy az alcím is írja, nem zseni. Nincs 130-as IQ-ja, nincsenek különleges képességei, legalábbis olyanok, amilyeneket a hollywoodi filmek vagy a média olykor hamis képei alapján képzelnénk róla. Az autisták és Asperger-…
Az Állami Számvevőszék befejezte a Magyar Államkincstár közigazgatási hatósági tevékenységének és a központosított illetmény-számfejtési rendszerének 2014-re kiterjedő szabályszerűségi ellenőrzését. Az ÁSZ megállapította, hogy a Kincstárnál a közigazgatási hatósági feladatok ellátásához a családtámogatás, fogyatékossági ellátások, a törzskönyvi nyilvántartás, a jogorvoslati eljárások területén nem…
Hungarikummá nyilváníttatná Nyitrai Zsolt az egri bikavárt. Az országgyűlési képviselő szerint a bikavér megfelel a hungarikummá nyilvánítás feltételeinek.
Alig változott és a hosszú távú átlag fölött maradt a svájci konjunktúramutató értéke márciusban, jelezve, hogy a svájci gazdaság szereplői alkalmazkodtak a tavaly év eleji jelentős frankerősödés hatásaihoz.
Lengyelország foglalkozni fog a benyújtott menedékjogi kérelmekkel, de meddő megoldásnak tartja a menekültek uniós tagállamok közötti elosztását - mondta Witold Waszczykowski külügyminiszter kedd este a lengyel közszolgálati televízióban.
Az imént adta ki közleményét az a Minerva Tőkealap-kezelő Zrt., amely a legfrissebb sajtóértesülések szerint az MKB Bank egyik vevője lesz. Az alapba a közlemény szerint 31 milliárd forintot tettek...
Hétköznapi ésszel nehezen felfogható, összesen 500 milliárd forintos leírást és értékvesztést hajtott végre tavaly egy negyedév alatt a Mol. Bár nem néztük végig egyesével a kezdetektől a magyar...
A kormánypárti képviselők támogatásával az Országgyűlés megszavazta az Államháztartásról szóló törvény módosítását, amelyet még Lázár János terjesztett a parlament elé egy hónappal ezelőtt. A...
Köteles kiadni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által alapított Pallas Athéné Domus Animae (PADA) Alapítvány valamennyi pályázatának adatait az adatkérés időpontjáig a Kúria szerdán kihirdetett döntése értelmében.
Már mi is többször megírtuk, hogy a BMW-nél az idei év elsősorban a konnektorról is tölthető, vagyis gyűjtőnevükön ’plug-in’ hibrid modellekről szól. A bajorok rögtön négy ilyen elven működő modellt jelentettek be, ami azt jelenti, hogy jelenleg a BMW büszkélkedhet a legátfogóbb plug-in hibridpalettával.
A Raiffeisen Ingatlan Alap átlag feletti hozamot ért el az utóbbi években, az alacsony kamatkörnyezetben pedig vonzóbbá váltak az ingatlanalapok, ezért jelenleg is vizsgálják, hogy ismét elérhető legyen a lakossági megtakarítók számára is. Az ingatlan alapok mellett az aktív alapokra hívják fel a figyelmet, azon belül is az abszolút hozamcélú termékekre, amelyek képesek lehetnek az állam által…