A testbeszéd rendkívül erőteljes, amikor a másokkal való kapcsolatba lépésről és a networkingről van szó. Már az első hét másodpercben olyan vizuális benyomást keltünk az emberekben, amely alapján értékelnek minket. Dr. Ivan Misner, a Business Network International (BNI) alapítója és számos üzleti bestseller szerzője elárulja, hogyan figyeljünk oda a testbeszédünkre a sikeres kapcsolatépítés…
A példaképünk nem feltétlenül kell, hogy a vörös szőnyegen parádézzon, vagy minden évben megmássza a K2-t! Lehet egy közeli ismerősünk, kollégánk, barátunk, vagy a testvérünk is: akiben látunk valamit, ami igazán megmozgat bennünket, amitől mi magunk is szárnyra kapunk. Hiszitek, vagy sem, nem kell ahhoz nagy dolgot véghezvinni, hogy valakiből példakép lehessen! Nap mint nap fantasztikus…
A terhességmegszakítás szabályozásának szigorítását és az emberi élet teljes körű védelmét szorgalmazza a lengyel püspöki kar elnöksége egy felhívásban, amelyet vasárnap az ország minden templomában felolvasnak
Elfogadta a román képviselőház a gyermekgondozási díj (gyed) emeléséről szóló törvényt szerdán, annak ellenére, hogy a bukaresti kormány figyelmeztette a honatyákat: emiatt a költségvetési hiány meghaladhatja a GDP 3 százalékát.
Az olajáremelkedés hátán nagyot erősödött a rubel és nem mellesleg a budapesti tőzsde is. Nagy kérdés, hogy meddig tart ki a lendület - egy elemzés szerint nincs sok esélye, hogy megkapaszkodjon az ár.
Osztalékemelés és még több saját részvény vásárlás jöhet az Apple-nél hamarosan, bár úgy tűnik, hogy a befektetők jobban örülnének egy új terméknek. A növekedési sztori ellaposodott, "unalmas"...
Négyezer-ötszáz fős elbocsátást jelentett be költségcsökkentési okok miatt az amerikai Boeing repülőgépgyár, a leépítés legnagyobb része a kereskedelmi géptípusok divízióját érinti.
Életfogytiglani szabadságvesztést rótt ki szerdán Besztercebányán a különleges büntetőbíróság (STS) hat, a kilencvenes években elkövetett alvilági gyilkosságok miatt a "Sykorovci" csoport három tagjára, köztük annak vezetőjére, Róbert Lalisra és - távollétében - Jozef Rohácra is
Megjelent a legfrissebb Magyar Közlönyben egy olyan kormányhatározat, amely szerint módosítja a kormány a 2014-2020-as uniós ciklusban közel 1200 milliárd forintos keretösszegű Környezeti és...
A Kúria szerint nem tartható népszavazás a polgármesterek hozzátartozóinak tulajdonában álló szervezetek közbeszerzési eljárásban való részvétele korlátozásáról.
A Fidesz támogatni fogja az ingyenes közétkeztetés kiterjesztését. A nagyobbik kormánypárt a Demokratikus Koalíció színeiben politizáló Oláh Lajos független országgyűlési képviselő nyilatkozatára reagált így, az MTI-hez eljuttatott közleményében
A Kúria szerint nem tartható népszavazás a polgármesterek hozzátartozóinak tulajdonában álló szervezetek közbeszerzési eljárásban való részvétele korlátozásáról
Az orosz katonai bázisokra Szíriában nemcsak a terrorizmus elleni harc, hanem a globális erőegyensúly fenntartása miatt is szükség van - jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökségnek adott, szerdán közölt interjújában
Életfogytiglani szabadságvesztést rótt ki szerdán Besztercebányán a különleges büntetőbíróság (STS) hat, a kilencvenes években elkövetett alvilági gyilkosságok miatt a "Sykorovci" csoport három tagjára, köztük annak vezetőjére, Róbert Lalisra és - távollétében - Jozef Rohácra is
Valóságos szárnyalásba kezdtek ma a német kiskereskedelmi cég, a Metro részvényei azon hírekre, miszerint a társaság a feldarabolását fontolgatja. A Metro árfolyama közel 13 százalékot emelkedett a...
Őrizetbe vették a Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet 18 toborzóját Moszkvában - közölték szerdán belügyi forrásokra hivatkozva orosz hírügynökségek.
Nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása miatt a Debreceni Törvényszék szerdán jogerősen 750 ezer forint pénzbírsággal sújtotta a jobbikos Ágoston Tibor debreceni önkormányzati képviselőt
A Visa Europe a mai napon közzétette a 2015-ös évre vonatkozó eredményeit, amelyből kiderül, hogy a Visa Europe a piaci átlag feletti ütemben növekedett Magyarországon.
A Reallal háromszoros BEK-győztes Puskás Ferenc a madridiak jelenlegi klasszisával, a klub gólcsúcstartójával, a háromszoros aranylabdás Cristiano Ronaldóval csap össze a goal.com "Legendák világbajnoksága" elnevezésű játékának döntőjében.
Hajmeresztő tervei vannak az ingatlanmogul fenegyereknek az amerikai elnöksége esetén: atombomba az Iszlám Államra, leállítani a NATO-kifizetéseket, vagy egy fal a mexikói határra. A kilengéseiért megvesznek az amerikaiak, sorra nyeri az előválasztásokat. Káncz Csaba arról mesél, hogy miben áll Trump népszerűsége és kik alkotják a csapatot, akik a külpolitikáját szabják.
Nem akarunk Európában iszlamista, vagy bármilyen más totalitárius rendszert - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke az iszlám vallás magyarországi elismerésének századik évfordulója alkalmából rendezett konferencián a Parlamentben szerdán.
Tizedik alkalommal tart holnap antikorrupciós tájékoztatót az LMP-s Hadházy Ákos, többek közt az Öveges-programra szánt uniós támogatások témakörében. Hadházy szerint az Európai Bizottság 40 milliárd forint uniós pénz kifizetését blokkolja, mert a tanterem-felújításra szánt uniós pénzeket nem az iskoláknak, hanem a KLIK-nek adták, amely az összeg nagy részét tovább adta külsős cégeknek.
A tranzakció február 5-én lett volna, de az alacsony hozamok miatt (6,5 bázispont) a kormány még időben lefújta a tranzakciót, és arra hivatkozott, hogy nem akarja a lakosságot kitömni ilyen alacsony hozam mellett ilyen hosszú kötvényekkel.
Megkezdődhet az aláírásgyűjtés a kampányfinanszírozás átalakításáról szóló népszavazási kezdeményezéshez, miután a Kúria szerdán jogerősen helybenhagyta a kérdés hitelesítéséről hozott választási...
Megkezdődhet az aláírásgyűjtés a kampányfinanszírozás átalakításáról szóló népszavazási kezdeményezéshez, miután a Kúria szerdán jogerősen helybenhagyta a kérdés hitelesítéséről hozott választási bizottsági határozatot.
Hamarosan nagyot robbant a Tesla, hiszen holnap érkezik a kizárólag elektromos autókat gyártó vállalat harmadik, és egyben legszélesebb rétegek számára elérhető modellje, a Model 3. A felső középkategóriás Model S és az SUV-s vonásokkal rendelkező Model X mellett a legkisebb testvértől sokat várnak az amerikaiak, így nem is csoda, hogy hatalmas érdeklődés övezi a bemutatót – nézzük, hogy eddig mit…
Az olimpiai bajnok center, Kis Gábor hátfájdalmai miatt nem szállhat vízbe a trieszti olimpiai selejtezőn, helyette Bedő Krisztiánt viszi Olaszországba Benedek Tibor, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A befektetőknek erősen hullámzó időszakra kell felkészülniük az Allianz Global Investors előrejelzése szerint, amelyben érdemes a kockázatokat megosztani a különböző befektetési eszközök között – hangzott el az Allianz Global Investors Wealth Management Symposiumán.
Az Európai Bizottság görögországi delegációjának vezetője, Declan Costello szerint április végére befejeződhet a tavaly nyáron elfogadott harmadik görög program teljesítésének első felülvizsgálata -...
A gazdasági tárca által benyújtott törvényjavaslatot az új vámkódexről 178 parlamenti képviselő egybehangzó igen szavazatával fogadta el ma az Országgyűlés. Az új szabályok már május 1-jétől a segítik a tisztességes vállalkozásokat. A jogkövetők akár mentesülhetnek is a bírság megfizetésének kötelezettsége alól – közölte az NGM.
Az Egyesült Államok egy páncélos dandárt telepít Kelet-Európába - jelentette be az amerikai haderő európai főparancsnoksága szerdán. Közleményében a főparancsnokság nem nevezte meg, hogy melyik...
Őrizetbe vették az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet 18 toborzóját Moszkvában - közölték szerdán belügyi forrásokra hivatkozva orosz hírügynökségek