Roma – Kevesebb mint 100 nappal a labdarúgó Európa-bajnokság nyitó meccse előtt az olasz sajtó már azt találgatja kik alkothatják majd az Eb-n a válogatott kererét. Lapinformációk szerint Antonio Conte (46) az olasz válogatott szövetségi kapitánya, otthon hagyna pár korábbi alapembert.
A legkomolyabb védelmi intézkedések ellenére is növekszik a Magyarországra érkező migránsok száma - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában
A Genfi Autószalon 2016-ban is rengeteg újdonsággal kecsegtet, de a négykerekűek mellett ezúttal is érdemes volt odafigyelni az autócsodákat körülvevő hölgykoszorúra, a lányok ugyanis mint minden évben, idén is kimondottan kellemes hangulatot varázsoltak az óriási csarnokokba.
Sopron is megkapta az európai reformáció városa címet, ezáltal csatlakozott egy 12 ország 52 települését magába foglaló hálózathoz - közölte a város polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján
Ivica Olic bejelentette, hogy nem lép többet pályára a horvát labdarúgó-válogatottban, így biztosan nem lesz ott nyáron a franciaországi Európa-bajnokságon.
A címvédő Sopron a PINKK legyőzésével csütörtökön bejutott a női kosárlabda Magyar Kupa döntőjébe, ahol így ismét az ezúttal hazai pályán szereplő DVTK csapatával találkozik pénteken.
Bár a január 10-én elhunyt David Bowie, az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb hatású zenésze soha nem lépett fel Varsóban, egy kulturális egyesület mégis óriási falfestménnyel akar tisztelegni az emléke előtt a lengyel fővárosban.
A kapusok helyett pályára lépő mezőnyjátékosokra, a sérült játékosokra, a passzív játékra és a kirívó szabálytalanságokra, illetve sportszerűtlenségekre vonatkozó új szabályokat léptet életbe július elsejétől a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF)
Valamivel több mint egy hónappal a horvát kormány megalakulása után megingott a kormánykoalíció, ami miatt az annak legnagyobb erejét képviselő pártszövetség, a HDZ Hazafias koalíciója válságstábot hívott össze csütörtökön, azt azonban - mielőtt elkezdte volna ülését - indoklás nélkül másnapra halasztotta
Csalás bűntette miatt nyomoznak a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói, miután ismeretlenek több százmilliót csaltak ki vállalkozóktól – tájékoztatta Kiss Z. Edward szóvivő csütörtökön az MTI-t. A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján azt közölte: egy bűnszervezet üzemanyag-értékesítő vállalatnak adja ki magát, és milliókat csal ki hazai cégektől.
A PwC Magyarország 660 szakértői napot fordított az első pályázati szakasz beadványának elkészítésére a szóban forgó időszakban - tájékoztatta a cég csütörtökön az MTI-t.
A Barca ismét történelmet írt: immár 35 tétmeccs óta veretlen, ami korábban egyetlen spanyol együttesnek sem sikerült. Csütörtök este a végére kilenc emberre fogyatkozó Rayót ütötték ki idegenben 5-1-re.
Németország és az Európai Unió sem hagyja magára Görögországot a menekültválságban, de Görögországnak eleget kell tennie az uniós külső határral kapcsolatos kötelezettségeinek, éppen úgy, mint Olaszországnak is - mondta Angela Merkel német kancellár a Rhein Zeitung című német újság online felületén csütörtökön közölt interjúban.
A címvédő és listavezető FC Barcelona 5-1-re győzött a Rayo Vallecano vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának csütörtöki zárómérkőzésén, ezzel megdöntötte a spanyol veretlenségi rekordot.
Több mint hét milliárd forint átcsoportosítását rendelte el a kormány az ez évi költségvetésben a 2017-es vizes világbajnoksághoz kapcsolódóan sportlétesítmények fejlesztésére - olvasható a Magyar Közlöny csütörtökön megjelent számában.
Első olvasatban megszavazták a francia képviselők csütörtökön azt a törvénymódosítást, amely büntetést szab ki azokra az okostelefon-gyártókra, amelyek megtagadják, hogy együttműködjenek az igazságszolgáltatással terrorizmussal összefüggő ügyekben.
Kim Dzson Un észak-koreai vezető elrendelte az ország atomfegyvereinek készenlétbe helyezését, hogy "bármikor" bevethetők legyenek az ellenségektől érkező fenyegetésekre válaszul - jelentette helyi idő szerint pénteken az ázsiai ország hivatalos hírügynöksége, a KCNA.
Csődeljárás alá kerülhet a fizetésképtelenséggel küszködő román köztelevízió, s ennek érdekében a román parlament gyorsított eljárásban fogja módosítani az intézmény működését szabályozó törvényt - írta csütörtökön a Hotnews.ro román hírportál.
1986. máricus 3-án jelent meg a Metallica egyik, ha nem a legjobb lemeze. Talán ez volt az utolsó pillanat, amikor a srácok még szimpatikusnak tűntek. „Vér követ vért, gondoskodunk róla / Az élet nem neked való, és mi vagyunk a kúra” – áll a Kár Rt.-ben, amivel búcsúzom, mert kár értük.
Csoportos létszámleépítés keretében mintegy 170 dolgozójától megválik a nagykanizsai OT Industries-DKG Gépgyártó Zrt. az orosz piaci megrendelések visszaesése miatt - közölte csütörtökön a Zalai Hírlap online kiadása.
Elkészült a GMO-mentes élelmiszerek címkézésének jogszabályi kerete, amely várhatóan az év első felében lép hatályba - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön az MTI-vel.
Budapest — „Mikor az ember nem tud sírni, akkor kacag” – énekelte Psota Irén (†86) azzal a rá annyira jellemző érzelmi kettősséggel, amitől a néző sem tudta néha, sírnia vagy nevetnie kellene.
Szeged — Nem fog nyugdíjat kapni Bene László (65), aki arra vár, hogy napokon belül kiengedjék a szegedi Csillag börtönből. Pár ezer forinttal a zsebében sétál ki a rácsok mögül, amit szabadulására kötelezően félre kellett tennie.
Nem pihenhetnek a szuperkedd után sem az amerikai elnökjelölt-aspiránsok. Az előválasztási folyamat kiemelten fontos napja Hillary Clinton és Donald Trump elsöprő sikerét hozta. A verseny azonban nem ért véget, így a kampány is tovább folytatódik. További részletek a videóban.
Sokan eljátszottak már a gondolattal, hogy teljes fizetésükből lottószelvényt vesznek és a sok-sok szelvénnyel nagy eséllyel elviszik a főnyereményt. Mások úgy gondolják, hogy összeállnak sokan, és együtt vásárolnak rengeteg szelvényt, ezzel jelentősen megnövelve nyerési esélyeiket.
Hosszú évek után először rendeznek hazai válogatótornát a magyar ökölvívóknak, akik az I. Széchenyi István emlékversenyen tehetnek nagy lépést a válogatott első számú helyeinek megszerzéséért.
A francia adóhivatal 21,5 milliárd euró utólagos adót állapított meg tavaly annak ellenére, hogy csökkent az ellenőrzések száma – jelentette be Michel Sapin francia pénzügyminiszter csütörtökön.