Sártengerré változtatta a zuhogó eső az idomeni menekülttábort, ahol immár több mint 12 ezren várnak arra, hogy Macedónia beengedje őket a területére - jelentette a dpa német hírügynökség egyik tudósítója pénteken.
A vezető európai részvényindexek a csütörtöki záróértékeik közvetlen közelében tartózkodnak, a befektetők újabb impulzusokra várnak. A magyar tőzsdén sem láthatunk érdemi elmozdulásokat, az OTP...
Erősen limitált példányszámban érkezett meg minden idők talán legélvezetesebb Porsche 911-e. Az egyszerűen csak R utónevet viselő típusból 991 példány készül, külső megjelenése pedig csak részben árulkodik brutális képességeiről.
Lemondták John Kerry amerikai külügyminiszter március közepére tervezett kubai látogatását, és az utazásra nem tűztek ki újabb dátumot - közölte helyi idő szerint csütörtökön John Kirby külügyi szóvivő.
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt vádat emeltek pénteken Simon Gábor volt szocialista országgyűlési képviselő ellen - jelentette be a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője sajtótájékoztatón, Budapesten.
„Minden esély megvan arra, hogy a szíriai tűszünet változást hozzon a térségben, de a Nyugat valódi célja inkább az ország destabilizációja lehet” – elemzi a közel-keleti helyzetet az a német újságíró, Jürgen Todenhöfer, aki 2014-ben az első nyugati riporterként eltölthetett pár napot az Iszlám Állam táboraiban.
Az OTP sajtótájékoztatón számolt be a tavalyi utolsó negyedévről és egyúttal a bank egész éves teljesítményéről. Összességében sokkal jobb év volt, mint 2014-ben, főleg az itthoni és a bolgár bank ment jól, az orosz és az ukrán viszont szenvedett az ismert körülmények között, de jövőre talán már ők sem nyelik tovább a pénzt.
Nem csak a korlátolt felelősségű társaságok kaptak haladékot a törzstőke emelésére és létesítő okiratuk Ptk.-val való összehangolására, hanem az egyesületek és az alapítványok is.
A krónikus limfoid leukémia (CLL) a leggyakrabban jelentkező leukémia típus. A fehérvérűség e fajtájában a csontvelőben kialakuló daganatos fehérvérsejtek idővel elszaporodva megjelennek a vérben és a nyirokszövetekben is. Leggyakrabban a nyirokcsomók, a máj és a lép érintett.
Budapest – Megy az egészséges rivalizálás az Hazard-testvérek között. A belga labdarúgók közül Eden a legismertebb, ő az angol bajnok Chelsea, Thorgan a német Mönchengladbach, Kylian pedig az Újpest játékosa.
A kormány szerdán tárgyal a déli határ mentén található befogadóállomások bezárásáról - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője pénteken Mártélyon, a hódmezővásárhelyi közgyűlés kihelyezett ülésén.
Az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó Hillary Clinton e-mail-szerverének, amelyet még külügyminiszterként használt levelezésre, biztonsági naplói nem utalnak külső behatolásra - számolt be helyi idő szerint csütörtökön a korábbi first lady egyik tanácsadójára hivatkozva a The New York Times amerikai lap
A GLAMOUR olvasói idén az alábbi öt tehetséges énekesnőt jelölték ebben a kategóriában. Aki még idáig nem tette, március 7-éig még leadhatja voksát rájuk.
Kína 7-8 százalékkal növeli az idén védelmi kiadásait, ami az elmúlt hat évben a legcsekélyebb - közölte pénteken az Országos Népi Gyűlésnek (ONGY), vagyis a kínai parlamentnek az éves ülésszakát megelőző sajtótájékoztatóján az ülésszak szóvivője, egyúttal a parlament külügyi bizottságának vezetője.
Bár a rendszeres díjas életbiztosítások magas költségei köztudottak, kevesen tudják csak, hogy az egyszeri díjas életbiztosítások jóval kedvezőbb költségszerkezet mellett befektetésként is könnyedén...
Lázár János egy hete érdekes törvénymódosító javaslatot terjesztett a parlament elé, ami alapvetően forgatja fel az aktuális költségvetések év közbeni módosítását. Ezért megkérdeztük a...
Idén 20 éve, 1996-ban jött létre Magyarországon a lakás-takarékpénztári rendszer, amelynek szereplői az elmúlt két évtizedben összesen mintegy 3,5 millió ügyfélnek kötöttek lakás-előtakarékossági szerződést.
Az Európai Bizottság (EB) által kiadott Magyarországról szóló legfrissebb országjelentés szerint a közigazgatási, a közegészségügyi, illetve a közbeszerzési korrupció továbbra is aggodalomra ad okot....
Kecskemét – Újabb sebet kapott a 2017-es budapesti vizes-világbajnokság reklámfilmje. Nagy port kavart korábban, hogy az alkotásban ingyen nem kíván szerepelni a világbajnok úszó, Hosszú Katinka, most pedig a Népszava azt írja, hogy a 30 másodperces promócióra a kecskeméti polgármester a közgyűlés felhatalmazása nélkül írt alá 55 millió forintos támogatói szerződést.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke elfogadhatatlannak minősítette, hogy bármilyen ürüggyel vissza lehessen vonni Tőkés Lászlótól az 1989-es forradalomban betöltött szerepéért kapott román állami érdemrendet
Tavaly 4,3 százalékkal nőtt a cseh gazdaság, ami az utóbbi nyolc év legjobb eredménye - közölte a felülvizsgált adatok alapján pénteken a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ). Legutóbb 2007-ben volt ilyen mértékű gazdasági növekedés.
Sártengerré változtatta a zuhogó eső az idomeni menekülttábort, ahol immár több mint 12 ezren várnak arra, hogy Macedónia beengedje őket a területére - jelentette a dpa német hírügynökség egyik tudósítója pénteken.
A Ferrari alaposan átszabta, sőt át is nevezte legpraktikusabb modelljét, a 2+2 üléses FF-et. A GTC4 Lusso minden téren igyekszik többet kínálni, így a Genfi Autószalonon debütáló újdonság természetesen fejlettebb, erősebb, gyorsabb – na és így persze kicsit drágább is.
Lemondták John Kerry amerikai külügyminiszter március közepére tervezett kubai látogatását, és az utazásra nem tűztek ki újabb dátumot - közölte helyi idő szerint csütörtökön John Kirby külügyi szóvivő.
Horst Seehfoer bajor kormányfő, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke budapesti látogatása a politikai kapcsolatok ápolásának teljesen megszokott, európai formája - mondta Manfred Weber CSU-s politikus, az Európai Néppárt európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője pénteken a Phoenix német országos közszolgálati televízióban
Őrizetbe vett a rendőrség csütörtökön két iraki embercsempészt, akik kilenc illegális bevándorlót szállítottak Ausztria felé az M1-es autópályán - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya pénteken az MTI-t
Az elmúlt egy évben mintegy 10 százalékkal nőttek Romániában a lakásárak - derült ki az imobiliare.ro román internetes ingatlanközvetítő összesítéséből. Februárban a lakásárak 4,5 százalékkal...
A magyar építőipar növekedését a kormányzati és Európai Uniós támogatások tették lehetővé 2015-ben - áll az Atradius építőipari piacelemzésében. A hitelbiztosító tanulmánya szerint a fejlett...
Használtruhaként próbált meg 20 ezer katonai uniformist eljuttatni az Iszlám Állam (IÁ) terroristáinak Spanyolországból egy csoport, amelynek hét tagját még február elején fogta el a rendőrség, de a szállítmányt most foglalták le két spanyol kikötőben - számolt be a spanyol sajtó pénteken az akcióról.