A bevándorlásról szóló lakossági fórumsorozatot indít a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) - tájékoztatta a CÖF alapítója, a CÖKA elnöke hétfőn az MTI-t.
Vita alakult ki az új erdőtörvény koncepciójáról az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága albizottságának hétfői ülésén, amelyen a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára bejelentette, hogy a koncepciót kiegészítik a társadalmi vita észrevételeivel, a jövő nemzedékek szószólója azonban a koncepció újbóli átgondolását kérte, az albizottság LMP-s tagja pedig azt indítványozta, hogy a…
Zlatan Ibrahimovic nyitott arra, hogy a Premier League-ben folytassa pályafutását nyártól. Akár a Manchester United játékosa is lehet, de csak egy feltétellel.
Az önvezető autók és az elektromos meghajtás jelenthetik az autóipar jövőjét? Egyre inkább úgy tűnik, hogy mindez inkább már a jelen. A technológiai lépéskényszer mellett rengeteg kihívással kell...
Sokáig titkolták, hogy mit végezett a kormány háziműhelye milliárdokért, nem csoda. 60 ezer oldal használhatatlan adathalmazt talált a vs.hu a végül kiadott papírokban.
Párizs – A nyári labdarúgó-Európa-bajnokság is a terroristák célpontja – írja a francia Libération lap. Az újság szerint a napokban elfogott terrorista, Mohamed Abrini vallott erről kihallgatásán.
A Fidesz-frakció támogatja a kormány kezdeményezését a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló jogszabály visszavonására - ismertette a kormánypárti képviselőcsoport álláspontját annak vezetője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
A bizonyítékok azt sugallják, az európaiak 1722-es érkezése előtt nem ment végbe az egész szigetet érintő, hirtelen ökológiai és kulturális összeomlás.
A kormány azt javasolja, hogy a parlament vonja vissza a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozást - jelentette be Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter hétfőn, a kormányülés szünetében.
Megérkezett a debreceni repülőtérre a Lufthansa első menetrend szerinti járata Münchenből hétfőn délelőtt, a járat ezentúl heti három alkalommal közlekedik a két város között.
Ha minden igaz, újra nyitva lesznek az üzletek vasárnaponként. A zárva tartás bevezetésekor is népszerűtlen volt, és nem békélt meg vele a többség azóta sem. Mi lehetett a bevezetés háttere, mik voltak érvek és az ellenérvek? Mi a bő egy éves tesztelés eredménye?
Ndutu – Nem alakult éppen a legjobban a tanzániai oroszlánkölyök napja. Saját apja egyszer csak arcba vizelte! Szegény kisoroszlán gyakorlatilag sokkot kapott a sok pisitől és zavartan rohangált fel-alá.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) megérti a kormány szempontjait és elfogadja a kabinet döntését a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény visszavonásáról - mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.
London – Jason Momoát a Chiltern Firehouse előtt kapták lencsevégre a szemfüles lesifotósok amit ő azonnal észre is vett és vidáman produkálta magát a kamerának. Jasont nemsokára az Aquamanben is láthatjuk majd! Kíváncsian várjuk az alakítását, hiszen Khal Drogóként is zseniális volt.
Ndutu – Nem alakult éppen a legjobban a tanzániai oroszlánkölyök napja. Saját apja egyszer csak arcba vizelte! Szegény kisoroszlán gyakorlatilag sokkot kapott a sok pisitől és zavartan rohangált fel-alá.
Mautner Zsófia a zöldségeknek azokból a részeiből készít ínyenc fogásokat, amelyeket sokszor már a zöldségesnél ki szoktunk dobni: a retek leveléből, a spenót gyökeréből és a brokkoli szárából.
Ésszerű döntést hozott a kormány, tudomásul vette, hogy a vásárlók többsége egy év után sem ért egyet a vasárnapi zárva tartással - jelentette ki Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség...
Budapest - Rokkantkártyáért folyamodna Rékasi Károly, hogy súlyos sérüléséből lábadozva - elnézést a párhuzamért - könnyebb legyen az élete, de eddig a legtöbb hivatalnál fennakadt a rostán.
Este közzéteszi első negyedéves gyorsjelentését az Alcoa, amellyel nem hivatalosan megkezdődik a jelentési szezon az Egyesült Államokban. A következő napokban főként a bankszektor lesz aktív. ...
„Fontosak az elemzések, fontosak a vélemények, de a legfontosabb mégiscsak az, hogyan gondolkodnak erről az emberek” - indokolta Rogán Antal a kormány döntését arról, hogy visszavonják a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló szabályokat.
Április 8-tól, de praktikusan mától a korábbinál sokkal több ügyet lehet a kormányablakoknál intézni, ráadásul ettől a hónaptól a netes időpontfoglalás is némiképp átalakult.
A korai kelés megváltoztatja a mindennapjainkat és hosszú távon az egész életünket is. Hal Elrod könyvében magyarázza el, hogy miként tért vissza az életbe és javított is azon pár egyszerű gyakorlat mindennapi alkalmazásával.