A jövő évi büdzsében nem a költségvetési hiány csökkentésén, hanem a gazdaságélénkítésen van a hangsúly - hangsúlyozták az MTI által megkérdezett makrogazdasági elemzők. Üdvözölték az oktatásra és az...
Mészáros Lőrincék cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt és a West Hungária Bau Kft. alkotta konzorcium építhet iskolát Izsákon, közel nettó 3 milliárd forintért – tudta meg a napi.hu.
Az MNB alapítványainak szerződéseit ki kell adni, de a jegybank által alapított cégek továbbra is eltitkolhatják azokat az adataikat, amelyek kiadása veszélyeztetné a társaságok versenyképességét - ez is benne van abban a törvényben, amelyet az Alkotmánybíróság döntése után újra elfogadott az Országgyűlés.
"A nagy bajban lévő egészségügy, oktatás helyzetét, a gyermekszegénységet csak tünetileg próbálják kezelni, hogy azok a választásokig össze ne omoljanak".
Szerdától 1,05 százalék a jegybanki alapkamat Magyarországon, a négy évvel ezelőtti 7 százalékról tehát csaknem 6 százalékpontot esett a kamat. A hitelek olcsóbbak, a betétek viszont még kevésbé...
Nem wellness-funkciókkal bővített bunkert hoz létre a Nemzeti Bank egyik alapítványa a Várban. A kuratórium elnöke szerint közösségi létesítmény készül, melynek építésénél megvizsgálják a víz hasznosításának lehetőségeit is. A Nemzeti Bank két évvel ezelőtt alapította a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítványt, amely tavaly vásárolta meg az Úri utcai ingatlant, 795 millió forintért. További…
Eddigi karakterével a formavilág tekintetében teljes mértékben szakítva, azonos alapokon, de alapjaiban újult meg a Kia közepes méretű crossover modellje, a sikeres Sportage, amelyet épp 3 hónappal ezelőtt volt alkalmunk első ízben kipróbálni. Januárban egyenesen Spanyolországig repültünk, hogy próbára foghassuk a Sportage-t, időközben viszont már az első hazai tesztautó kipróbálásán is túl…
Annyi fesztivált sorolt fel a nyárra Gerendai Károly, hogy követni sem tudjuk: lesz itt minden a kultúra, a gasztronómia, a gyerekprogramok, a kézművesség, a popzene, a rockzene és az elektronikus zene szerelmeseinek, hogy csak pár műfajt és irányt említsünk. A Sziget mellett bőven lesz miből válogatni, úgyhogy szemezgettük az itthoni felhozatalból.
Hétfői záróértékük közelében mozogtak a vezető amerikai részvényindexek a keddi kereskedésben. A piac kivár a technológiai cégek gyorsjelentései és a Fed e heti ülésének eredménye előtt.A végére...
Budapest főpolgármestere arra kéri a fővárosi taxisokat, hogy az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás elleni demonstrációik miatt ne legyenek rendszeresek az útlezárások.
Legalább 238 embert vettek őrizetbe Egyiptomban kormányellenes tüntetéseken, köztük újságírókat és külföldieket is - közölte kedden, a tüntetések utáni napon az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet helyi jogvédők szövetségére hivatkozva.
A kisebb combsérüléssel bajlódó Cristiano Ronaldo szereplésére nem adtak áldást az orvosok, a BL-ben 16 gólos portugált be sem nevezték a Real Madrid kedd esti, manchesteri BL-elődöntő-odavágójára! Kövesd élőben a fejleményeket velünk 20:45-től!
A jövő évi költségvetés biztosítja, hogy minden magyar ember léphessen egyet előre – mondta a nemzetgazdasági miniszter kedden, mielőtt az Országgyűlés alelnökének átnyújtotta a törvény tervezetét, olvasható a kormány honlapján.
A WING beruházásában megkezdődik a Magyar Telekom Csoport új, 57.000 négyzetméter alapterületű székházának építése - közölte a WING. Az épületet a tervek szerint 2018 második félévében adják át. A...
Kitiltották több portál tudósítóit az Országházból, miután megpróbálták nyilatkozatra bírni Orbán Viktort és Kövér Lászlót az MNB-botránnyal kapcsolatban.
Öt amerikai tagállamban kezdődtek előválasztások a novemberben kicsúcsosodó elnökválasztási folyamat keretében: a Connecticut, Delaware, Maryland, Pennsylvania és Rhode Island szövetségi államokban tartott voksolásokat közép-atlanti előválasztásnak vagy "kis szuperkeddnek" is nevezik
LMP: a kormányt és oligarcháit szolgálja a jövő évi büdzsé Radikális változtatást sürget a kedden beterjesztendő jövő évi költségvetésen az LMP, az eddig ismertetett információk alapján ugyanis az ellenzéki párt úgy látja: az a társadalmi különbségeket tovább növelve csupán a kormány és oligarchái érdekét szolgálja
Csehország úgy döntött, hogy hét szíriai menekültet fogad be az Európai Unió tavaly elfogadott kvótarendszere alapján - áll a cseh belügyminisztérium migrációs helyzetről készített legújabb jelentésében a CTk hírügynökség jelentése szerint
A kormány megőrzi a nyugdíjak reálértékét - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden a Parlamentben mielőtt átadta 2017. évi költségvetési törvényjavaslatot Gulyás Gergelynek az Országgyűlés alelnökének.
Fel kell hagyni a döntőbírósági eljárásokkal, és tárgyalni kell a Mollal - mondta Darko Horvat, a legnagyobb kormányzó párt, a HDZ színeiben politizáló kis- és középvállalkozási ügyek minisztere...
Hároméves letöltendő börtönbüntetésre ítéltek az ausztriai Klagenfurtban egy szíriai férfit, aki az Iszlám Államot támogatta illegális olajkereskedelemből befolyt pénzzel. Az ítélet nem jogerős.
Mindenekelőtt nem győzzük kifejezni hálánkat a Fordnak, hogy az aktuális Mustangot több mint 50 év után végre globális modellnek tervezte, ezáltal pedig olyan országok polgárainak is lehetővé tette a Mustang-életérzés hivatalos úton történő megvásárolhatóságát, akik eddig csak álmodozni tudtak a vágtató vadlóról, netalántán számos nehézség árán – ami a behozatalt leszámítva főképp a szervizelésre…
A félholt magyar jogállam produkál még meglepetéseket. Elég volt egy adatkikérés, és bedőlt a sokmilliárdos stikli. Azért következményekben ne reménykedjünk. Az már sok lenne.
Budapest főpolgármestere arra kéri a fővárosi taxisokat, hogy az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás elleni demonstrációik miatt ne legyenek rendszeresek az útlezárások
Megerősítette Medgyessy Péter volt kormányfő az Indexnek: egy érdekeltségébe tartozó cégnek tanácsadói szerződése volt az Alstom francia járműgyártóval.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntéséhez fűzött közlemény a vártnál kissé óvatosabb hangvételű, és ez akár arra is utalhat, hogy az MNB...
Új opciók tárházával és izgalmas csomagokkal rázta fel az A6 és az A7 kínálatát az Audi. A felső-középkategóriás négykarikás modellek személyre szabhatósága ennek köszönhetően még szerteágazóbb lett.
"Szó sincs róla, hogy a leendő török alkotmány elveszítse világi szellemiségét" - jelentette ki Mustafa Sentop, az új török alaptörvényt előkészítő parlamenti bizottság kormánypárti elnöke Ismail Kahramannak, a parlament elnökének azon kijelentésére reagálva, mely szerint a leendő alkotmánynak nem kellene szekuláris irányultságúnak lennie.
A kínai gyártók európai sikerei finoman szólva is mérsékeltnek bizonyultak, így a keletieknek egyértelműen más stratégia mentén kell elindulniuk. A Volvo tulajdonosa, a Geely a hírek szerint az öreg kontinensen új márka és márkanév bevezetésével szeretne nem prémium szinten is jelen lenni – értesült a Reuters.
Ahogy az automataváltók ára elérhetőbbé vált, illetve a több fokozatnak köszönhetően már a korábbi gyakorlattal szemben jóformán takarékosabbak lettek a manuális szerkezeteknél, egyre többen teszik le a voksuk mellettük. Azonban előfordul, hogy olykor hiba csúszik a gépezetbe, ahogy történt az most a Fiat Chrysler Automobiles esetében is – a konszernt több mint egymillió autót kénytelen…
QX Sport Inspiration néven az Infiniti olyan tanulmánnyal érkezett a Pekingi Autószalonra, amely egyszerre vetíti előre a QX50 és a QX70 következő generációját. A crossover koncepció a márka legújabb formajegyeit viszi tovább, és dinamikus formái mellett nem feledkezik meg a praktikumról sem.