A svédországi székhelyű, biometrikus azonosítással foglalkozó Fingerprint Cards AB fő profilja az ujjlenyomat-azonosítással kapcsolatos technológia fejlesztése – ez a típusú azonosítási módszer az okostelefonokban elért sikereket követően az elkövetkező években minden bizonnyal bekerül egyéb eszközökbe is. A fejlődés mozgatórugója elsősorban a mobilfizetés (ahol a biztonságos azonosítási folyamat…
Apja telefonjával vásárolt 20 jegyet több mint 400 ezer forint értékű jüanért egy hétéves kínai kisfiú a hamarosan megnyíló sanghaji Disneylandbe - számolt be a helyi média pénteken.
Farkas Flórián elérhetetlen, az ORÖ előző elnökét feljelentették, Lázár János 180 fokos fordulatot vett: kaotikus állapotok uralkodnak a másfél milliárdos botrány sújtotta roma önkormányzat körül. A Hetek úgy tudja, országos tüntetés is lehet Farkas Flórián ellen.
Le Monde: A most elhunyt Pozsgay Imre úgy őrződik majd meg az emlékezetben, mint a magyar Gorbacsov, aki hozzájárult a kommunista rendszer bukásához...
Szabályozási változások tömkelege zúdul manapság a magyar lakáshitelpiacra: januárban megérkezett az új CSOK, márciusban 2%-ban korlátozták a hitelközvetítők jutalékát és többek között...
Társasházunk több mint 500 albetétes. Az éves közösköltség-előírás meghaladja az 50 millió forintot. Közös terület bérbeadásából nincs bevételünk. Kérdésem: kötelező-e a kettős könyvvezetés. Olvasónk kérdésére Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszol.
Megállapodott az Audi Hungaria Motor Kft. vezetősége és a vállalat munkavállalóit tömörítő Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ) a bérek emeléséről pénteken, a megállapodást várhatóan április 4-én írják alá, a részletekről is akkor adnak tájékoztatást - közölte Czechmeister Mónika, a vállalat kommunikációs vezetője az MTI megkeresésére.