A Magyar Suzuki 2247 értékesített gépjárművel és 11,41 százalékos piacrésszel vezeti a magyar újautó-piacot az első negyedévben. A siker motorja továbbra is a Vitara, amelyből a január-márciusi időszakban 1660 kelt el; ezzel a modell az SUV-szegmens abszolút győztese 27,63 százalékos részesedéssel a kategórián belül.
Felrobbant és a szomszéd ház tetejére esett egy kazán péntek délután Taksonyban, a Csokonai utcában – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Viktor Alejnyikov szerint hozzá nem értő emberek rossz eszközökkel hegesztettek, és ebből katasztrófa lehet. Szerinte aznap is csaltak a műszerekkel, amikor éppen magyar delegáció érkezett megnézni, mi épül majd Pakson.
Szorosabb együttműködést alakít ki az OMV és a Gazprom. Az orosz RIA hírügynökség pénteken arról számolt be, hogy a Gazprom olajipari leányvállalata, a Gazpromnyeft az idén 1,5 millió tonna olajat...
Daniel Ricciardo egyelőre nincs tisztában azzal, hogy hogyan alakulnak majd az erőviszonyok a Bahreini Nagydíj hétvégéjén, de bízik benne, hogy a versenyen legyőzhetik a Toro Rossót és a McLarent. Tovább »
Vízumkötelezettséget vezetett be péntektől a nemzetközi közösség túlnyomó része által el nem ismert Abházia Köztársaság azon országok állampolgárai számára, amelyekkel nem kötött szerződést az előzetes engedélytől mentes beutazásokról.
Nico Rosberg és Lewis Hamilton megőrizték a Mercedes 1-2-t, miközben Sebastian Vettel laza kerék, Romain Grosjean pedig egy újabb elsőszárny-leválás miatt okozott virtuális biztonsági autós periódust a Bahreini Nagydíj pénteki második szabadedzésén.
Nem mindenkinek szabad, de van, akinek kötelező az átállás a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokra (IFRS). Azoknak, akik dönthetnek, bőven akad mérlegelni való: megéri-e, vagy sem?
Körülbelül tizenöt perccel az indulás után az EgyptAir MS181-es kóddal ellátott gépét eltérítették. Szeif Ed Din Musztafa közölte a személyzettel, hogy egy bombaövet visel, majd azt követelte, hogy az egyébként belföldi járat repüljön tovább Ciprusra. Ez eddig egy szokványos történet, amit egy viccbe illő fordulat követett, és mindenki biztonságban megúszta. Évek óta nem volt komolyabb külsős…
Kína szerint a nemzetközi hitelminősítők eltúlozták a gazdasági nehézségeket és alábecsülték a gazdaságpolitikai lehetőségeket, amikor stabilról negatívra rontották szuverén adósbesorolásának...
Leállította az iraki keresztény menekültek csehországi befogadásának projektjét Milan Chovanec cseh belügyminiszter, mert a menekültek egy része visszakérte a hivataloktól útlevelét, és távozni kíván Csehországból.
Három kamionnyi ruházati terméket foglaltak le a NAV munkatársai 117 millió forint értékben. Az áfabevallásai és az EKÁER-bejelentései között mutatkozó eltérések tették gyanússá a válllakozást – olvasható a NAV közleményében.
Budapest — Segítő szándékkal érkeztek a budapesti címhez a mentők, ám végül fogságba ejtették őket. A felháborító eset tegnapra virradó éjszaka történt egy zöldövezeti családi háznál, ahová Heszeg Károly gépkocsivezetőt és társát, Dányi-Nagy Krisztián mentőápolót hívták.
Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője szerint az időeredmények nem jelentenek sokat a pénteki edzésnapját követően, mivel leggyorsabb körét forgalomban teljesítette. Tovább »
A tragikus buszbalesetek tükrében rendre felmerül az biztonságiöv-használat kérdése. A KRESZ szerint csak ott kötelező a használata, ahol van, az övvel nem rendelkező buszok számára tehát nem írják elő kötelezettségként az öv utólagos beszerelését.
Manchester - Kétségessé vált a világbajnok német labdarúgó-válogatott középpályása, Bastian Schweinsteiger (31) szereplése a nyári franciaországi Európa-bajnokságon.
Jenson Button szerint nem rossz kezdet a McLarentől a második szabadedzésen megszerzett harmadik pozíció – a brit bízik benne, hogy a hétvége hátralévő részén is hasonló eredményeket érhetnek el. Tovább »
2016. április 1-jén közreadott kép egy vízbe fulladt migráns partra sodort holttestésről a líbiai főváros, Tripoli tengerpartján március 29-én. A Líbiai Vörös Féhold humanitárius segélyszervezet munkatársai március 18 óta 17 holttestet találtak az ország észak-afrikai partvidékén, miután egy migránsokat szállító hajó elsüllyedt a főváros kikötőjének a közelében.
Észak-Korea hivatalosan is bejelentette, hogy blokkolja a Facebook, a YouTube, a Twitter és a dél-koreai honlapokat, mert aggodalomra ad okot az online információ terjedése.
Az ország összes felsőoktatási intézményéből és középiskolájából várják az alkalmazásokat, nevezéseket a BME Mobil Innovációs Központ által szervezett okostelefonalkalmazás-fejlesztő versenyre.