Los Angeles — Immár hivatalosan is újra együtt jár Brooklyn Beckham (17) és Chloe Moretz (19) színésznő – a bájos fiatal pár Chloe új filmjének bemutatóján mutatkozott először együtt a vörös szőnyegen.
Habár a nyugat-balkáni országok csak tranzitországként vannak jelen a migrációs térképen, s a macedón határ lezárásával ez az útvonal szinte meg is szűnt, biztonsági szempontokból mégis rendkívül fontos figyelmet fordítani azokra a menedékkérőkre, akik Nyugat-Európa helyett valamelyik nyugat-balkáni ország muszlimok által lakott területén szeretnének letelepedni - olvasható a Migrációkutató…
Már megszokhattuk, hogy Lilu nem takargatja tökéletes testét, így az sem meglepő, hogy most egy újabb pikáns fotóval örvendeztette meg rajongóit. A tévés igen művészi képet töltött fel a közösségi oldalára, amely minden férfi fantáziáját megmozgathatja.
Az idén is folytatja toborzó kampányát a McDonald's. Az állásért szállás program azoknak a leendő munkatársaknak nyújt ösztönzést, akik a költözést is vállalják azért, hogy biztos jövedelmet, karrierkilátásokat nyújtó állást találjanak. Számukra a McDonald’s az ország több régiójában is kínál lehetőséget úgy, hogy a programban résztvevő munkatársak lakhatásáról az étteremlánc gondoskodik.…
Jelenleg lebetonozott felületen, teljes egészében az Ötvenhatosok terén épül meg az új Néprajzi Múzeum épülete, amely a Városliget új kapujaként is szolgál majd 2019-től - mondta az MTI-nek kedden a projekt miniszteri biztosa
Szinte minden férfi tudni szeretné, hogy egy nő mire vágyik igazán. Próbálják mindezt úgy, hogy sokszor a gyengébbik nem sincs tisztában ezzel ezzel a kérdéssel.
A vártnál jobb ipari adat és az olajár emelkedése ellenére egyöntetűen esnek a vezető részvényindexek Amerikában, kellemetlen meglepetést okozott ugyanis a három éve nem látott inflációs adat...
Szinte minden férfi tudni szeretné, hogy egy nő mire vágyik igazán. Próbálják mindezt úgy, hogy sokszor a gyengébbik nem sincs tisztában ezzel ezzel a kérdéssel.
Mexikóváros – Hétfő hajnalban rendezték meg a Club América – Guadalajara találkozót (2-1) Mexikóban, ami nem csak a hazaiak sikeréről, hanem jobban is inkább egyik szurkolójukról marad ismeretes.
Hosszú szökés után az olasz Giulio Ciccone nyerte a Giro d'Italia tizedik szakaszát, melyen összetettben a luxemburgi Bob Jungels átvette a vezetést a szintén olasz Gianluca Brambillától.
A rendőrség verziója szerint 14:20-kor kértek rendőri intézkedést, mivel „a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján dr. Sz. Bálint bement a polgármesteri iroda előterébe, ahol két kézzel megfogta az ott dolgozó női alkalmazottat, majd ellökte”. A helyszínre érkező rendőrök elfogták a garázdaság vétségével megalapozottan gyanúsítható férfit, és előállították. Az ügy körülményeinek tisztázása és…
Újra csúcsra járatta a Cégbíróság a vállalkozások törlését, amennyiben 5327 vállalkozást szüntettek meg Magyarországon áprilisban. Ez újabb cégtörlési rekordot jelent, az eddigi legrosszabb hónap 2015 szeptembere volt, amikor 5004 társaság jutott erre a sorsra. „Aggasztóbb azonban, hogy a cégalapítások száma még mindig stagnál” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.
Súlyos profitabilitási sokkal néznek szembe az eurózóna bankjai, ezért mielőbb konszolidálódnia kell a szektornak, hogy versenyképesebb legyen - nyilatkozta ma az Európai Központi Bank vezető...
25 éve dolgozik a debreceni Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézetben dr. Kovács Ilona patológus, citopatológus szakorvos, a Patológiai Osztály vezetője, a Magyar Patológusok Társasága Citodiagnosztikai szekciójának elnöke. Az osztályvezetői feladatok mellett részt vesz a napi diagnosztikában, valamint oktat szakorvosjelölteket, főiskolás hallgatókat.
Hosszú Katinka a hétfői után a keddi versenynapot is aranyéremmel zárta az úszó Európa-bajnokságon, miután második döntőjét is megnyerte Londonban - ezúttal 200 háton.
95 évesen elhunyt a karikaturista, akinek a rajzai megjelentek a Ludas Matyi, a Tükör, az Új tükör, a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap, a Lyukasóra, a Népszabadság, az Új Írás, a Hócipő, de még a Magyar Tudomány és a Filozófiai Szemle lapjain is. (MTI)
Barcelona – A Barcelona argentin futballklasszisának, Lionel Messinek a párja, Antonella letiltotta az Instagramon kedvese egyik rajongóját, Suzy Cortezt (Miss Bumbum) - így ő inkább az egész világnak mutatta meg, mit rejteget kevéske ruhája alatt.
Cannes - A francia Riviérán múlatja az idejét az egykori Playboy-nyuszi, Victoria Silvstedt. A 41 évesen is vonzó svéd modell a Cannes-i Filmfesztiválon villog, temérdek idejébe pedig egy jachtkirándulás is belefért
A júniusi kamatemelés lehetőségére utaló kijelentést tett kedden két amerikai jegybankár is. A kommentárt negatívan fogadták a részvénypiacok. Már júniusban emelhetne a kamaton a Fed - jelezte...
Igazságtalan Bill Clinton volt amerikai elnök kijelentése arról, hogy Lengyelország Putyin-féle vezetést akar - közölte a lengyel külügyminisztérium kedden, hozzátéve ugyanakkor, hogy tudatában van annak, hogy a volt elnök szavai nem tükrözik Washington hivatalos álláspontját.
Az őrei megverték Moszkvában Pjotr Pavlenszkij szentpétervári előadóművészt, aki arról híresült el, hogy tavaly felgyújtotta a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) központi épületének az egyik ajtaját.
Nem adhatja elő többé nyilvánosan Jan Böhmermann német humorista, televíziós műsorvezető a Recep Tayyip Erdogant becsmérlő gúnyverse azon részleteit, amelyek sértik a török államfő méltóságát - döntött kedden a hamburgi tartományi bíróság.
A HB Reavis nemzetközi ingatlanfejlesztő vállalat bejelentette, hogy megvásárolta a Bem Palace projektet az Európa Ingatlan Befektetési Alaptól. A Bel-Buda szívében elhelyezkedő épület immár a harmadik hazai ingatlanfejlesztése lesz a HB Reavis-nak, közvetlenül a vállalat első magyarországi projektje, a Váci Corner Offices sikeres eladását követően.
Pedro Almodóvar szerint a spanyol sajtó felnagyította a panamai offshore-botrányban való érintettségét, és ha az ügyből film készülne, akkor ő és testvére neve nem szerepelne még a stáblistán sem.
Cannes - Tündöklő ruha, csillogó szempár - csoda, hogy senki sem ájult el Palvin Barbitól a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon. Jelentjük, mi a monitor előtt igen..
Hosszú Katinka második aranyérmét nyerte a londoni vizes Európa-bajnokságon: a 400 méter vegyes után az úszóversenyek keddi napján 200 méter háton sem talált legyőzőre
Gyöngyös – Az egész ház hallhatta a sírását annak a másfél éves, később elhunyt kislánynak, akit csütörtökön találtak meg kihűlve, csontsoványra fogyva, alig három kilósan.
Úgy látszik, senkiben nem maradt tüske a múlt sérelmei miatt. Az énekesnő és a volt kormányzó fia, Patrick közel egy évig alkottak egy párt, és a tengerentúli lapok szerint már a kapcsolatuk sem volt rózsás, a szakítás pedig kifejezetten botrányosra sikeredett.
Felhatalmazást kapna az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. egy kedden benyújtott KDNP-s törvényjavaslat alapján arra, hogy részt vegyen az MFB csoporthoz tartozó, valamint később meghatározandó egyéb...