Anglia, Dél-Yorkshire - Hétfőn késő este, 72 éves korában, rövid betegség után a helyi Rotheram kórházban örökre eltávozott Paul Shane, a Csengetett, Mylord? főszereplője. A színész a sorozatban Stokesot alakította, három lánya és hat unokája volt, feleségét 2001-ben érte a halál.
Lendületet vettek a mai kereskedésben az ázsiai tőzsdék, a jó hangulatot elsősorban az emelkedő olajár táplálta. Az sem volt mellékes persze, hogy tegnap Amerika 1 százalék körüli erősödést mutatott....
Mitévő legyen az, aki valamiért lekési a 2015. évi személyijövedelemadó (szja)-kötelezettség bevallási, befizetési határidejét? Még néhány napig előre is lehet jelezni az akadályoztatást.
Mintegy 34,5 milliárd forint nettó árbevételt ért el a Velux Magyarország Kft. 2015-ben, ami 11 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest - közölte a tetőablakokat gyártó cég kedden az MTI-vel.
Most megtudhatjuk, mibe fektettek a nagyok negyedév végén. Warren Buffett sok Apple-részvényt vett, amin vesztett, de a hír máris felturbózta az árfolyamot. Soros alapja aranybánya-részvényeket vásárolt, részvényeket adott el, sőt shortolt is, ami azt jelzi, hogy a guru nem csak beszél az újabb válságról, cselekszik is. Druckenmiller is aranybányát vett, Facebook-ot adott el.
A személyi jövedelemadó bevallásban kell kérni az első házasoknak járó állami kedvezményt, ennek leadási ideje pedig május 20-a. Azaz nem csak az adóbevallás leadására, de az ajándékpénz igénylésére is már csak négy napja van mindenkinek. Az igényelhető kedvezmény összege összesen 120 ezer forint.
A bíróságon megszólalt az iráni konzul is, aki bocsánatot kért a vádlottak nevében és azt ígérte, ha az elítéltek letöltötték büntetésüket, akkor soha többet nem engedik őket Európába.
Miközben Magyarországon újabb tüntetést szerveztek a taxisok, addig a Financial Times mai riportjában azt írta, hogy teljesen lefulladt a hagyományos brit taxispiac az Uber térhódítása miatt. Az év...
A grúziai ortodox pátriárka irodájára graffitit festő melegjogi aktivistákat vett őrizetbe a helyi rendőrség kedd hajnalban, a Homofóbia Elleni Világnapon.
Erős lett az Alteo idei első negyedéve, a társaság árbevétele 115 százalékkal, EBITDA-ja pedig 189 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest. Az eredményesség javulása...
Agresszíven viselkedő beteget ütött meg egy ápoló Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a páciens súlyosan megsérült, az ápoló ellen eljárás indult - közölte a megyei főügyészség az MTI-vel kedden. Sajtóhírek szerint az eset a miskolci megyei kórházban történt.
Újabb robbantásos merényletet követtek el kedden Bagdadban. A detonáció megölt 13 embert és megsebesített további negyvenet; az elkövetők egyelőre ismeretlenek - közölte az iraki rendőrség.
Kicsik, pillakönnyűek, strapabírók és szabad szemmel alig követhetően gyorsak a versenyzéshez használt drónok. A hirado.hu kamerája rögzítette a viadalt.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai 13 tonna jelöletlen, lejárt húst zároltak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, melyből idősek otthonába, éttermekbe és óvodákba is kerülhetett.
Az ellenzéki párt a hazai gazdaság, a kis- és közepes vállalkozások megerősítését, a multik, azon belül az autóipar támogatásának csökkentését szorgalmazza.
Az Uber szabályozásával egyelőre sok minden nincs rendben, de ez nem jelenti azt, hogy nincs szükség erre a személyszállítási formára - érvelt a liberálisok vezetője.
Napjainkban is heves viták tárgyát szokta képezni az azonos neműek egymás közötti testi-lelki barátsága, amely a társadalomból mindig is elutasító, eltaszító reakciót váltott ki. Számos kutatás volt már e témában, de konkrét okot - hogy valaki miért vonzódik az azonos nemű társához - még eddig nem tudtak felmutatni.
A Tigáz 1,2 millió lakossági fogyasztójának átvételére koncentrál a Főgáz, a folyamat az előre fizetős mérővel rendelkező fogyasztók átszerződésével már megkezdődött - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
A Kárrendezési Alap május 18-tól megkezdi a Quaestor Értékpapír Zrt. és a Hungária Értékpapír Zrt. kötvényeseinek kifizetését - közölte az alap kedden az MTI-vel.
Most már biztos: Marco Verratti nem léphet pályára a közelgő Európa-bajnokságon, miután lágyéksérv műtétje miatt július vége előtt nem épül fel a középpályás.
A török rendőrség országos figyelmeztetést adott ki, miszerint az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet merényleteket követhet el a csütörtöki nemzeti ünnepen, főleg a katonai, rendőrségi létesítményeket veheti célba