Matolcsy nem talál új érveket, de a meglévőket varázslatosan forgatja. Szemereynek semmi köze a vs-hez, az NHB-nak semmi köze az nhp-hez, a Sakk és Pókernek semmi köze őhozzá.
A nyugdíjas NBA-sztár, Shaquille O'Neal (Shaq) a New York Yankees nagyságával, Alex Rodriguezzel (A-Rod) együtt kitalálta, hogy az e-sportba fekteti a pénzét, ennek örömére készült ez a meggyőző videó. Jó szórakozást! (Via Kodiak)
Az állam lesz a közoktatási intézmények működtetője és fenntartója az Országgyűlésnek kedden benyújtandó törvényjavaslat értelmében. Sipos Imre a köznevelési kerekasztal keddi budapesti ülése után közölte: egyértelmű felelősségi viszonyokat kell biztosítani, ezt szolgálják a változtatások.
Aberdeen, Egyesült Királyság - Amanda Woods 25 évesen döntött úgy, hogy elege van abból, ahogy kinéz és teljesen le fog fogyni. Régebben félt, hogy fényképek kerülnek fel róla a közösségi média oldalakra, azonban most ő maga mutogatja szívesen a fotóit. A hatalmas változást megtervezett étrenddel, kemény, mindennapos edzéssel és azzal érte el, hogy szakított a gyorséttermi kajákkal. 79 kilót…
Nemcsak egyik vagy másik kisebbség célkitűzése, hanem a román nemzet egészének stratégiai érdeke, hogy kiépítse a tolerancia hídjait az etnikumközi párbeszéd révén - jelentette ki Klaus Iohannis román államfő kedden a Tolerancia Hídjai elnevezésű szemináriumon, amelyet évente szervez Bukarestben a B'nai B'rith nevű zsidó szervezet.
Évekkel ezelőtt az "interneten olvastam" kifejezés nem jelentett mást, mint hogy az információ megbízhatatlan, és leginkább a szerencsén múlik, hogy hiteles tudás birtokába jut a netező, vagy egy...
Az állam lesz a közoktatási intézmények működtetője és fenntartója az Országgyűlésnek kedden benyújtandó törvényjavaslat értelmében. Sipos Imre a köznevelési kerekasztal keddi budapesti ülése után közölte: egyértelmű felelősségi viszonyokat kell biztosítani, ezt szolgálják a változtatások.
Ahogy közeledik a brit népszavazás az EU-tagságról, egyre többen foglalnak állást, sőt szállnak be a kampányba. Most itt van valaki, aki sokáig bírálta az EU-t, és amúgy is goromba fráternek ismertük korábban. Egy ideje azonban barátságos, már teljes erővel támogatja az EU egységét, mellesleg olcsón utazhatunk légijárataival.
Egyesült Államok - A Bin Laden-családdal is együtt üzletelt volna a Soros György (86) magyar származású amerikai milliárdos érdekeltségébe tartozó Soros Capital vállalat kajmán-szigeteki offshore cége, a Carlyle Group keretein belül - derítette ki a Fox News a Panama Papers néven elhíresült dokumentumokból.
A múlt héten véget ért a dm Bio-val közös receptversenyünk, amire annyi fantasztikus - és egészséges - reggeli receptet küldtetek, hogy hét kellett a feldolgozásukhoz! Most azonban a végére értünk - íme az a 10 szupertehetséges amatőr séf és ételfotós, aki a zsűri szerint kiemelkedőt alkotott, és értékes dm Bio ajándékcsomagot nyert!
Továbbra is 4,25 százalékon tartotta az irányadó kamatlábat a szerbiai nemzeti bank (NBS), az alapkamat harmadik hónapja nem változott - közölte az intézmény kedden.
Stabilizálni kell a szántóföldi növénytermesztési hozamokat, mert a természeti körülmények miatti jelentős termésingadozás rontja a versenyképességet - hangsúlyozta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budaörsön egy szakmai tanácskozáson.
Magyarország - Életbe lépett a tavaly megváltozott a jogszabály, így mostmár törzskönyv nélküli, kísérleti stádiumban lévő gyógyszereket is kipróbálhatnak a magyar kórházakban fekvő súlyos betegeken.
A magyar társadalom körülbelül 1,5-2%-át érintő krónikus betegség, a pszoriázis, avagy ismertebb nevén a pikkelysömör gyógyítása új fejezethez érkezett a 2000-es évek közepén megjelent biológiai terápiának köszönhetően.
Újabb robbantásos merényletet követtek el kedden Bagdadban. A detonáció megölt 13 embert és megsebesített további negyvenet; az elkövetők egyelőre ismeretlenek – közölte az iraki rendőrség
Tizenegy ember meghalt, és több mint 130 ezren kényszerültek lakhelyük elhagyására Srí Lankán az elmúlt két napban a heves esőzések keltette árvizek miatt - közölték kedden a hatóságok.
Azt követően, hogy tavaly kivonult a piacról, nem zárkózik el attól a Mol, hogy ismét benzinkutakat vegyen és üzemeltessen Ausztriában - írja az osztrák WirtschaftsBlatt mai száma. Benzinkutakat...
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kedden bírálta Boris Johnson konzervatív londoni ex-polgármestert, aki szerinte túllőtt a célon, amikor Adolf Hitler náci diktátor vágyálmaihoz hasonlította az Európai Unió projektjét.
Áprilisban havi bázison 0,4%-kal nőttek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban, ami kis mértékben ugyan, de meghaladta az elemzők által várt 0,3%-os növekedést. Az árszínvonal-emelkedés éves üteme...
Erdélyi vezetőkkel folytatott mai tanácskozásán többek között szakképzési együttműködésről, az uniós források határ menti régiókban történő felhasználásáról, az erdélyi termékek magyarországi...
A francia államfő kitart a sorozatos tüntetéseket kiváltó munkajogi reform mellett dacára annak, hogy népszerűsége rekordmélységbe süllyedt, és még saját táborában is lázadás tört ki.
Biztonsági, gazdasági, közlekedési és diplomáciai együttműködésről tárgyalt kedden Szarajevóban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában kiemelte: Magyarország alapvető biztonsági érdeke az, hogy Bosznia-Hercegovina minél gyorsabban és szorosabban integrálódjon azokba a szervezetekbe, amelyek garanciát jelentenek a nyugat-balkáni ország…
Több újonc mellett bekerült Joachim Löw előzetes Európa-bajnoki keretébe a sérüléssel bajlódó Bastian Schweinsteiger és a Galatasaray támadója, Lukas Podolski is.
Eskisehir – Nem mindennapi jeleneteknek lehettek szemtanúi az Eskisehirspor labdarúgói, miután csapatuk kikapott a török focibajnokság 33. fordulójának mérkőzésén.
Az év eleje óta 13,3 tonna kokaint és 80 tonna marihuánát foglalt le a bolíviai rendőrség - közölte a kábítószer-ellenes küzdelemért felelős különleges erők (FELCN) igazgatója.
Sikeresen vette az utolsó előtti akadályt az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöksége felé vezető úton Christian Kern, az osztrák kancellári tisztség várományosa, az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) eddigi vezetője, akit a párt vezetősége kedden egyetlen jelöltként nevezett meg a június 25-ei pártkongresszuson esedékes választásra.