Az antibiotikumoknak egyre jobban ellenálló szuperbaktériumok 2050-re akár évente tízmillió ember halálát is okozhatják - állítja Jim O'Neill ismert brit közgazdász és csapata csütörtökön bemutatott tanulmányában
Bolton – A Bolton labdarúgó csapatának körábbi középpályása négy évvel ezelőtt esett össze egy FA-kupa mérkőzésen a Tottenham ellen (1-1), mára pedig már újra rúgja a bőrt - igaz csak barátságos mérkőzésen.
A Lánchidat és a Blaha Lujza teret is tervezik felújítani - közölte Tarlós István főpolgármester csütörtökön Budapesten, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) rendezvényén.
Minden évnek megvannak a maga slágerei, amikre örömmel emlékszünk vissza évekkel később. Lássuk, milyen zeneszámok voltak a legmanőbbek 10 évvel ezelőtt!
Ég egy 500 négyzetméteres könnyűszerkezetes raktárépület a vasúti pálya mellett Gödöllőn, a Palotakert városrészben - tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t csütörtök délután. A tüzet csak késő estére sikerült eloltani.
Budapest – Akárcsak operabéli kedvence, csak piros ruhában hajlandó versenyezni az egzotikus szépségű Boateng Kármen (18) a Virtuózok legújabb felfedezettje.
A Visa Europe bejelentette új Visa Europe Digital Enablement Programjának (VEDEP) elindulását, amely a Visa hálózata segítségével egyszerűsíti a harmadik fél által nyújtott mobiltárca szolgáltatások bevezetését.
Moszul – Az eddiginél is brutálisabb kivégzést talált ki és hajtott végre a kegyetlenségéről híres Iszlám Állam nevű terrorszervezet. Az iraki Moszul városában huszonöt összekötözött embert mártottak savas kádakba és csak akkor vették ki őket, amikor már minden szervüket kimarta a sav.
Nagy valószínűséggel kamatot fog emelni idén nyáron a Fed, ha a gazdasági környezet a jegybankárok várakozásai szerint alakul - mondta el William Dudley, a kamatról döntést hozó Nyíltpiaci Bizottság...
A bíróság azt mondta, volt egy döntés, de nem volt jogorvoslat, azt hogy egyébként lehet-e szankcionálni a tiltakozást a parlamentben, arról nem volt szó, mondta Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Június 1-jétől jelenteni kell az esetleges magyarországi zikavírusos eseteket - tájékoztatta az országos tisztifőorvos körlevélben a magyar egészségügyi intézményeket.
Az elektronikus webáruházak terjedésével ma már nem csak az utcán, hanem az interneten is elér minket a kirakatböngészés élménye. Az impulzusvásárlásnak azonban itt is megvan a hátránya: könnyen előfordul, hogy két kattintással később jóval olcsóbban, vagy épp ingyen házhozszállítással juthatunk hozzá a kinézett termékhez. Egy szemfüles vásárló azonban kicselezheti az internetes vásárlás buktatóit…
Budapest - A csütörtöki nappal bemutatta az Adidas a magyar labdarúgó-válogatott új mezét. Pénteken Elefántcsontpart ellen lép először pályára labdarúgó válogatottunk az új EB szerelésben.
Budapest — Elefántcsontpart ellen (M4, 18 óra) utoljára küzdhetnek meg az Európa-bajnoki csapatba kerülésért a labdarúgó-válogatott tagjai. Bernd Storck (53) szövetségi kapitány 23 főt nevezhet a kontinensviadalra, a listát legkésőbb május 31-én véglegesítenie kell.
Nehéz napja sokszor lehet az embernek, ami után jellemző, hogy még napokig le vagyunk taglózva. Vannak viszont olyan dolgok, amikre még ezekben a nehéz percekben is emlékezni kell.
Inglewood — Nincs ultrább maratonfutó! Génhiba miatt Dean Karnazes (53) izmaiban nem rakódik le a tejsav, azaz sosem érez kimerültséget, fáradtságot, és ily módon emberfeletti a kitartása, de az is bámulatos, hogy alvás nélkül milyen sokáig bírja.
Negyedik éve folyamatosan bővül a SPAR franchise hálózata, a vállalat pedig a 100. magyarországi partnerüzlet megnyitására készül. A SPAR csoport továbbra is várja magánkereskedők jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának a programhoz.
André Greipel nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 12. szakaszát csütörtökön, a luxemburgi Bob Jungels pedig megőrizte első helyét összetettben.
Még két-három poszt kérdéses a június 10-én kezdődő, franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott keretében Bernd Storck szövetségi kapitány szerint.
Kifejezetten rossz volt a hangulat a tőzsdéken, valószínűleg főleg az amerikai kamatemelési várakozások miatt. Adj el májusban, és vonulj el? A magyar részvények is egyöntetűen estek, a forint is tovább gyengült. Az olaj határozottan lefelé vette az irányt, ami a nyersanyagcégek árfolyamának nem tett jót.
Cannes — Izzik a levegő Palvin Barbi (22) körül a Cannes-i Filmfesztiválon. Ahogy arról elsőként beszámoltunk, a csinos modell nemrég Leonardo DiCaprióval (41) bulizott együtt és láthatóan meglehetősen közel kerültek egymáshoz az este során. Úgy tűnik, Barbi kapós a világhírű férfiak között.
Önvezető autót kezd tesztelni a következő hetekben az Uber - közölte a közösségi "taxi"-szolgáltatást nyújtó cég. Hamarosan elkezdené saját önvezető autójának tesztelését az Uber. A tervek szerint...
Pert nyert a köztévé ellen a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó műsorgyártó cég, amellyel még tavaly, a G-nap után bontottak szerződést – értesült a nol.hu.
Miami — Fél év alatt fenekestül fordult fel az életük! Dana (30) és Nadia Bruna (30) bizarr tündérmesébe illő története akkor kezdődött, amikor egy kolumbiai szépségkilinika felajánlotta az argentin származású amerikai ikreknek, hogy egyszerre csinálnak nekik formás popsikat zsírátültetéssel, amihez fejenként három kilogramm testzsírt szívtak le a testük más pontjairól.
Robbanószerkezetet hagyott egy autóbuszon a dél-lengyelországi Wroclawban egy ismeretlen elkövető, a gyanús tárgyat még időben eltávolítottak a járműről, de a járdán felrobbant, és egy ember megsebesült