A pártjaik közötti intenzívebb együttműködésről állapodott meg Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) bajorországi szervezetének küldöttségét vezető Inge Aures szerdán Budapesten
Beszakadt szerdán Firenze központjában egy utca az Arno folyó partján, az így keletkezett mintegy 200 méter hosszú és 7 méter széles lyuk nagyjából 20 autót "nyelt el", de személyi sérülés nem történt.
Eséssel indították a mai kereskedést a Wizz Air részvényei a londoni tőzsdén azt követően, hogy a légitársaság közzétette éves jelentését. A március végén zárult pénzügyi év profitja meghaladta az...
Beszakadt szerdán Firenze központjában egy utca az Arno folyó partján, az így keletkezett mintegy 200 méter hosszú és 7 méter széles lyuk nagyjából 20 autót "nyelt el", de személyi sérülés nem történt.
A PannErgy bejelentette, hogy a Győri Geotermikus Projektet megvalósító két tagvállalata, a DD Energy Kft. és az Arrabona Geotermia Kft. tulajdonosa elfogadta az egyik hazai kereskedelmi bank...
A hitelintézetek 198,5 milliárd forint adózás előtti nyereséget értek el az első negyedévben, 168,2 százalékkal nagyobbat az egy évvel korábbi 74,0 milliárd forintnál. A 130 hitelintézetből 74 hitelintézet 212,6 milliárd forint nyereséget, 56 pedig 14,1 milliárd forint veszteséget könyvelt el az első három hónapban - jelentette a hitelintézetek prudenciális adatai alapján szerdán a Magyar Nemzeti…
Az Oklahoma City Thunder otthon ismét legyőzte a címvédő Golden State Warriorst az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nyugati főcsoportdöntőjének keddi, negyedik mérkőzésén, ezzel 3-1-re vezet a párharcban.
Máthé Zoltán, az MTI fotósa a párkányi vasútállomáson fényképezte le a Budapest felé tartó, fehérre mázolt kocsikat. Ez még csak az első adag, az orosz Metrovagonmas vállalat, összesen 222 kocsi felújítását vállata. A felújítástól azt várják, hogy akár 30 évvel is meghosszabbíthatja az amúgy sem új járművek élettartamát.
Már egy hónap sincs a brit uniós tagságról szóló népszavazásig. Legutóbb azzal foglalkoztunk, milyen lehetséges forgatókönyvek jöhetnek a voksolás után az eredmény függvényében, most pedig azt nézzük...
A Pittsburgh Penguins 5-2-re győzött a Tampa Bay Lightning vendégeként, így 3-3-ra egyenlített az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) keleti döntőjében.
Csikós-Nagy Katalin az Evolution Group cégcsoport alapítója, ügyvezetője. Csapatával együtt cégüket az évek során a magyarországi outplacement piac meghatározó szereplőjévé tette. Nevéhez fűződik a 8 éve működő HR Fórum Győrben, ahol a régió HR szakemberei rendszeresen találkoznak, megvitatják az aktuális HR kihívásaikat.
Az uniós bírósági főtanácsnok szerint törölni kell a Rubik-kocka formáját ábrázoló európai uniós védjegyet - tudatta közleményében a luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága szerdán
Nagy botrány van készülőben az amerikai „A nagy fogyás” című műsor kapcsán: több korábbi szereplő is úgy véli, kegyetlen megpróbáltatásokban volt részük a produkció során, egyikük pedig már azon is gondolkozik, hogy perelni fog.
Ha esteleg lemaradt Tom Hanksről, elkerülte Penelpopé Cruzt, vagy gyanútlanul elsétált Torrente mellett, ne aggódjon, szémos világsztár forgat még Budapesten a nyáron.
Ma tartotta éves rendes közgyűlését a Budapesti Értéktőzsde, ahol elfogadták a tavalyi évről szóló üzleti jelentést, a számviteli beszámolót, valamint a könyvvizsgálói és fb jelentést. A tavalyi...
Orbán Viktorral és Szijjártó Péterrel is tárgyalt a Magyarországra érkező orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov. A találkozók eredményéről sajtótájékoztató keretében számoltak be.
Közleményben reagált a SlágerTV Lajcsi döbbenetes állításaira. A mulatós zenés reggel a morning show-ban beszélt arról, hogy szerinte a tévécsatorna román tulajdonosának "köszönheti", hogy eljárás indult ellene.
Egy kisbusz mellett hozta működésbe a nála lévő robbanószerkezetet egy öngyilkos merénylő szerdán az afgán fővárosban, Kabulban, tíz ember meghalt - közölték a hatóságok
Doncaster – Napra pontosan két hónapja zárták börtönbe a Sunderland sztárját, Adam Johnsont miután a vád szerint kiskorút rontott meg, amit előbb tagadott, majd később bevallott, s ítélték el hat évre.
Eséssel indították a mai kereskedést a Wizz Air részvényei a londoni tőzsdén azt követően, hogy a légitársaság közzétette éves jelentését. A március végén zárult pénzügyi év profitja meghaladta az...
Douchev-Janics Natasa nyerte az olimpiai válogatót női kajak egyes 200 méteren, miután a szerdai, szegedi "szétlövésben" ismét gyorsabbnak bizonyult ellenfelénél, Lucz Dóránál.
Kezeket a magasba! Nagyon jók vagytoook! Gyere, gyeree, gyereeeee, ne engedd el! Követhetetlen tempót diktált a fitneszhölgyeknek az ország első számú DJ-veteránja.
Kína és Magyarország is példát mutatott arra, hogyan lehet leküzdeni a nehézségeket és sikeresnek lenni. Ennek egyik útja az óvatos kockázatértékelés, a megfelelő stratégiai tervezés, az innováció és az együttműködés, mondta Nagy Márton, a jegybank alelnöke kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Budapesti Renminbi Kezdeményezés (BRK) konferenciáján.
A "dolgok internetét" a közlekedésben már régóta használják, elég csak a vasúti közlekedés koordinálására vagy a nagyvárosok metrórendszereire gondolni. Ezeket a komplex, kiszámítható közlekedési...
Bár Magyarország az idei adócsökkentéssel szembement a régiós trenddel, a munkavállalói járulékok kiugró szintje miatt vezetjük a régiós listát - tudatja a Világgazdaság.
A korábbi világcsúcstartó Asafa Powell is indul az idén először kétnapos Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon júliusban, a székesfehérvári Regionális Atlétikai Központban - tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.
Az öregek, a mozgássérültek és az autók nem tudták elhagyni a lift, meleg víz, folyosó világítás, internet és tévé nélkül maradt Tüzér utcai házat, ahol lehet, hogy még nyolc napig csak egy aggregátor berreg napi 200 ezerért.
Mostanában, ha megvizsgáljuk a munkaerőpiacot, egyre több helyen tűnik fel, hogy bölcsész végzettséggel elemzőket, nem az ő konkrét szakterületükre bölcsészeket keresnek. Több szakember osztja a nézetet, hogy bizonyos munkaköröknél kifejezetten előnyös, ha bölcsészeket alkalmaznak. A magas szintű általános műveltség, a mélyebb, elemzőbb gondolkodás sok területen hasznos lehet. Sőt többen azt…
Az uniós bírósági főtanácsnok szerint törölni kell a Rubik-kocka formáját ábrázoló európai uniós védjegyet – tudatta közleményében a luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága szerdán.
2452 milliárd jut gazdaságfejlesztésre, innovációra és munkahelyteremtésre uniós pályázatokon keresztül. Önkormányzatok, kkv-k, a közcélú szervezetek is profitálhatnak az uniós pénzesőből.