Hosszú betegség után 85 éves korában szerdán elhunyt Tempfli József, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye nyugalmazott püspöke - közölte az egyházmegye
Jirí Rusnok, volt cseh kormányfő, pénzügyminiszter, illetve ipari és kereskedelmi miniszter lesz júliustól a Cseh Nemzeti Bank (CNB) új kormányzója. Rusnokot szerdán nevezte ki tisztségébe Milos...
Megváltoztak a rehabilitációs ellátás melletti munkavégzés szabályai. Jó hír, hogy akár teljes munkaidőben is vállalhatnak munkát, de figyelniük kell a keresetkorlátra, nem mindegy ugyanis, hogy az egymást követő három hónapban mekkora jövedelemre tettek szert.
Az utóbbi időben több autógyártó lépne feljebb, amit remekül jelez, hogy a Toyota és a PSA együttműködéseként nemrégiben bemutatott Peugeot Traveller után már a Nissan is mikrobusz méretű egyterűvel harapna ki még nagyobb szeletet a piac tortájából. Természetesen a japánok is kooperálva, a már meglévő viszont kihasználva hívták életre saját megoldásukat.
Leogang – A pénteki Elefántcsontpart elleni felkészülési mérkőzés után, hétfőn ismét Ausztriának vette az irányt a magyar labdarúgó-válogatott, egész pontosan Leogangba.
Az ombudsman szerint alapjogi szempontból aggályos, hogy az óvodák elutasítják az olyan gyermekek felvételét, akik nem kapták meg a kötelező védőoltásokat.
A lengyel kormány határozatot fogadott el az észak-lengyelországi városokat a Balti-tengertől elválasztó Visztula-turzást átvágó csatorna megépítéséről, amely mintegy 197 millió eurónak megfelelő befektetést igényel - számolt be a szerdai lengyel sajtó
Párizs – Kevésbé jó hírt közölt a francia szövetség, miszerint kénytelen kihagyni a labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőjét és a hazai rendezésű Európa-bajnokságot Raphaël Varane (23).
Titkosszolgálati jelentések bizonyítják Soros György magyarországi befolyását - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az Atv.hu-val, kijelentve azt is: nincs olyan migránspárti, az ellenzékhez köthető szervezet, amely mögött ne az amerikai üzletember pénze lenne.
A Kínai Nemzeti Bank szerdán úgy döntött 5 éves mélypontra fixálja be a yuan szintjét a dollárral szemben. A nagymértékű dollár erősödésnek és a Fed esetleges kamatemelésének köszönhetően döntött így a kínai intézmény.
Februárig normál munkarendben dolgoztam a munkahelyemen hétfőtől péntekig 7:00-15:20-ig. Ebben az esetben a hétköznapra eső ünnepnapokon 8 óra fizetett ünnepet számoltak el bérszámfejtéskor, persze ezeken a napokon nem dolgoztam. Márciusban az átszervezések miatt 3 havi munkaidőkeretben folytonos folyamatos műszakos 12 órás munkakörbe kerültem. Nappalosban 7:00-19:00, éjszakásban 19:00-7:00 közt…
Felborult egy kamion szerdán az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán a Tatabánya-Óváros lehajtó előtt Szárligetnél, és a teljes útpályát elzárja - tájékoztatta a Fejér megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.
Szijjártó Péter az orosz külügyminiszterrel, Szergej Lavrovval tartott közös sajtótájékoztatón bejelentette: Magyarország gazdasági együttműködésről állapodott meg az orosz Kaluga és Kurszk megyékkel, Szentpétervárral és a Mordvin Köztársasággal.
190 milliárd forint fölött volt a magyar bankszektor első negyedéves eredménye - a többség nyereséget ért el. A kamateredmény szépen alakult, a bedőlt hitelek arányának csökkenése miatt a céltartalék egy részét is fel lehetett szabadítani.
Ma láttam édesanyám bérpapírjait január közepe óta dolgozik a cégnél és eddig minden hónapban kiírtak neki 2 nap szabit de valójában mindennap dolgozott,vissza veszik a ledolgozott napokat és szabival kiegészítve lett meg neki a havi 21 nap, azt mondta nem ír jelenlétit nem kell már ez igaz? A pláne az hogy még egy napra sem engedik el szabira szerintem a cég így próbálja eltrükközni az éves…
Külföldi lapok az osztrák államfőválasztásról Németországban a Süddeutsche Zeitung című liberális lap Nekilendülés címmel közölte Cathrin Kahlweit kommentárját, aki kiemelte, hogy az államfőválasztást "hibrid választási kampány" vezette fel, amely nem a szövetségi elnöki tisztség betöltéséről szólt, hanem arról, hogy hosszabb távon milyen politikai irányban mozduljon el az ország, és a…
Összesen 104,1 millió forinttal támogatja helyi és körzeti hírműsorok, kulturális és közéleti magazinműsorok készítését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - a testület e heti ülésén született döntésről szerdán tájékoztatta az NMHH az MTI-t
A reuma, a rheumatoid arthritis tünetei megkeseríthetik a betegek életét, de egy új kutatás szerint a zöldtea hatóanyaga segíthetnek a panaszokon. Dr. Pál Mónika, az Oxygen Medical reumatológusa a már bevált kezelési lehetőségekről beszélt.
Varsó – A keddi napon feleségül vette menyasszonyát, Marina Luczenkot (26), az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Róma kapusa, Wojciech Szczesny (26).
Újra megjelent a titokzatos politikus az újságírónő sírjánál, aki május 9-én egy szál rózsával érkezett, majd sietősen távozott Albert Györgyi sírjától.
A bankszektor átlagának megfelelően kockázati költség nélkül vészelte át az idei első negyedévet a K&H. Ez tartósan nem fenntartható állapot, mindenesetre a 9,3 milliárd forintos első negyedéves...
Hosszú betegség után 85 éves korában szerdán elhunyt Tempfli József, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye nyugalmazott püspöke - közölte az egyházmegye.
Sajtótájékoztatón számolt be éves eredményéről a Wizz Air, a cég vezetője, Váradi József elemezte az elmúlt negyedévet és egyben az egész pénzügyi évet. Jól ment a cégnek, immár nyereségesen működik és továbbra is gyorsan növekszik. Készpénzzel is jól áll a cég, és jönnek a nagyobb repülőgépek, lesz mit megtölteni.
Oroszország továbbra is mérlegeli egy magyar-orosz légitársaság létrehozását, de annak üzletileg hatékony, nem pedig dotált cégnek kell lennie - jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter.
Az Arsenal hosszú távú szerződést kötött a Mönchengladbach 23 éves, svájci válogatott belső középpályásával, Granit Xhakával - ezt az Ágyúsok tudatták hivatalos honlapjukon dél körül.