Úrnapjáról, Krisztus testének és vérének ünnepéről beszélt az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában az óbudai Szent József-templom igazgatója
Van egy város Kínában, amely nagyon közel jár ahhoz, hogy kiérdemelje a "robotváros" elnevezést. Brutális leépítések zajlanak az automatizálás és a hatékonyabb munkavégzés nevében a tajvani óriásvállalatoknál. Eljött a gépek uralma, vagy inkább örüljünk, hogy véget ér a kizsákmányolás?
Elmondható hogy jó a hangulat a világ tőzsdéin, amit az olaj árfolyamának erősödésén túl az is támogat, hogy a befektetők kezdenek megbarátkozni egy esetleges kora nyári Fed-kamatemeléssel. Az elmúlt...
Tizenegy amerikai szövetségi állam panaszt nyújtott be szerdán Barack Obama kormányzatának május elején hozott rendelete ellen, amely szerint az állami iskoláknak és közintézményeknek kötelezően lehetővé kell tenniük, hogy a nemüket megváltoztató amerikaiak ne a születésükkor bejegyzett nemük szerinti mosdót használhassák, hanem a választott nemük szerintit
Már a nyáron fokozott hatósági ellenőrzések kezdődnek azoknál az áruházláncoknál, ahol vasárnap is munkavégzés zajlik - értesült a Magyar Idők. Hamarosan megkezdődnek azok a munkaügyi hatósági...
Jelentősen növelte hatékonyságát és eredményét az idei első negyedévben a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett, ingatlanbefektetéseket kezelő Appeninn Nyrt., miután adózás előtti eredménye 254 ezer euróra emelkedett. A társaság célja, hogy a magyar tőzsde által nyújtott forrásbevonási lehetőségekre alapozott növekedéssel akár megduplázza kezelt ingatlanportfoliójának méretét - tájékoztatta a Társaság a…
Állítólagos svájci és arab kapcsolataira hivatkozva hitel- és befektetési konstrukciókat kínált vállalkozóknak egy 44 éves nyírábrányi férfi. 50 millió forintot csalt ki egy nyíregyházi ügyvéd segítségével.
Jelen pillanatban a kamatláb a megfelelő helyen van - mondja Nagy Márton egy ma reggeli sajtóbeszélgetésen. Az MNB alelnöke szerint a jelenlegi információk alapján nincs szükség további...
2015-ben több mint 22 milliószor vásároltunk terméket online, melynek közel 30%-át személyesen a webáruház saját boltjában vettük át, azonban éves szinten így is közel 15 millió csomag talált gazdára valamely köztes logisztikai szereplő révén –derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatás-sorozatának idei második, logisztikára fókuszáló felméréséből.
Miközben mindenki amiatt aggódik, hogy az amerikai bankok csődbe mennek és magukkal rántják a világgazdaságot, már rég nem az amerikai bankok a világ legnagyobbjai. A tíz legnagyobb bankból már csak...
Tavaly 5,5 milliárd forintos veszteséget termelt a TV2 18,3 milliárdos árbevétel mellett - szúrta ki a cég éves beszámolójából a Népszabadság. Mindez azt jelenti, hogy Andy Vajna elég rossz...
A színész rendkívül nehéz perióduson megy keresztül és úgy néz ki, hogy míg szerelme és volt felesége igen, addig gyermekei egyáltalán állnak mellette. Még csak nem is látogatják a kórházban.
Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint a következő években alapvetően új helyzetet teremt az európai szervezett bűnözésben az illegális migránsok tömege
Mintegy ötvenmillió forinttal károsított meg vállalkozókat egy 44 éves nyírábrányi férfi, akinek egy nyíregyházi ügyvéd is segítséget nyújtott a bűncselekmény-sorozat elkövetésében – tájékoztatott az ügyben indított nyomozás lezárásáról a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
Jön a gazdaságélénkítő csomag a Figyelő értesülései szerint, mivel a kormányt is meglepte a gyenge gazdasági teljesítmény. A hetilapnak interjút adott Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár,...
A Volkswagen meglehetősen fiatal munkásautója, az Amarok pickup az elmúlt években megszokott trendektől igencsak eltérő módon frissült: a VW az egyre jobban elterjedő ’downsizing’ (kisebb motorok) helyett egyenesen az ’upsizing’ filozófiára voksolt, és jelentős mértékben megnövelte az autó motorját.
A februártól áprilisig tartó időszakban tizenkét év után először 6 százalék alá, 5,8 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta Magyarországon. A foglalkoztatási arány is csúcson jár: a 15-74 éves...
Tizenegy amerikai szövetségi állam panaszt nyújtott be azon elnöki direktíva ellen, mely a transzneműek "szabad" vécéhasználatát irányozza elő. A kormányzók "társadalmi kísérletnek" minősítették Barack Obama politikáját.
Új épülettel bővíti budapesti gyógyszergyárát a dán Xellia Pharmaceuticals, a 10 millió dollár beruházással megépülő, központosított laboratóriumi szolgáltatásoknak otthont adó épület alapkövét szerdát tették le.
Elmondható hogy jó a hangulat a világ tőzsdéin, amit az olaj árfolyamának erősödésén túl az is támogat, hogy a befektetők kezdenek megbarátkozni egy esetleges kora nyári Fed-kamatemeléssel....
Két vereséggel tért hazai Torontóból a Cleveland Cavaliers, ám hazai pályán újra győzni tudott LeBron James csapata, így már csak egy meccsre nagydöntő.
Huszonöt éves fennállása során először jutott be az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjébe a San Jose Sharks, miután a nyugati fináléban negyedszer is legyőzte a St. Louis Blues csapatát.
Tizenegy amerikai szövetségi állam panaszt nyújtott be szerdán Barack Obama kormányzatának május elején hozott rendelete ellen, amely szerint az állami iskoláknak és közintézményeknek kötelezően lehetővé kell tenniük, hogy a nemüket megváltoztató amerikaiak ne a születésükkor bejegyzett nemük szerinti mosdót használhassák, hanem a választott nemük szerintit.
A vár jelenlegi állapota nem megfelelő, komplex felújításra szorul, a kormányzati költözés ezt csak részben érinti, hiszen eddig is voltak kormányzati funkciók itt – ezt Csepreghy Nándor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az Apple egyik kínai beszállítója, a Foxconn Technology Group elbocsátott 110 ezer dolgozójából 60 ezret, akiknek a munkáját mostantól ipari robotok végzik.
Azért 56 kis Klik-et hoznak létre, mert nem 55-öt vagy 59-et, ezt hozta ki a számítás, ez volt a kormányzat magyarázata – ezt Hiller István mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Egy év alatt 273 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma, és 5,8 százalékosra mérséklődött a munkanélküliségi ráta a február-áprilisi időszakban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
A munkáltatók, akik azt szeretnék, hogy munkavállalóik vasárnap is dolgozzanak, kényetelenek lesznek az utolsó fillérig minden pótlékot, túlórát és egyéb járandóságot kifizetni, illetve megfelelően végezni a munkaszervezést is.
Tovább nőtt a foglalkoztatottak száma a február-áprilisi három hónapban: az első negyedévhez képest 31 ezerrel, a múlt év azonos időszakához képest pedig 153 ezerrel dolgoztak többen - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)