Olyasmi történt szerdán, amiről még nem igen hallottunk. Angol riportok szerint rövid időre megtorpant a tárgyalás José Mourinho képviselői és a Manchester United között, miután kiderült, hogy a portugál reklámjogait még mindig a Chelsea tulajdonolja.
Egyszerűen nincs olyan jogszabály, ami alapján meg lehetne tagadni az óvodai felvételét a be nem oltott gyerekeknek. Ha az oltásellenesek sikeresen terjesztik a hülyeségeiket, akkor sodorják majd igazán nagy bajba a most még potyautas gyerekeiket.
A fenti kérdést tettük fel olvasóinknak egy nemrég megjelent cikkünk végén. A válaszadók 40 százaléka úgy érzi jó helyen van, ezért jó szívvel ajánlaná barátainak, ismerőseinek is a munkahelyet, ha úgy adódik. Viszont a szavazók negyede inkább nem tenné ki ismerőseit a saját munkahelyének.
Amíg csak lehetséges a jelenlegi 0,9 százalékon akarja tartani az irányadó kamatlábat az MNB. A kamatláb pont a helyén van, lefelé és felfelé is kizárható az elmozdítása a jelenleg rendelkezésre álló ismeretek alapján - jelentette ki egy csütörtöki háttérbeszélgetésen Nagy Márton, a jegybank alelnöke.
305 millió eurós működési eredményt ért el 2016 első negyedévében az NN Csoport, ami közel azonos az egy évvel korábbival. Az ING Csoport áprilisban értékesítette az NN-ben meglévő maradék...
A GKI elemzése szerint a torzító tényezőket figyemen kívül hagyva, a foglalkoztatás valahol a 2008-as szint környékén van, a versenyszférában inkább alatta; a munkanélküliség pedig még érdemben meghaladja azt - írja a Napi.hu.
Addig ostromolta az olajár az 50 dolláros szintet, amíg végül el is érte. Az amerikai tőzsdék szép napot tudnak maguk mögött, az Apple a korábbi gyengélkedés után valósággal megbokrosodott. A német börze is tovább szárnyal. A forint stabilan erősödik, akárcsak a Mol, az OTP és a Richter.
A KKV-k és a helyi vagy területi önkormányzatok számára kiírt felhívásokra benyújtott támogatási kérelmek tartalmi értékelése során kell alkalmazni a projektértékelőket, melyről a Magyar Közlöny...
Kisebb tömeg gyűlt össze a Fővárosi Törvényszék épülete előtt, ahol ma tartották volna az első MNB-elleni Quaestor pert. Tegnap azonban a bíró permegszüntetési határozatot hozott, így a várva várt bírósági tárgyalás elmaradt.
Megvan már, hogy miben mutatjuk meg az alakunkat a strandon a kiszemeltünknek? Ha még nincs, ne aggódjunk: a Women’secret tesztjéből most megtudhatjuk, hogy a hozzánk illő pasi típusnak mi a gyengéje – ezután nincs más feladatunk, mint lenyűgözni a neki és nekünk is legjobban tetsző fürdőruhában.
Látszanak már a nyugdíjjárulék-plafon eltörlésének első hatásai, vannak olyan nagynyugdíjasaink, akiknek havi járadéka meghaladja az egymillió forintot – írja a Népszabadság
Budapest - Túl csúszós az esőben az egyik burkolat a nemrég átadott Széll Kálmán téren, így csütörtökön újabb munkák kezdődnek, amelyek során érdesítik a felületeteket.
A Nature honlapján május 25-én megjelent cikk szerint valami nagyon különleges dolgot fedeztek fel Debrecenben: a természet ötödik alapvető kölcsönhatását.
Budapest - Megrángatott, majd kigáncsolt egy jegy nélkül utazó diáklányt egy BKK-ellenőr a Keleti pályaudvar metrókijáratánál múlt pénteken. A történtekre egy szemtanú hívta fel a figyelmet a Facebookon.
Mintegy 160 megahertz (MHz), szélessávú mobilszolgáltatásra alkalmas frekvenciát készít elő értékesítésre a következő ötéves időszakban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) - ismertette a...
Idén második alkalommal, újra kinyitja kapuit a NIVEA Szépségápolási Stúdió, melynek célja, hogy hasznos szépségápolási tanácsokat és gyakorlati útmutatót adjon a mindennapi bőrápoláshoz.
Kijött Gyurcsány Ferenc napok óta ígért "robbantása", amelyet a híres őszödi beszéd 10. évfordulójára tartogatott. Az egykori miniszterelnök ebben azt állítja, elárulták az MSZP-s vezetők.
Los Angeles - Meghalt Jennifer Aniston édesanyja, alig két héttel azután, hogy a Jóbarátok sztárja - öt év mosolyszünetet követően - végre megbocsátott anyjának, és meglátogatta őt.
Ez a recept is egy véletlennek köszönhette létrejöttét. Eredetileg banános túrókrémet szerettem volna készíteni eperöntettel, de kiderült, hogy a banán elfogyott. Túró, joghurt, volt itthon, így egy proteinben gazdag házi epres „actimellel” gazdagodott a kedvencek listája.
A kínai külügyminiszter csütörtökön figyelmeztette a hét iparilag legfejlettebb ország, a G7-ek csúcstalálkozójának résztvevőit, hogy tartózkodjanak olyan felvetésektől, illetve lépésektől, amelyekkel csak fokoznák a térségbeli feszültséget.
Közel 16,2 milliárd forint európai uniós fejlesztési forrás megítéléséről született támogató döntés a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 5 pályázati felhívásának keretében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-vel.
Murau-Kreischbergig nyújtózhat a felcsúti üzleti zseni! Jókor nyomulnak a hotelbizniszben, mivel rengeteg uniós pénz fog jönni ide a következő években.
Budapest - "Az öreg hegymászó a jó hegymászó" - mondta D. Tóth Krisztának Klein Dávid, aki ezzel elárulta: nem hisz abban, hogy a nagyobb kockázat nagyobb hatékonyságot is jelent a hegymászásban. Úgy véli, a hegy megmutatja az ember valódi korlátait és igazi énjét, egyfajta tükröt tart elénk.