Nem elég, hogy 6 százalék alá csökkent a munkanélküliség a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint, de egy másik kutatás szerint minden negyedik hazai kis- és középvállalkozás létszámbővítést tervez a közeljövőben.
A tervezett 45 milliárd forint helyett 62 milliárdért adott el kötvényeket csütörtökön az ÁKK annak ellenére, hogy a hozamokon nem látszott meg a Fitch pénteki felminősítése. A hároméves kötvények...
Amerikában egyre népszerűbbek az olyan alternatív személyszállító megoldások, mint az Uber, vagy a Lyft. Éppen ezért lassan megtörik a jég: sok helyről érkezik a nyomás a tengerentúli, törésteszteket vizsgáló szervezetek felé, hogy a hátsó üléssor biztonságát is kellő alapossággal teszteljék le - nem mintha erre eddig nem lett volna szükség. Az egyik legnagyobb ezek közül az NHTSA, mely úgy tűnik…
Beismerő vallomást tett az a dunaújvárosi férfi, aki tavaly októberben három társával kirabolt egy Mosonmagyaróvár környéki pénzváltót, és megmutatta, hova ásták a páncélszekrényt - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Miközben folyamatosan fenyegeti az építőipart a szakemberhiány és egyre kevesebb fiatal választja hivatásának, a jó szakemberek presztízse nő, az idejük pedig egyre fogy. A 35 éves Kiss Tamás, a Mesterek Mestere díj 2015. évi közönségdíjasa sem győzi a munkát - derül ki a portálunknak eljuttatott sajtóanyagból.
Igen kedvező, hogy több mint két éve már 4 milliónál többen dolgoznak az országban, amit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb foglalkoztatási adatai is alátámasztanak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatorna reggeli hírfolyamában.
Egyes kommentelők már az új magyar himnuszt is Fekete Pákóval íratnák meg, miután meghallották, micsoda indulót írt a foci Eb-re és az olimpiára. Szintet lépett a magyar nemzeti trashdiszkó műfaja.
Azoknak a civil szervezeteknek, amelyeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2014-ben kiutalta a személyi jövedelemadó (szja) 1 százalékos felajánlásait, május végégig kell nyilatkozniuk az átutalt összegek tavalyi felhasználásáról - közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel.
60 dkg pulykamellfilé 2 ek kukoricaolaj 4 dkg vaj 10 dkg koktélparadicsom 1 db ananász 10 dkg liszt 10 dkg kukoricakeményítő 1 db tojás 1 db citrom 4 ek olívaolaj 20 dkg vegyes saláta olaj bors só
A családtámogatások teljes spektruma hozzáférhető az édesapák számára is Magyarországon - hangoztatta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Keresztény Civil Szervezetek 13
Az alábbi képek alapján azt hihetnénk, hogy a Marson készült felvételeket láthatunk, a valóság azonban az, hogy ez a látvány tárul a turisták szeme elé, ha ellátogatnak Kaliforniába, a Death Valley National Parkba. Hihetetlen, nem igaz?
Nem új jelenség, hogy az alacsony ingatlanárak miatt nálunk akarják leélni az utolsó éveiket. A bajor állami tévé szerint néhányuknál már az is szempont, hogy Magyarországon kevesebb a menekült.
Az MNB 34,7 millió forint bírsággal sújtotta az MKB Bank Zrt.-t az átfogó csoportvizsgálata során feltárt – alapvetően a bank szanálása előtti időszakra vonatkozó – hiányosságok miatt. A csoporttag autófinanszírozó társaságok az általuk elkövetett jogsértések miatt összességében 4,4 millió forint felügyeleti bírságot kaptak. A korábbi problémák rámutatnak arra: szükséges volt, hogy az MNB…
San Francisco - Íme, a művészet mindent leigázó hatalma! Múzeumlátogatók tucatjaiból csinált hülyét egy amerikai diák, TJ Khayatan, aki a San Francisco-i Modern Művészetek Múzeumában egy szemüveget helyezett a padlóra, és várta a hatást.
Összesen 604 céges pályázó örülhet annak, hogy a napokban kihirdették a tavaly nyáron megjelent gazdaságfejlesztési uniós pályázatok győzteseinek utolsó körét. Az eredményekről a nemzetgazdasági...
Amerikában egyre népszerűbbek az olyan alternatív személyszállító megoldások, mint az Uber, vagy a Lyft. Éppen ezért lassan megtörik a jég: sok helyről érkezik a nyomás a tengerentúli, törésteszteket vizsgáló szervezetek felé, hogy a hátsó üléssor biztonságát is kellő alapossággal teszteljék le - nem mintha erre eddig nem lett volna szükség. Az egyik legnagyobb ezek közül az NHTSA, mely úgy tűnik…
Ma tartotta közös konferenciáját a Budapesti Értéktőzsde és a Magyar Közgazdasági Társaság, melyen több régiós ország tőzsdéjének elnöke is beszélt a térség tőkepiacainak kilátásairól, a lehetséges...
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt - jelentették be a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján Brüsszelben.
A színész titkos NASA tréningen edzettt, hogy részt vehessen a Space Shuttle űrprogramban. Ha minden a tervek szerint zajlik,Tom Cruise ma már nem élne.
A kötőhártya-gyulladás leginkább baktériumok vagy vírusok által okozott fertőzés, ám kialakulásának hátterében egyre gyakrabban allergiás reakció áll, de a szembe került por és vegyszer is képes kiváltani a panaszokat.
Maine, Egyesült Államok - Közel egy hónapon át naplózta szenvedéseit Geraldine Largay azután, hogy 2013. augusztus 2-án eltévedt a vadonban. A holttestét tavaly október 16-án, több mint két évvel az eltűnése után találták meg.
Újra a szemünk előtt zajlik egy népirtás, a közel-keleti kereszténység teljes felszámolása, figyelmeztetett Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő.
Dugulást, fájdalmat, halláscsökkenést tapasztal? Dr. Sarkady László, az Oxygen Medical fül-orr-gégésze szerint minél hamarabb születik diagnózis, annál egyszerűbb lehet a kezelés.
A spanyol bruttó hazai termék (GDP) 0,8 százalékkal nőtt az első negyedévben, az előző két negyedévi növekedéssel megegyező ütemben - közölte a végleges adatokat csütörtökön a spanyol statisztikai hivatal (INE).