Blöff, blöff és blöff: a kormány legnagyobb teljesítményei a Tiborczra szabott közbeszerzésektől az MNB-alapítványok pénzszórásáig. (1. OMG 2. WTF 3. LOL)
A tavaszi savanyúságverseny egyik esélyes versenyzője a rebarbara, egészen addig, amíg a piacon szembe nem találjuk magunkat egy tálcányi egressel. A latin elnevezésben is a savanyúságával fémjelzett (Ribes uva crispa) gyümölcsöt azonban nem szabad leírni, kis odafigyeléssel, jó társítással könnyedén megszelídíthető, s többféle formában is asztalra tehető.
A Blikk közli az egyik facebookos beszélgetés logjait is, amiben az edző teljesen egyértelműen megpróbál kikezdeni 15 éves tanítványával, és a sokadik kör után csak akkor áll le, mikor a lány már a törvénnyel fenyegeti. Később kiderült, hogy másik három lánnyal is ezt csinálta, a legfiatalabb 13 a legidősebb 16 éves volt. A lap szerint az ügyben a rendőrség nyomoz.
Elfogtak két osztrák és egy orosz állampolgárt éjszaka az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán a rendőrök - tájékoztatott honlapján szombat reggel az ORFK
Magyarország — Megdöbbentette a közvéleményt a korábbi úszószövetségi kapitány Kiss László (75) sötét múltja, hogy két társával megerőszakolt egy lányt a hatvanas években.
Az osztrák kormány pénteken elindította Hitler Braunauban álló szülőházának törvényes kisajátítási folyamatát, hogy az évek óta üresen álló épület ne válhasson a neonácik emlékhelyévé
Minden évben sokan vannak, akik szeretnék elkerülni az üdülőhelyeken a nyár derekán tapasztalható tumultust. Ők talán már elő is vették az utazótáskát, s készülnek az indulásra, hogy kiélvezzék az előszezon adta nyugalmat, enyhe időjárást és kedvező árakat.
Budapest – 155 ezer forint! Hihetetlen, de egy férj ennyit fizetett azért, hogy feleségével kettesben kacaghassák végig Orosz György (38) legújabb stand up-estjét a One More Kávézó 60 férőhelyes klubtermében, bár ez csak akkor derült, amikor megérkeztek.
A soproni közgyűlés csütörtök estig tartó májusi ülésén úgy döntött: betiltja a település belvárosában a dohányzást. A döntésről hírt adó ikvahirek.eu hírportál szerint az még nem dőlt el, hogy a...
Szabadon engedték Kolumbiában a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN), az ország második legjelentősebb gerillaszervezete által elrabolt három újságírót
A Birth.Movies.Death óvatosan ír arról, hogy a színészhez közelálló források szerint előrehaladott tárgyalások folynak arról, hogy Hiddleston átvegye a szerepet Daniel Craigtől. Ő még 2015-ben beszélt arról a brit TimeOut-nak, hogy "inkább felvágná az ereit, mint sem hogy egy új Bond-filmet megcsináljon".
A napilap felidézte: a kormány először 6,5 milliárdot ítélt meg a Belügyminisztériumnak a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló alapból, amelyből a tárca a kerítésépítéshez szükséges alapanyagokat szerezte be, továbbá az egyes kerítéselemeket gyártatta le fogvatartotti foglalkoztatás keretében
Újabb húsz évre ítélték pénteken Reynaldo Benito Bignonét, Argentína utolsó diktátorát Buenos Airesben, a több ezer másként gondolkodó ember eltűnésével, megkínzásával és megölésével járó Kondor-hadművelet nevű dél-amerikai összeesküvés alatt elkövetett bűneiért
A műszerek téves füstjelzése miatt a pilóták akár maguk is előidézhették az egyiptomi utasszállító katasztrófáját - írta pénteki számában a The Wall Street Journal című amerikai napilap
A pályakezdők több mint fele érdeklődik az adminisztratív és különösebb szaktudást nem igénylő irodai munkák iránt, de különösen népszerűek az értékesítéshez és a marketinghez kapcsolódó pozíciók is. A legkevésbé a mezőgazdasághoz, az építőiparhoz és joghoz kötődő szakmák iránt nyitottak - derül ki a Profession.hu adataiból.
Elfogadhatatlan, hogy a terrorizmus elleni küzdelemben elkötelezett, Törökországgal szövetséges Egyesült Államok katonái a szíriai kurdok fegyveres erejének számító Népvédelmi Egységek (YPG) jelvényét tűzik egyenruhájukra az iraki Rakkánál zajló felszabadító hadművelet során – jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter, akit az MTI idézett
A világ nagyobbik, eddig feltáratlan, láthatatlan részéhez adhat kulcsot az ötödik kölcsönhatás felfedezése - mondta el az M1 aktuális csatornán péntek reggel Krasznahorkay Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének (MTA Atomki) kutatási projektjét vezető atomfizikus.