Úgy tűnik, nem Rékasi Károly volt a hibás a balesetében, melyben tavaly nyáron motorján ülve kocsival ütközött a Háros út és a Gyöngyszem utca kereszteződésénél.
Ebédötlet kéne hétvégére? A hamburger mindig jó választás, ugyanis számtalan módon variálható. Íme egy marhahúsos változat háromféle sajttal, sült krumplival. Mutatjuk, hogy készül lépésről lépésre.
Jól teljesítenek a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet (SZBKI) Szekszárdon kipróbált, kísérleti szőlőfajtái, a négy növény közül három kémiai védelem nélkül is ellenáll a legfontosabb gombabetegségeknek - mondta az intézet szőlőnemesítési és génmegőrzési osztályának vezetője az MTI-nek
A taborfigyelo.hu gyermektáborokat összehasonlító portál szervezésében 500 szülő részvételével zajló kutatásban felmérték, milyen táborokat keresnek 2016-ban, melyek lehetnek az idei év slágerei, hol táboroznak a lurkók, valamint milyen mélyen kell a szülőnek a zsebébe nyúlnia, ha gyermekét valahová el szeretné küldeni. azonban figyeljen oda rá, hogy vajon elég érett-e a gyerek az ottalvós…
A Jobbik támogatóinak 47 százaléka, azaz majdnem fele szerint Novák Előd is alkalmas lenne a párt vezetésére - derült ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából, amelynek eredményeit szombaton juttatták el az MTI-hez
Hónapok után teljesen kiürült Idomeniben az engedély nélküli sátortábor, sok migráns azonban elbújt a környékbeli erdőkben vagy elhagyatott házakban, mások két közeli benzinkúton laknak
Galériánkban egy különös szépségverseny résztvevőit nézheti meg. Önnek melyik kép tetszik a legjobban? Azt, hogy hol és melyik versenyen készültek a fotók, kivételesen az utolsó kép alatt áruljuk csak el.
Elektronikai hiba miatt mintegy hétezer ember töltötte az éjszakát Franciaországban, Párizs és Bordeaux között a TGV szuperexpresszeken - számolt be szombaton a France-Info helyi rádióállomás
Ha eddig nem tudta a román és a lengyel lakosság, hogy mit jelent célkeresztben lenni, mint ma, akkor most már tudniuk kell, mert a két országba telepített NATO-amerikai rakétapajzs fenyegeti...
Körülbelül háromszáz állatra dőlt rá egy juhhodály Tiszalökön szombaton. Az eddig még nem tisztázott okból összeomlott hodályban emberek nem sérültek meg.
Lehet barátság férfi és nő között? Csak személyesen vagy online is fent lehet tartani egy mély emberi kapcsolatot? Facebookon vagy Viberen beszélgetünk többet? Az online felmérésből kiderül az is, hogy átlagosan kinek mennyi barátja van és honnan számítunk "baráthalmozónak". És neked hány barátod van?
Elektronikai hiba miatt mintegy hétezer ember töltötte az éjszakát Franciaországban, Párizs és Bordeaux között a TGV szuperexpresszeken - számolt be szombaton a France-Info helyi rádióállomás.
Most egy gyűjteményben megmutatjuk a világ elgismertebb "aranyásóit" azaz azokat a fiatal nőket, akik a pénzükért idősebb, de híres és gazdag férfiakhoz mentek hozzá. "Aranyásó"-nak lenni persze nem női előjog: van köztük férfi is! Szóval, vagy fiatal, vagy ismeretlen - esetleg mindkettő - nők, férfiak, akik minden valószínűség szerint nem a szerelmet kresték. Nézze meg, kik…
Furcsa baleset történt Nagykanizsán, amikor az éppen egy korábbi baleset miatt helyszínelő rendőrautóra egy másik autó zuhant rá. A kocsi előzőleg két másik járművel ütközött.
Nemcsak a sci-fi rajongókat, hanem a tudósokat is komolyan foglalkoztatja a Mentőexpedíció című film alapsztorija, vagyis a Mars terraformálása, lakhatóvá tétele. A feladat merésznek tűnhet, de nem lehetetlen.
A Széchenyi fürdő nyerte Az év legjobb nemzetközi gyógyfürdője díjat a Nemzetközi Orvosi Utazási Társaság Lapja ( IMTJ - International Medical Travel Journal) 2016. évi egészségturisztikai díjainak átadóján - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) pénteken az MTI-vel.
Több mint száz neves kutató hívta fel a figyelmet a zikavírus miatti veszélyekre. Ha Brazíliában megtartják az ötkarikás játékokat, óriási iramban gyorsulhat a fertőzés.
80 dkg marhalábszár 1 ek olaj 2 fej hagyma 1 ek őrölt pirospaprika 5 dl húsleves-alaplé 2 db zöldpaprika 2 db paradicsom 2 db burgonya 2 db sárgarépa frissen őrölt bors só
Tegnap este egy 22 éves férfi egy oxigénpalackkal próbálta megütni az egyik ápolót a békéscsabai kórházban. A rendőrök elfogták, és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanúja miatt indítottak ellene eljárást. (police.hu)