2016. május 28. szombat

máj. 28
15:45
Három MSZP-s elnökjelölt mutatkozott be Nyíregyházán (Gondola)
A tisztújításra készülő Magyar Szocialista Párt elnökjelöltjei közül három, Tóbiás József, a politikai szervezet jelenlegi vezetője, Harangozó Tamás, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese és Szanyi Tibor, európai parlamenti képviselő mutatkozott be a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei küldöttértekezleten Nyíregyházán szombaton
máj. 28
15:47
Putyin kijelentése a régió biztonságát fenyegeti (Gondola)
A régió biztonsága elleni fenyegetésként értelmezhető az, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök válaszlépéseket helyezett kilátásba az amerikai rakétapajzs elemeinek Romániába telepítésére - hangsúlyozta szombati közleményében a bukaresti külügyminisztérium, ismételten hangsúlyozva ez utóbbi lépésnek a védelmi jellegét
máj. 28
15:48
Közmunka diplomával? - Rosszabb, mint 2008-ban (Alternatív Energia)
Csak közmunkára hívják be az állástalanokat - A papíron jó tervekből semmi nem valósult meg.
máj. 28
15:49
Ismét Kozma Imre atyát választották elnökké (Gondola)
Ismét Kozma Imre atyát választotta elnökké a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület országos küldöttgyűlése szombaton - közölte a szervezet az MTI-vel
máj. 28
15:50
Tóth Bertalan: a nyilvánosságtól fél a Fidesz (Alternatív Energia)
A politikus a Népszavában jelentette be, hogy indul az MSZP elnökhelyettesi posztjáért.
máj. 28
15:51
Hatalmas bukás a tehetségkutatóban - a zsűrinek az álla is leesett (hirado.hu)
A tornász fiúk eddig hiba nélkül teljesítettek, ezért is volt váratlan az, ami történt.
máj. 28
15:51
Pprovokáció a Vereckei-hágóra tervezett megemlékezés (Gondola)
Kétségtelen, hogy a magyarok a Vereckei-hágóra tervezett június 3-i trianoni megemlékezésükkel ismét konfliktust provokálnak az ukrán hazafiakkal szemben - írta szombaton a Zakarpattya
máj. 28
15:53
Kifulladhat a francia olajsztrájk (Gondola)
Manuel Valls francia miniszterelnök szombaton hivatalában fogadta a munkajogi törvénytervezetet ellenző olajipari és közlekedési szektor képviselőit a javuló, de még mindig akadozó üzemanyag-ellátás helyzetének megvitatására
máj. 28
15:54
Ricciardo meglepte a Mercedeseket, élete első pole-ját szerezte (Sport365)
Daniel Ricciardo pályafutása első pole pozícióját szerezte meg, alaposan meglepve a Mercedeseket Monacóban! A Red Bull a 2013-as Brazil Nagydíj óta nem ünnepelhetett edzéselsőségét.
máj. 28
15:57
Katasztrófa Tiszalökön: összedőlt a hodály, elpusztult 100 juh (Privátbankár)
Az épületben összesen 400 állat volt, többségüket sikerült kimenekíteni.
máj. 28
16:00
Messi megsérült péntek este (444.hu)
Még nem tudják, veszélyezteti-e a sérülés a jövő heti Copa Americát.
máj. 28
16:03
Szívszorító - Reménytelen a kisfiú sorsa: meg fog halni - Fotók (Blikk)
A bangladesi Emon császármetszéssel jött a világra, mert már akkor is túl nagy volt a feje. A veleszületett rendellenességgel élő gyermeknek azóta csak tovább nőtt a feje. A fiúcska most kétéves, feje azonban 9 kiló, háromszor akkora, mint amilyennek lenni kellene egy hasonló korú gyermeknek.
máj. 28
16:03
Töltött zsemlék fűszeres raguval (Mindmegette)
2 ek olaj 1,5 fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 2 dkg gyömbér 2 ek currypor 60 dkg marhalapocka 1 doboz daraboltparadicsom-konzerv 2 dl húslevesalaplé 25 dkg natúr joghurt (+4 ek) 2 db paradicsom 1/2 db kígyóuborka 4 db zsömle frissen őrölt bors só
máj. 28
16:03
Ricciardo nyerte az időmérő edzést (Metropol)
Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a Forma-1-es Moncaói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
máj. 28
16:09
Spanyolország nyerte az Arany Oroszlánt a Velencei Biennálén (hirado.hu)
Hogyan találhat új utakat a gazdasági növekedés leállásával nehéz helyzetbe került spanyol építőipar? - teszi fel a kérdést a 15. Velencei Építészeti Biennále spanyol pavilonjának Unfinished (Befejezetlen) című tárlata
máj. 28
16:09
Ricciardo nyerte a Monacói Nagydíj időmérő edzését (ATV)
Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a Forma-1-es Moncaói Nagydíj időmérő edzését, így a vasárnapi futamon az élről rajtolhat.
máj. 28
16:11
Ismét Kozma Imre atya a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke (hirado.hu)
Az elnökként újraválasztott Kozma Imre atya, a szeretetszolgálat alapítója már 26 éve irányítja az egyesület munkáját.
máj. 28
16:13
Fegyveres iszlamistákat fogtak el Jemenben (hirado.hu)
Van köztük egy nyugati személy is.
máj. 28
16:18
Hatalmas baleset a Monacói Nagydíj időmérőjén - gumifalnak csapódott Verstappen - videók (Blikk)
Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a Forma-1-es Moncaói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről. Az időmérőt azonban kétszer is piros zászlóval kellett megszakítani: először lerobbant Felipe Nasr Sauberje, utána a holland Max Verstappen csapódott neki a gumifalnak. Szerencsére nem lett baja.
máj. 28
16:21
Debütál a videóbíró a Bajnokok Ligája négyes döntőn! (Blikk)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) mindig is élen járt a technológiai újítások támogatásában és vezetésében, ez pedig most sincs másképp: a Bajnokok Ligája szombaton és vasárnap rendezett négyes döntőjében már a videóbírót is alkalmazni fogják!
máj. 28
16:23
Mi a strandruha lényege? Így válassza ki a megfelelőt és nem lesz gáz! (Blikk)
Miután túl vagyunk az alkatunknak és ízlésünknek megfelelő fürdőruha kiválasztásán, akkor sem indulhatunk el rögtön a strandra. Hiszen a tökéletes vízparti öltözékhez hozzátartozik még a strandruha is – magyarázza Schreiter Diána, az F&F szakértője –, amelyben elmehetünk fagyizni, lángosozni, palacsintázni, esetleg koktélozni.
máj. 28
16:25
Egyre nagyobb az UV sugárzás! - Így kell védekezni (Blikk)
Hiába a napfény a legfőbb D-vitamin-forrásunk, hiába tölt fel bennünket energiával, és hiába hat kedve­zően a hangulatunkra, a napozás csak kellő óvatossággal lehet valóban egészséges. Összeállításunkból kiderül, mit tehetünk az ultraibolya sugárzás káros hatásai ellen, és azt is eláruljuk, hogyan regenerálhatjuk a bőrünket.
máj. 28
16:27
Illegális bevándorlás - több tényező nehezíti a kiinduló térségek fejlesztését (ProfitLine)
Migránskérdésben a jó megoldás a kiinduló térségek fejlesztése lenne, ezt azonban számos tényező gátolja - mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az M1 aktuális csatornán szombaton.
máj. 28
16:27
Ronaldo játszik, Simeone csak a győzelemmel elégedne meg (Sport365)
Diego Simeone csapata fáradhatatlanságában és munkabírásában bízik, Zinedine Zidane szeretné, ha játékosai mindent megtennének a sikerért.
máj. 28
16:33
Fogadjunk, erre nem készültél fel! A nyári vezetés leggyakoribb hibái (Privátbankár)
Minden autós tudja, hogy még mielőtt a hőmérséklet fagypont alá süllyedne, alaposan fel kell készítenie járművét a téli szezonra. Azt már jóval kevesebben tudják, hogy a nyári vezetés is hasonló előkészületeket igényel. A sofőrök azonban nincsenek annyira tudatában a veszélyeknek, pedig nem szabadna alábecsülniük a nyári szezonra való felkészülés fontosságát sem.
máj. 28
16:33
Egy igen fontos részlet kimaradt a Gawker-Trump-Hogan cikkből (444.hu)
Donald Trump birkózik.
máj. 28
16:36
Zidane sikeréért a lefejelte Materazzit, ő mégis szorít neki (Blikk)
A világbajnok olasz hátvéd Real csapatát tartja erősebbnek a mai BL döntő előtt és a 2006-ban történtek ellenére - a jobb emlékek miatt - Zidane sikeréért szorít.
máj. 28
16:38
Próbálja ki!-Két finom recept ínyenceknek Fásy Ádámtól (Blikk)
Kedves Olvasó! Különleges ízvilágú menüt ajánlok a hét végére. A levesnek egyedi zamatot kölcsönöz a kakukkfű, valamint a mandula, a rántott húsgombóc mellé pedig nem mindennapi köret a vargányagomba. Elkészítésük nem igényel sok időt, a siker viszont garantált! Az ebéd 780 kcal/fő értéket tartalmaz, az ára pedig 800 Ft/fő.
máj. 28
16:39
Összedőlt egy tiszalöki hodály (Gondola)
Mintegy száz állat pusztult el egy összedőlt juhhodályban Tiszalökön szombaton - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletvezetője a mentési munkálatok után az MTI-vel
máj. 28
16:40
Mi történt Isaurával? - Ki emlékszik még Lucélia Santosra? (Blikk)
Budapest — „Abban az országban, ahol még Isaura felszabadítására is gyűjtöttek, bármi megtörténhet” – szól a mondás a nyolcvanas évek óta kis hazánkban. Hogy ez a gyűjtés valóban megtörtént-e, sokan vitatják azóta is, az azonban tény: Isaura neve a mai napig fogalom Magyarországon.
máj. 28
16:41
Velence - Spanyolország nyerte az Arany Oroszlánt (Gondola)
Hogyan találhat új utakat a gazdasági növekedés leállásával nehéz helyzetbe került spanyol építőipar? - teszi fel a kérdést a 15
máj. 28
16:42
Ez lett a legjobb kiállítás a Velencei Biennálén (Alternatív Energia)
A zsűri szerint megmutatták, hogy a kreativitás hogyan írhatja felül az anyagi korlátokat.
máj. 28
16:42
Hoppá! Nagy visszatérés lesz a Barátok köztben! (Blikk)
Az elmúlt időszakban eltűnt a képernyőről a Barátok Közt Zsófija, ám a színésznő hamarosan újra visszatér a sorozatba.
máj. 28
16:44
Íme a POSZT idei programja (Alternatív Energia)
Több mint száz színházi, könnyűzenei, művészeti események várják a Pécsre látogatókat.
máj. 28
16:45
"Szólásszabadságból elégtelen" diploma (hirado.hu)
A székely szabadság napján felvonulók megbüntetése miatt kapta a román csendőrség.
máj. 28
16:45
Te jó ég! Mégis mi folyik a Balatonnál? (Pénzcentrum)
Miért menekülnek a németek Füredről?...
máj. 28
16:45
A WHO szerint indokolatlan lenne az olimpia elhalasztása (ATV)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalos álláspontja szerint "közegészségügyi szempontból nem indokolt" sem áthelyezni máshová, sem törölni az augusztus 5-21. közötti Rio de Janeiró-i olimpiát a zikajárvány brazíliai terjedése miatt.
máj. 28
16:45
Bajnokok Ligája: Beindul a hentesüzem a döntőben? (Agroinform)
A Tippmixprón 6,5-es határon fogadhatunk a sárga lapokra, amely akár még magasnak is tűnhet a körülményeket ismerve.
máj. 28
16:46
Michelisz kétszer is dobogós lett (Alternatív Energia)
A 31 éves versenyző az első futamon harmadikként, a másodikon másodikként zárt.
máj. 28
17:00
Eltört a sín - Buszok viszik az utasokat Sárospatak és Sátoraljaújhely között (ProfitLine)
Vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat Sárospatak és Sátoraljaújhely között síntörés miatt - tájékoztatta a Mávinform szombat délután az MTI-t.
máj. 28
17:00
Michelisz duplán dobogós (Alternatív Energia)
A 31 éves versenyző az első futamon harmadikként, a másodikon másodikként zárt.
máj. 28
17:00
Edzőváltás jön Barcelonában (Sport365)
Nem hosszabbít szerződést az Espanyol vezetősége a spanyol futballcsapat eddigi trénerével, Constantin Galcával.
máj. 28
17:03
A WHO szerint nem indokolt az olimpia elhalasztása (Metropol)
A WHO szerint "közegészségügyi szempontból nem indokolt" törölni az augusztus 5-21. közötti Rio de Janeiró-i olimpiát a zikajárvány terjedése miatt.
máj. 28
17:03
Rengeteg programmal várja a közönséget a POSZT (hirado.hu)
Felolvasóest, előadások, workshopok várják az érdeklődőket.
máj. 28
17:06
Csak arra egymillió dollárt költött az Apple, hogy az új San Franciscói Apple Store-ban ilyen szép üveglépcsők legyenek (444.hu)
A kép a bostoni boltban készült, de ugyanúgy néz ki, mint az San Franciscói.
máj. 28
17:08
Tiszalökön összedőlt egy juhhodály, száz juh meghalt (444.hu)
Háromszáz juh szerencsére megmenekült.
máj. 28
17:12
Kettétört Kerék Balázs marokkói álma (Blikk)
Budapest – A felkészülés részének, bemelegítésnek szánta Kerék Balázs (40) a béri Alpok-Adria enduroviadalt, ám a könnyed hazai futam rémálommá vált a számára. Elesett, kettős kéztörést szenvedett, emiatt ki kellett hagynia a május végi Merzouga-ralit – márpedig a korábbi raliversenyző a 2017-es Dakar részvételért ment volna. A rendezők azonban így is arra biztatják, hogy mindenképpen adja be a…
máj. 28
17:14
Top tippek csajbajra! - és pár szó a "menstruátorokról - tudja mi az? (Blikk)
Nagyon sok nőnek problémákat okoz a havi menstruációs ciklus. Érdemes tudni, hogy a kínzó görcsöket, émelygést, fejfájást többféle módszerrel is lehet enyhíteni.
máj. 28
17:15
Pikáns áfonyás káposztasaláta (Mindmegette)
1 fej lila káposzta 5 dl fehérborecet 10 szem fekete bors 10 szem aszalt vörös áfonya 2 dkg friss gyömbér 1 tk csilipehely 2 db babérlevél só
máj. 28
17:15
Lebukott olimpikonok - Oroszok akadtak fenn a doppingteszten (Alternatív Energia)
Öt sportágban hat nemzet összesen 23 sportolóját érinti a botrány.

Keresés