Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, az előző hetinél enyhén magasabb forgalomban; a BUX 577,24 pontos, az előző heti záráshoz képest 2,18 százalékos növekedéssel, 27 011,72 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 39,569 milliárd forint volt, míg az előző héten 37,308 milliárd forint.
A heves zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt tizenkét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat vasárnap.
Biztos magával is megesett már, hogy csak törölni akart egy betűt egy százsoros formanyomtatványon, erre a böngészője visszalépett az előző oldalra. Na, ennek most vége!
Újraválasztotta a parlamenti elnöki tisztségre az iráni törvényhozás vasárnap Ali Laridzsánit, Haszan Róháni elnök támogatóját az iráni atomprogramról szóló nemzetközi megállapodás megkötésében.
Lelőttek egy 17 éves hímgorillát az amerikai Cincinnati állatkertjében, miután egy 3 éves kisgyerek beesett a főemlős kifutója körüli vizesárokba - közölte az állatkert igazgatója.
Fiatal, növekedési fázisban lévő vállalkozások számára hirdet idén harmadik alkalommal 250 ezer euró összdíjazású pán-európai startup versenyt az EIT Digital - közölte az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Digital budapesti regionális központja az MTI-vel.
Milánó – A világklasszis döntötte el a labdarúgó-Bajnokok Ligáját, miután a tizenegyes párbajban betalált, s 1-1-es eredmény után 5-3-ra nyert a Real Madrid az Atlético Madrid ellen. A portugál ász kisfiával osztotta meg az örömteli pillanatokat.
Ma délután rendezik a 3. Rehab Critical Mass felvonulást, amely a fogyatékossággal élő emberek életminőségének javítására hívja fel a figyelmet. Útlezárásokra lehet számítani.
A makói Zöldségcentrum Kft. vezette konzorcium 1,1 millió euró (közel 350 millió forint) támogatást nyert Horizont 2020 forrásból kutatás-fejlesztési projektjére, a Vegaalgára. A vállalkozás a...
A Nézőpont Intézet szerint a magyar kormánypártok Európában egyedülálló módon tudták megőrizni társadalmi támogatottságukat a választások utáni években
Milánó - Pierre-Emerick Aubameyang nem veti meg a csillogást semmilyen körülmények között sem. A német Bundesligában ezüstérmes Dortmund labdarúgócsapatának gaboni csatára imádja az aranyat, ezért autóit is bevonatta a nemesfémmel.
Úrnapját ünneplik ma a katolikusok Magyarországon és a világ számos országában. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a budapesti Szent István-bazilikában mutat be ünnepi szentmisét délelőtt 10 órakor, majd körmenetet tartanak - tájékoztatta Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense az MTI-t.
A Jobbik támogatóinak közel fele (47 százalék) gondolja azt, hogy akár Novák Előd is alkalmas lenne a párt vezetésére – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából.
Legalább 16 ember meghalt egy idősek otthonában kitört tűzben az ukrán főváros közelében. A kétemeletes épület vasárnap, a reggeli órákban gyulladt ki, 35-en laktak benne.
Hétfőn indul a Rakéta Fesztivál, a fellépők dalaiból készült válogatás segíti most az ébredést. Van itt minden, kedves popdaloktól sötét elektronikán át suttyópunkig.
Budapest – Hatalmas büszkeség lehet egy szülőnek, ha a gyermeke kiemelkedő valamiben. De mi van akkor, ha az a gyerek nem csak a társainál okosabb, ügyesebb, de a szülein is túlnőtt? Főleg úgy, hogy még négyéves sincs?
Forgalomlassító demonstrációt tartanak hétfőn a Nógrád megyei Karancsalján, hogy fellépjenek a gyorshajtókkal szemben. A szervező Karancsaljáért Alapítvány kuratóriumi tagja az MTI-nek elmondta: a megmozduláson a falu lakói, köztük szülők, pedagógusok, önkormányzati képviselők és gyerekek vesznek részt.
A jövő héten megjelenő mérsékelt piaci hatású hazai makrogazdasági adatok közül leginkább a beruházási, külkereskedelmi és kiskereskedelmi statisztika kaphat figyelmet a befektetők részéről.
Legalább 16 ember meghalt egy idősek otthonában kitört tűzben az ukrán főváros közelében. A kétemeletes épület vasárnap, a reggeli órákban gyulladt ki, 35-en laktak benne.