Az olasz Gianluca Brambilla nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny nyolcadik szakaszát, összetettben pedig átvette a vezetést a holland Tom Dumoulintől.
1999-ben debütált a BMW X5, a bajorok első SUV-ja. Az elmúlt években, ahogy a többi német prémiumgyártó, a BMW is lefelé nyitott hangsúlyosabban ebben a szegmensben. X5-öt követte a nála egy mérettel kisebb X3, majd jött az X1, az X6 és az X4.
Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint ha az unió bevezetné a migránsok elutasítása miatti büntetést, akkor Magyarországnak a GDP 4 százalékának megfelelő összeget kellene fizetnie.
Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint ha az unió bevezetné a migránsok elutasítása miatti büntetést, akkor Magyarországnak a GDP 4 százalékának megfelelő összeget kellene fizetnie
Csütörtökön hatalmasat (5 százalékot) esett a Bayer, ami a DAX mintegy 10 százalékát adja. Kicsivel (1 milliárd euróval) többet veszített értékéből, mint amennyit a Monsato, a Bayer esetleges felvásárlási célpontja emelkedett (3 milliárd euró) arra a hírre, hogy a német gyógyszeróriás vizsgálja a cég felvásárlásának lehetőségét.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 19. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 6 (hat) 18 (tizennyolc) 51 (ötvenegy) 59 (ötvenkilenc) 64 (hatvannégy) Joker: 213697 Az 1 darab Joker-telitalálatra 91
Angol sajtóértesülés szerint a Liverpool menedzsere Simon Mignolet sérülése, és a közelgő Európa Liga-döntő miatt Bogdán Ádámot állítja a kapuba a West Brom ellen.
Pünkösdkor nemcsak az egyház születését és a szentlélek kiáramlását, hanem az önzetlenséget és a nyitottságot is ünnepeljük - hangsúlyozta az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseki irodaigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában
A Nagy Sztupa a buddhisták mekkája, siratófala, születés temploma, egyszer legalább el kell ide zarándokolniuk. A földrengésben ez is megsérült. Képek a nepáli tempóban zajló újjáépítéséről.
Több helyen módosulhat a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról („SZIT”) szóló törvény: többek között változnak az induló tőkére és a közkézhányadra vonatkozó korlátok, de pontosítják az osztalékfizetésre vonatkozó szabályokat is. A Deloitte Legal szakértője szerint a tervezett módosításoknak és a törvény változatlan, eddig is előnyös adózási rendelkezéseinek köszönhetően megnövekedhet a…
Rich Chernomaz szövetségi kapitány a fehéroroszok felett aratott történelmi, 5-2-es győzelem után a magyar válogatott felkészültségét, fegyelmezettségét és az összpontosítást dicsérte
Csak kígyózik, kígyózik és kígyózik. Nem biztos, hogy olyan jó ötlet volt agyonszigorítani az ellenőrzéseket anélkül, hogy több biztonsági embert állítottak volna munkába.
A spanyol bajnokság 38. fordulójában az Atlético Madrid 2-0-ra legyőzte a Celta Vigót. A Matracosok támadója, Fernando Torres zseniális gólt lőtt, míg Jan Oblak bezsebelt a Zamora-díjat.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője szerint a jegybank eddig mintegy tucatnyi vizsgálatot indított el "üzletszerű" követelésvásárlások miatt
Offenzívát indítottak az Iszlám Állam fegyveresei a kormányerők ellen Szíria keleti részén szombaton, és elfoglaltak számos épületet, köztük egy kórházat, a harcokban mindkét oldalon két tucatnyian haltak meg
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Lengyelország államadós-besorolásának kilátását az eddigi stabilról szombaton a Moody's Investors Service, elsősorban azzal indokolva döntését, hogy nőttek a költségvetési kockázatok, és kiszámíthatatlanabbá vált a gazdaságpolitikai döntéshozatal, rontva a befektetői környezetet.
Tessék mulatni, aludni, vagy akármit csinálni, de hírszolgáltatás itt nem lesz holnap reggelig, az biztos. Akkor viszont ezerrel! (Mobb Deep – Q.U. Hectic)
A hármas metró felújítását minél előbb el kell kezdeni, és a napi félmillió utas érdekében meg kell oldani a szerelvények pótlását – nyilatkozta Tarlós István főpolgármester a Népszava szombati számában
A Serie A zárófordulójában a Napoli 4-0-ra legyőzte a Frosinonét, ezzel megszerezte az ezüstérmet. A világoskékek támadója, Gonzalo Higuain mesterhármast szerzett, és beírta a nevét a történelemkönyvekbe.
Többször is jelöletlen import termékekre bukkantak, s összesen több mint hat tonna ismeretlen eredetű zöldség és gyümölcs forgalmazását tiltották meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormányhivatal ellenőrei, akik az adóhatóság revizorival karöltve razziáztak a szabolcsi zöldség-gyümölcs forgalmazóknál.
Kuriózum hangszert vásárolt a jegybank egyik alapítványa 32 millió forintért. A hangszerek Rolls-Royce-ának is tartott Steinway zongorát használtan vették, a vételárban a szállítás költsége is benne van - a felújításé azonban nincs. Matolcsy György alapítványánál ezt a gyűjtőknek való darabot találták ugyanis a legmegfelelőbbnek arra, hogy a most épülő galériába tervezett zenei programokon…
Már Ön is várja a nyugodtnak hitt nyugdíjas éveket? Számolja az éveket, hónapokat? Nyugdíjkorhatár Magyarországon: kalkulátorunk segítségével megtudhatja, hogy a hatályos jogszabályok szerint mikor mehet nyugdíjba.
Először rendezték meg az Emlékhelyek Napját. Az esemény célja felhívni a figyelmet Magyarország történeti, és kulturális értékeire, szimbolikus helyszíneire. A legtöbb helyszínt ezért ingyenesen vagy féláron lehetett látogatni. További részletek a videóban.
Magánszemély építkezik, szeretne áfa-visszatérítést, a vállalkozót viszont köti az 5 százalékos számla kiállításának kötelezettsége. Eleget tehet-e a magánszemély kívánságának, vagyis kiállíthat-e 27 százalékos áfát tartalmazó számlát? Bartha László adójogi szakjogász válaszol.
Hitelezési konferenciánk pénzügyes közönségének 70%-a szerint jó lépés volt a hitelközvetítői jutalékok korlátozása. A nem teljesítő jelzáloghitelek piacának érdemi beindulására csak a kisebbség...
El-ké-pesz-tő szél van, komolyan mondom. És hideg. Kimondottan hideg. És szemerkél az eső, legalábbis itt, Budapesten. Az ország nyugati részében inkább már esik. A nap hátralevő részében se lesz sokkal jobb, bár az ország legkeletibb részein talán 20 fok is lesz majd, ettől nyugatabbra viszont már a 15-nek is örülhetünk. A háromnapos hétvége harmadik napjára se lesz drámai változás az…