2016. május 19. csütörtök

máj. 19
16:20
Csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban (ProfitLine)
Csökkent, de a vártnál kisebb mértékben az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten az Egyesült Államokban.
máj. 19
16:20
Újabb szörnyű részletek derültek ki a halálra éheztetett kislány ügyéről (Blikk)
Gyöngyös – Furcsák voltak, ám nem szörnyetegek – hangzott a szomszédok ítélete a Gyöngyösön éhenhalt kislány szüleiről. K. Gusztávot és J. Médeát csütörtökön a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
máj. 19
16:22
Ez volt a legdurvább kivégzés az Iszlám Államban (Blikk)
Moszul – Az eddiginél is brutálisabb kivégzést talált ki és hajtott végre a kegyetlenségéről híres Iszlám Állam nevű terrorszervezet. Az iraki Moszul városában huszonöt, összekötözött embert mártottak savas kádakba és csak akkor vették ki őket, amikor már minden szervüket kimarta a sav.
máj. 19
16:30
Sok gyermekvédő, sok tragédia. Miért? (Blikk)
A közvélemény szinte még fel sem dolgozta a halálra éheztetett agárdi kisfiú kálváriáját, máris kénytelen volt szembesülni egy újabb, az előzőhöz kísértetiesen hasonlító esettel, a Gyöngyösön lejátszódott drámával. Érthető hát, ha mind többen teszik fel a kérdést: vajon hibáztak-e a hatóságok, vajon megelőzhető lett volna-e a két gyermekhalál?
máj. 19
16:30
Kötelező lesz jelenteni a Zika-vírust Magyarországon (Kripto Akadémia)
A megbetegedést az illetékes kormányhivatal népegészségügyi osztályánál kell jelezni.
máj. 19
16:30
Lázár: rövidesen megállapodhatunk az EU-s pályázati előlegről (Portfolio)
Egyelőre valóban vizsgálja az Európai Bizottság, hogy miért akar a magyar kormány 50%-os pályázati előleget adni az új uniós ciklus nyerteseinek és azt, hogy ez jól van-e így, az egyeztetések pedig...
máj. 19
16:30
Székházfelgyújtás: Horváth Csaba sajnálkozását fejezte ki a Jobbiknak (ATV)
A párt azért jelentette fel a fővárosi képviselőt, mert az azt állította, hogy a Jobbik randalírozott 2006 őszén a tévészékháznál. A Fővárosi Ítélőtábla nekik adott igazat.
máj. 19
16:32
Elhunyt rákban a legendás politikus (Kripto Akadémia)
"A történelem meghatározó alakja, a szabadságharc oroszlánja távozott."
máj. 19
16:45
Egyre kevesebbet vedel a világ, tizenöt éve nem volt ilyen (Privátbankár)
Tizenöt éve nem volt példa arra, hogy csökkent volna a világ alkoholfogyasztása. Cserébe még mindig a tömény szeszek a hétvégi bulik slágerei.
máj. 19
16:45
Orbán 2017-ben kezd konzultációt az államfőválasztásról (Gondola)
Orbán Viktor 2017 februárjában kezd széles körű konzultációt arról, hogy pártelnökként kit javasol az államfői tisztségre a Fidesz-frakciónak – közölte Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján
máj. 19
16:45
Stockfotók részleteiből rakták össze Merkelt (Kreatív Online)
A Getty Images remek kampányt indított.
máj. 19
16:47
Itt a nyár: igazi napos hétvégénk lesz (Privátbankár)
Végre nem csak fagyoskodni fogunk a hétvégén, hanem olyan idő lesz, mint májusban.
máj. 19
16:47
Kövér László: a gyermekvállalás erkölcsi érték (Gondola)
A magyar Országgyűlés elnöke szerint társadalmi szemléletvállalásra van szükség
máj. 19
16:48
Illetéktelen srác lopódzott be az angol válogatott edzésére - Fotó! (Blikk)
London – Egészen hihetetlen módon, de bejutott az angol labdarúgó-válogatott tréningjére egy fiatal, s velük együtt végezte a gyakorlatokat.
máj. 19
16:48
Így húzzák le a taxishiénák a ferihegyi turistákat + videó (Pénzcentrum)
Micsoda meglepetés, ennyivel olcsóbb egy reptéri út az Uber-rel....
máj. 19
16:48
Az egyiptomi kormány szerint terroristák miatt zuhant a tengerbe az Egyptair járata (444.hu)
A légügyi miniszter szerint ez sokkal valószínűbb, mint hogy technikai probléma történt volna.
máj. 19
16:48
Magyar Válogatott: Bemutatták a magyar labdarúgó válogatott új adidas mezét (Agroinform)
A sportszergyártó cég emellett háromszáz mezt felajánlott jótékonysági célokra is.
máj. 19
16:51
Áremelkedést és keresleti átrendeződést hozott a csok (ProfitLine)
A lakáspiac élénkülése hosszú évekig leginkább városi legenda volt, mára azonban a statisztikák szerint komoly realitássá vált. Az Otthontérkép online kérdőíves kutatásának eredményeit vetette össze saját adataival, melyből világosan kirajzolódik, hogy a kormányzati politika okozta piaci élénkülésnek a hatása az árak mozgásában is megmutatkozik, miközben a kereslet is átalakulóban van.
máj. 19
16:54
Helyreigazítás (Blikk)
Tájékoztatjuk az olvasókat, hogy a Blikk Nők 20. lapszámának 31. oldalán a nyereményjáték játékfelületét hibásan jelentettük meg, a játékra vonatkozó pontos leírás a hivatalos játékszabályban található, ugyanezen lapszám 33. oldalán. A hibás megjelenés a nyereményjátékot nem befolyásolja. A hibáért olvasóink elnézését kérjük.
máj. 19
16:56
Eldőlt: Illés bácsi cukrászdája örökre bezárt (Blikk)
Gödöllő - Ma, csütörtökön délután 16 órakor eldőlt, Barna Illés, akit csak Illés bácsiként ismert meg az ország, örökre bezárja cukrászdáját.
máj. 19
17:03
Nem gondoltuk, hogy ilyen jól állnak az amerikaiak (Privátbankár)
A Conference Board indexe a vártnál jobban megugrott.
máj. 19
17:06
Interneten keresi hódolóját Malek Andrea (Blikk)
Budapest – Az interneten keresi Malek Andrea (48) titkos hódolóját, aki egy meseszép csokrot hagyott neki az autójában. Az énekesnő furcsa kalandja akkor kezdődött, amikor kocsijával az M0-n lerobbant.
máj. 19
17:06
Felújítják a Lánchidat és a Blaha Lujza teret? (Alternatív Energia)
Tarlós a fogaskerekű rekonstrukcióját is számításba vette.
máj. 19
17:06
50 milliárddal több EU-pénz jut idén vidékfejlesztésre (Portfolio)
Közel 50 milliárd forinttal 1236 milliárdra megemelte a kormány a Vidékfejlesztési Program idei pályázatainak teljes keretösszegét - derül ki a Portfolio számításaiból. A megemelt keretből 20...
máj. 19
17:06
Bréking: Palvin Barbara egy osztályba járt Muck Évával (ATV)
A Velvet cikkéből kiderül, hogy Palvin Barbara egy osztályba járt Muck Évával. Többek között.
máj. 19
17:12
Tilosban állt meg a sztárkapus - Fotó! (Blikk)
Gelsenkirchen – Szerda kora délután tilosban parkolt tűzpiros Ferrarijával a Schalke kapusa, Ralf Fährmann (27), aki éppen a fodrászához tartott, hogy megszabaduljon pár felesleges hajfürtjétől.
máj. 19
17:18
Itt az első iszlámellenes kutyagyilkosság (Gondola)
Rászabadította öt jól megtermett kutyáját egy meztelen floridai lakos szomszédja kis uszkárjára, közben azt ordibálta, hogy a kutya gazdája terrorista, én ne merészeljen ezen az utcán sétálni
máj. 19
17:20
Fidesz: a baloldal oktatási rendszere bukott meg (Gondola)
A Fidesz szerint a baloldal kormányzása alatt szétverte az oktatást, elvette a pénzt az iskoláktól, eladósította az intézmény-fenntartó önkormányzatokat, míg a nagyobbik kormánypárt 2010 óta a szocialisták által elvett pénzeket pótolja
máj. 19
17:21
A román ügyészség vádat emelt a Hatvannégy Vármegye vezetői ellen (444.hu)
Beke Istvánt és Szőcs Zoltántmerényletek előkészítésével vádolják.
máj. 19
17:22
Magyarország a bevándorlás útjában áll (Gondola)
Soros György magyar származású amerikai üzletember állhat a Magyarországot elítélő amerikai nyilatkozatok mögött – erről beszélt Lázár János.
máj. 19
17:24
Allergia vagy nátha? Így ismerheti fel Ön is, mi kínozza! (Blikk)
Az allergia és a nátha először hasonló tünetekkel jelentkezik, de nagyon egyszerű megkülönböztetni őket.
máj. 19
17:24
Városliget - Kamu e-mail érkezett a szerkesztőségekhez (Kripto Akadémia)
A levél szerint a tervezett öt helyett csak két épületet húznak fel a Liget-Projektben.
máj. 19
17:24
Új vezérigazgató a CIB Lízing élén (ProfitLine)
Hatvani Dánielt nevezték ki a CIB Lízing vezérigazgatójának. Új pozíciójában fő feladata a piaci pozíció megőrzése, illetve továbberősítése lesz.
máj. 19
17:24
Ötven milliárddal több EU-pénz jut idén vidékfejlesztésre (Portfolio)
Közel 50 milliárd forinttal 1236 milliárdra megemelte a kormány a Vidékfejlesztési Program idei pályázatainak teljes keretösszegét - derül ki a Portfolio számításaiból. A megemelt keretből 20...
máj. 19
17:26
Egymásnak esett a magyar zeneipar az X-Faktor miatt - Puskás Peti próbálja oltani a tüzet (Blikk)
Budapest - Nagy port kavart, hogy Tóth Gabi (28) és Gáspár Laci (36) mellé két fiatal énekes csatlakozik a z X-Faktorban, ősztől ugyanis ByeAlex (31) és Puskás Peti (31) is mentorrá válik.
máj. 19
17:26
Itt az első uniós ingyenhitel Magyarországon! (Portfolio)
Megjelent ma a Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése célú uniós hitelprogram, melyre összesen 44 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre. A pályázat keretében...
máj. 19
17:28
Ennyiből újítaná fel a Lánchidat Tarlós (Portfolio)
Megújulhat a Lánchíd, a Blaha Lujza tér és a budai Váralagút is - mondta el közlekedésfejlesztési terveit Tarlós István az Amerikai Kereskedelmi Kamara rendezvényén. Tervezik továbbá a fogaskerekű...
máj. 19
17:30
Jövő héten dől el a Nyugati, a Déli és a Kelenföldi pályaudvar sorsa (Blikk)
Budapest - Lázár János bejelentette a Kormányinfón, hogy jövő heti ülésén dönt a kormány a fővárosi Nyugati, Déli és Kelenföldi pályaudvarok sorsáról.
máj. 19
17:30
Eséssel zárt a magyar tőzsde (Portfolio)
Rossz napjuk volt az európai tőzsdéknek. A kedvezőtlen hangulat elsősorban annak volt betudható, hogy a befektetők elkezdték árazni a júniusi amerikai kamatemelést, emiatt pedig erősödött a dollár,...
máj. 19
17:36
Sofőr nélküli autók lephetik el Zalaegerszeg környékét (Privátbankár)
40 milliárd forintból épít különleges tesztpályát a kormány.
máj. 19
17:36
Tízmilliókat ölhetnek meg a jövőben a szuperbaktériumok (Gondola)
Az antibiotikumoknak egyre jobban ellenálló szuperbaktériumok 2050-re akár évente tízmillió ember halálát is okozhatják - állítja Jim O'Neill ismert brit közgazdász és csapata csütörtökön bemutatott tanulmányában
máj. 19
17:42
Gólt szerzett a szívműtéten átesett futballista - Videó! (Blikk)
Bolton – A Bolton labdarúgó csapatának körábbi középpályása négy évvel ezelőtt esett össze egy FA-kupa mérkőzésen a Tottenham ellen (1-1), mára pedig már újra rúgja a bőrt - igaz csak barátságos mérkőzésen.
máj. 19
17:42
Demján Sándort újraválasztották VOSZ-elnöknek (Kripto Akadémia)
A szövetség elnökhelyettese Ádám Imre és Gazsi Attila lett.
máj. 19
17:42
Ezt még 1,5 millió magyarnak kell elintéznie holnapig (Pénzcentrum)
A részletekre is figyelni kell!...
máj. 19
17:42
Tarlós: A dugódíj bevezetése elkerülhetetlen (ATV)
A Lánchidat és a Blaha Lujza teret is tervezik felújítani - közölte Tarlós István főpolgármester csütörtökön Budapesten, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) rendezvényén.
máj. 19
17:44
Döbbenet, hogy repülnek az évek! Ezek a slágerek voltak a legmenőbbek 10 évvel ezelőtt! (Blikk)
Minden évnek megvannak a maga slágerei, amikre örömmel emlékszünk vissza évekkel később. Lássuk, milyen zeneszámok voltak a legmanőbbek 10 évvel ezelőtt!
máj. 19
17:44
Életveszélyesen sérült egy fiatal a hajdúszoboszlói tűzben (Kripto Akadémia)
A férfi testének mintegy 50 százaléka égett meg.
máj. 19
17:44
Lángokban áll a Palotakert Gödöllőn (ATV)
Ég egy 500 négyzetméteres könnyűszerkezetes raktárépület a vasúti pálya mellett Gödöllőn, a Palotakert városrészben - tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t csütörtök délután. A tüzet csak késő estére sikerült eloltani.
máj. 19
17:46
Mi történt Csepregi Évával? (Blikk)
Csepregi Éva (62), a Neoton Família énekesnője boldogabb, mint valaha. Állítja, a munka élteti, s már most várja, hogy koncertről koncertre rohanjon!
máj. 19
17:46
Tevecsikók születtek Miskolcon - Fotó! (Kripto Akadémia)
Az állatkert bőséges utódlásnak örvend a patások körében.

Keresés