Hiteltörlesztős cafeteriával kapcsolatban lenne kérdésem. Idén kétszer történik már az utalás, az első júliusban a másik valamikor télen. Érdeklődnék hogy felmondás alatt is jár-e vagy a munkáltató megvonhatja? 2 hónap felmondási időm van, ha június elején felmondok a jelenlegi munkáltatómnál és kivárjuk a 2 hónapot, akkor ugyebár július végéig még állományban maradok. Megkapom vagy elbukhatom a…
A világ professzionális befektetési elemzői úgy vélik, a szélesebb tehetős rétegnél a robotok elkezdik átvenni a befektetési tanácsadók helyét, viszont a leggazdagabb ügyfeleket és az intézményi...
Közlekedési balesetekben több mint száz ember halt meg Vietnamban az utóbbi négy napban, a déli országrész felszabadításának és az ország újraegyesítésének ünnepe alatt - közölték szerdán a hatóságok.
Eladói nyomás alá kerültek a ma reggeli kereskedésben az ázsiai tőzsdék, amit részben az olajár tegnap látott esése váltott ki. Európában már nem ennyire egyértelmű a kép, vegyes elmozdulásokkal...
Az első negyedéves gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón Szabó János, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese beszélt a legfontosabb trendekről. Digi A Digi már másfél éve...
Az egyes adótörvények 2016 tavaszi módosításaival kapcsolatos törvényjavaslat szerint a megbízható adózói minősítés feltételei, valamint néhány alapvető élelmiszer, továbbá az éttermi étkezés és az internet-hozzáférési szolgáltatások áfakulcsai kedvezően változnak. Emellett bővül a kockázatos adósok köre, és szigorodnak az adóelkerülés elleni intézkedések is. A legfrissebb adócsomagnak a…
Ma már nem lehet nem észrevenni, hogy mennyit változik a munka világa a technológia fejlődésének köszönhetően. Hogyan tud konstruktívan együtt dolgozni a fiatal és az idősebb generáció? Erről a kérdésről beszél Tari Annamária, pszichoanalitikus a HR Pikniken.
Vegyesen változhatnak a vezető részvények árfolyamai a szerdai kereskedés nyitásakor a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
A Miami Heat hosszabbítás után nyert a Toronto Raptors vendégeként az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) keleti főcsoport-elődöntőjében, míg a címvédő Golden State Warriors már 2-0-ra vezet nyugaton a Portland Trail Blazersszel szemben.
Minimálisan mozdult el csupán a forint árfolyama a főbb devizákhoz viszonyítva szerda kora reggelre a kedd kora esti jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
Vietnám - Az utóbbi négy napban, a déli országrész felszabadításának és az ország újraegyesítésének ünnepén többen haltak meg közlekedési balesetben, mint eddig bármikor - írja az MTI.
Tovább csökken jövőre a bankadó kulcsa, és hét év után először frissül az adó alapja is - olvasható ki a kormány tegnap este közzétett adócsomagjából. Azt már eddig is tudtuk, hogy jövőre az idei 79...
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki fémkereső segítségével robbanóeszközöket és lőszereket gyűjtött - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség szerdán az
Az elmúlt éveket messze meghaladó bérlői kereslet, valamint a BTS (Built-To-Suit, azaz bérlői igényekre szabott) projektek jellemezték Budapest ipari ingatlanpiacát 2016 első negyedévben. A...
Bővül a kockázatos adósok köre, ezzel párhuzamosan nehezebb is lesz a megbízható kategóriába kerülni, valamint szigorodnak az adóelkerülés elleni intézkedések is – foglalja össze a Deloitte a friss adócsomag tanulságait.
Szeged - Gyorsított eljárásban sújtott le a magyar igazságszolgáltatás ökle arra a szerb férfire, aki hamisított száz eurósokat váltott valutaként Szentesen, írja az MTI.