Kóré Károly hozta nyilvánosságra - az elhunyt riporter édesanyjával egyeztetve - Wels Péter Mátyás halálával kapcsolatos információkat, a Facebookon. Korábban ugyanis egyes médiumok valótlan híreket terjszetettek a riporter halálának okáról.
Budapest – Világhírű bokszolónk (képünkön) most biztosan nagyon boldog lenne, de sajnos nem érhette meg, hogy kislány is érkezzen a családba. Pedig fia és fiúunokái mellett mindig szeretett volna egy lányt is. Tizenhárom éve örökre elment, így nem láthatja már a kis Helénát, aki kiköpött dédapja.
Megalapozott a 2017-es központi költségvetésről szóló törvényjavaslat és megfelel az Alaptörvényben meghatározott államadósság-szabálynak, de "a kormányzati szektor strukturális egyenlegének...
A Főváros Főpolgármesteri Hivatal közleményben reagált a Budapesti Fesztiválzenekar elnökének bejelentésére, mely szerint szombaton koncertet adnak a Vörösmarty téren.
Manduladaráló, nyomtatótöltő, mosópormérő labortechnikus. Többek között ezek a munkakörök "versenghetnek" a legunalmasabb munkakör címért. A Guardian című brit lap az olvasók tapasztalatait gyűjtötte össze. Ugye nem csoda, hogy a dolgozók várják a munkaidő végét? Ez az igazi feladat, egy ilyen helyzetben motiválni.
Befektetés az állam 15 százalékos tulajdonrész-vásárlása az Erste Bank Hungary Zrt.-ben, mivel a bank folyamatosan nő, akvizíciókat hajt végre, a hitelkihelyezése is egyre nagyobb - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára pénteken.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei és adóellenőrei lakásán foglalták le egy internetes kereskedő 300 ezer forintos hamisított árukészletét - közölte az adóhatóság pénteken az MTI-vel.
Ismét székelyföldi gyógyító körútra indul a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes csoportja: május 8. és 13. között 32 orvos és egészségügyi szakember végez szűréseket és kezeléseket - közölte az MTI-hez eljuttatott közleményében a szervezet.
A huszonhat éves algériai férfit szexuális zaklatással és lopással vádolják, ő ezeket tagadja. Szilveszter után több mint ezer feljelentés érkezett a rendőrséghez, amik szerint észak-afrikai migránsok zaklattak és raboltak ki nőket a város főterén. (BBC)
Magyarországon lakosságarányosan közel annyian halnak meg a légszennyezők és az ózon miatt, mint a hírhedten szennyezett levegőjű Kínában – erről közölt kutatást a Forbes magazin.
A márciusi 4,1 milliárd eurós zuhanás után áprilisban további 1,17 milliárd euróval estek Magyarország nemzetközi tartalékai, így az előzetes április végi állományi adat (26,4 milliárd euró) alapján...
Újabb szigorításokat kezdeményez a kormány a határok védelmére. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken sajtótájékoztatón közölte: a tárca törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé...
Van, akinek 20 százalékkal is nőhet a fizetése júliustól, de átlagosan 11 százalékos lesz a bérfejlesztés. Durva átrendeződés jön viszont az üzletek vezetésében.
Módosuló felmondási védelem, több pihenőidő, EU konformabb szabályozás, kisebb törvényi pontosítások – ennyi maradt a munka törvénykönyve módosítására vonatkozó javaslatokból, amelyeket a Magyarország 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslatban terjesztett a parlament elé a nemzetgazdasági miniszter.
Magyarország – Közbeszerzést írt ki a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. a Budavári Palota egykori Szent István termének rekonstrukciójához.
Júliustól 11 százalékos béremelésben állapodott meg az áruházlánc a szakszervezetekkel. Ugyanakkor jelentős átszervezésbe is kezdenek, amely a vezetői szinteket fogja érinteni. Minden áruházban egy vezető marad. A többieknek más pozíciót ajánlanak fel, derül az Index Pálinkás Zsolttal, a lánc magyarországi vezetőjével készített interjújából.
A két hét múlva leköszönő Ahmet Davutoglu török miniszterelnököt búcsúztatja a pénteki török sajtó, több lap is megjegyzi: ez már annak előszele, hogy a jövőben az elnök gyakorolja majd a végrehajtó hatalmat.
Adam Glapinski közgazdász professzort, volt építészeti, majd a külgazdasági kapcsolatokért felelős minisztert jelölik a lengyel jegybank elnöki posztjára - közölte pénteken a lengyel államfői hivatal.
Angela Merkel német kancellár megkerüli a szövetségi törvényhozást (Bundestag) egy sor fontos ügyben, így a képviselők a "migránsok tömeges befogadása és a határok feltétel nélküli megnyitása" kérdésében sem dönthettek - kifogásolta egy pénteki írásában az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) egy tekintélyes politikusa.
Picike, de teljesen egészséges, vidám kislány Maja, Damu Roland és Edina kislánya. Kameránkkal Edinánál jártunk és megnéztük, hogy van a kicsi, akit édesanyja és édesapja is nagyon szeret. Edina beszámolt arról is, mi történt velük mostanság.
Budapest — A Desperado együttes tagjai immár 18 éve járják az országot a fellépések miatt. Ám úgy tűnik, nem állnak jól a csillagaik, ugyanis az elmúlt időszakban két súlyos balesetet is szenvedtek egy hét alatt – és mind a két esetben őz volt az áldozat.
A szervezeti struktúra racionalizálásával és optimalizálásával elindult a Magyar Turizmus Zrt. átszervezése, amelyet követően a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fennhatósága alatt megkezdte működését a Magyar Turisztikai Ügynökség - közölte az ügynökség
A Vona Gábor vezette Jobbik a 2014-es parlamenti választás óta nem vált kormányváltó erővé - tartalmazza a Nézőpont Intézet elemzése, amelyet pénteken juttattak el az MTI-hez.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyarország Barátai Alapítvány két alapító tagját, Lajtha Ábelt és Radda Istvánt tüntette ki a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata elismeréssel pénteken Budapesten
Tizenöt muzulmán vallású egyetemi hallgató végez önkéntes munkát a következő héten a pünkösdi búcsúra készülő Csíksomlyón - közölte pénteken a Székelyhon portál