A visegrádi országok liberális pártjai egyeztető fórumot hoznak létre, amely Budapesten tartja első ülését idén ősszel - jelentette be a Magyar Liberális Párt (MLP) külpolitikai szakértője egy csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakosodott ügynöksége, a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) összehívott egy 23 tudósból álló nemzetközi munkacsoportot, amely értékelte a kávé, a maté, és a nagyon forró italok fogyasztásának rákkeltő hatását.
Változatlam felállásban küldi pályára tanítványait Roy Hodgson a Wales elleni, csütörtök délutáni presztízsrangadón, Lens-ban, a B-csoport második fordulójában. Az angolok kezdésként ikszeltek az oroszokkal, most nem hibázhatnak. Kövesd élőben a fejleményeket velünk!
mondta Lázár János a szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján, mikor a feldolgozóipar megerősítéséről beszélt. Konkrét bejelentések még nincsenek, de a kormány komoly versenyhátrányt lát a magyar feldolgozóipar működésében. Ötletelnek, hogy mi legyen.
Hat ember ellen javasol vádemelést a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon csütörtökön.
Közel három hetes mélypontra esett csütörtökön a forint, délutánra stabilan 315 feletti euróárfolyam alakult ki. Ugyanakkor még ezzel is felülteljesítők vagyunk a régióban. Már stabilan 315 felett...
Májusban havi összehasonlításban 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban, ami kismértékű lassulást jelent az április 0,4 százalékos dráguláshoz képest. Az éves inflációs...
London - Két éven át tartotta magát a vád, amely hivatalosan alaptallannak bizonyult: a 75 éves brit popsztár nem molesztált kiskorú fiút 31 évvel ezelőtt.
Hatalmas a boldogság Mila Kunis és Asthon Kutcher háza táján. A párhoz közel állók ugyanis állítják, hogy a szerelmesek a nemrég született első gyermekük után hamarosan tovább bővítik a családjukat!
Háromezer ember munkája szűnhet meg a jövőben a minisztériumoknál, és az ahhoz tartozó háttérintézményeknél – jelentette be Lázár János a mai Kormányinfón.
A Miniszterelnökséget vezető minisztertől kérdezték a kormányinfón, hogy miért nem volt ott Bordeaux-ban a mérkőzésen. A következő mérkőzéseken sem szurkol a helyszínen Lázár János, mert úgy állapodtak meg a miniszterelnökkel, hogy ő a kormányülések szervezésével foglalkozik a nyáron. Lázár elmondta, hogy reggel, délben és este kell referálnia Orbán Viktornak.
Pedig korábban erről szóltak a pletykák. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ilyen tárgyalás nem szerepel Orbán munkarendjében, mert Magyarországon nem szól bele a kormány, hogy ki, kinek ad el médiaterméket. Lázár János szerint "ez egy teljesen szabad piac." :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Nem helyrehozhatatlan az Európai Unió és Oroszország viszonya, szükség van a párbeszédre, és ahhoz kiindulópontul az ukrajnai rendezésről megkötött megállapodások maradéktalan végrehajtásának kell szolgálnia - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke a 20
Globális óriásvállalatok vezetői jogi eljárást helyeztek kilátásba a Brexit-tábor, vagyis a brit EU-tagság feladásáért kampányoló szervezetek ellen, mivel szerintük az EU-tagságról jövő csütörtökre kiírt népszavazás kampányában e csoportok jogosulatlanul használták a cégek nevét.
Egy szép nyári napon nincs is jobb annál, ha egy kabrió volánjánál ülve a szellő finoman belekap a hajunkba. Mindez pedig még nagyobb élmény lehet a Mercedes-Benz vadonatúj modelljét, a C-osztály Cabriót terelgetve. Az ilyen jellegű szórakozásnak persze megvan a maga ára, ami a csillagosok modelljét tekintve az előzetes várakozásainkat némileg felülmúlva, minimum 12,34 millió forintba kerül –…
Columbus - Borzalmas munkahelyi balesetet szenvedett egy 30 éves amerikai nő az Ohio állambeli város egyik üzemében, ahol egy fémvágó masina a hajánál fogva a pengék közé rántotta a fejét.
Bírósági keresetet indított a határokon átnyúló tevékenységet folytató befektetők mezőgazdasági földterület használatára vonatkozó jogaival kapcsolatos uniós szabályok megsértése miatt az Európai Bizottság csütörtökön Magyarország ellen
Gyurcsány Ferenc szerint egymásra kell találniuk a demokratáknak, hogy felléphessenek "az önkény ellen" - különben előbb-utóbb a nép fog felkelni, és azt egyetlen tisztességes magyar ember nem kívánhatja
Irodaházak, pénzintézetek, közintézmények (színházak, kórházak, stb.), szállodák, sportlétesítmények, üzlethálózatok, bevásárlóközpontok, ipari vagy logisztikai parkok üzemeltetési vezetője, magyarul létesítménygazdálkodó üzemeltető.
A pozíció, megfelelő tájékozottság nélkül csak egy egész napos telefonálgatásból álló harcnak tűnhet az ideges ügyfelekkel szemben, ám erről sokkal pozitívabb a kép, amit valójában jelent ez a típusú pozíció. Dióhéjban egy ügyfélszolgálati segítségnyújtó feladatkörről van szó, ami kulcsfontosságú egy nagy, vagy akár egy kis cég életében is.
Az utóbbi években jelentős hangsúlyt kapott a pozíció, dolgozhat a szolgáltatói oldalon tanácsadó, munkaerő-közvetítő cégnél, illetve vállalati oldalon, a HR osztály részeként. Manapság már a legtöbb vállalatnak saját, önálló Recruitere, toborzója, sokszor több főből álló Recruiter csapata van. A Recruiter az, aki azonosítja, értékeli, vonzza, megszólítja és elkötelezi a jelölteket.