Már több mint 3 éve, 40 hónapja folyamatos a reálbér-növekedés, a keresetek nominálisan és reálértékben is emelkedtek - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.
Hiányzik a pályaválasztási tanácsadás rendszere, az üzemlátogatás, a modern termelésbe bevonható és széleskörű alapismeretekkel rendelkező munkavállaló, előnytelen a képzési struktúra, bizonytalan a szakmai tudás, az alapfokon megszerezhető kompetenciák gyengék, - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.
Zala megyében 20 százalékkal csökkent májusban a regisztrált álláskeresők száma az elmúlt év azonos időszakához képeset - közölte a kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya.
Két órával az első sikertelen kísérlet után Észak-Korea kilőtt egy második, feltehetően szintén Muszudan típusú közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát. A rakéta mintegy 400 kilométert repült -...
A Tesla tegnap bejelentette, hogy megveszi a SolarCity nevű céget, amire az utóbbi cég részvényei valósággal felrobbantak, a papírok 15 százalékot emelkedtek a zárás utáni kereskedésben. 2,8...
Ahogy arról mi is beszámoltunk, Demcsák Zsuzsa közel két hónappal ezelőtt ittasan ült a volán mögé és legnagyobb szerencsétlenségére a rendőrök le is kapcsolták a műsorvezetőt.
Az áprilisi Papp László Budapest Sportarénában tartott jubileum után sem pihen Bródy János. Majdnem ugyanazzal a műsorral járja az ország nagyobb városait, amelyek közül kiemelkedik a július 2-án, a komáromi Monostori Erődben tartandó koncertje.
Az elszakadás-kampány színvonalára jellemző, hogy egyik vezetője azt mondta, "az embereknek elegük van a szakértőkből". Válság és bizonytalanság várna Nagy-Britanniára, ha kilépnének, közben erősödnének az oroszok. Most a szolidaritásnak van itt az ideje, mondja Dan Nolan.
Az Ikreknek érdemes minden szavát alaposan megfontolni, a Rákot valaki le akarja járatni a közvetlen környezetéből, a Szűz legkedvesebb kollégája szívpanaszait hallgatja meg.
A gazdaság és a bevándorlás kérdésében csaptak össze kedd este a brit EU-tagság és a kilépés hívei a csütörtökre kiírt népszavazás kampányának utolsó, eddigi legnagyobb televíziós vitájában. Az...
A Brexit-tábor kitart amellett, hogy 2020-ra pontozásos rendszerrel szabályozzák a bevándorlást. Sadiq Khan, London polgármestere a bevándorlók elleni gyűlöletkeltéssel vádolta elődjét, Boris Johnsont, Törökország uniós csatlakozására pedig szerinte még ezer évet kell várni - nagyjából ezek hangoztak el a népszavazás előtti utolsó, nagy tévévitában.
A folyó üzleti évére masszív, 1,4 milliárd dolláros veszteséget vár a japán autógyártó, a Mitsubishi, ami annak a következménye, hogy bebizonyosodott, a vállalat csalt a fogyasztási adatokkal - írja...
Kilőtt egy második, feltehetően szintén Muszudan típusú közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát Phenjan, két órával az első sikertelen kísérlet után. A rakéta mintegy 400 kilométert repült - jelentette a dél-koreai hadsereg szerdán.
Több megyében az MSZP legnépszerűbb elnökaspiránsa, aki a múltban elkövetett hibák tisztázásával állítaná helyre pártja hitelességét. Olyannyira, hogy a 13. havi nyugdíj elvétele helyett akár még egy előrehozott választásba is belement volna. Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes, Tolna-megyei elnök azt szeretné, ha a szocialisták lennének a baloldali összefogás gravitációs pontja. Interjú.
Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét ellátó Federal Reserve (szövetségi tartalékrendszer, Fed) elnöke kedden a szenátus bankügyekkel foglalkozó bizottságának meghallgatásán válaszolt a politikusok kérdéseire, illetve előterjesztette a Fed pénzügypolitikájáról szóló féléves jelentést.
Bordeaux – A kedd esti Horvátország – Spanyolország találkozó (2-1) előtt lejátszott nemzeti himnuszok alatt egy érdekes jelenet játszódott le a spanyol labdarúgó-válogatott hátvédjénél, Gerard Piquénél (29).
Ha csütörtökön a britek az EU-ból való kilépésre szavaznak, az a szigetország virágzó fintech szektorának egy katasztrófával érne fel, és a cégek exodusához vezetne - vélekedik a William Garrity...
A fejlődő piacokon aktív vagyonkezelést folytató portfóliókezelők adják a kínai bankok és iparvállalatok részvényeit, elsősorban a növekvő adósságok, valamint az egyes szektorokban a...
Ózd - Holttestet találtak a tűzoltók egy kigyulladt ózdi panellakásban. A kigyulladt épület konyhájában kedden bukkantak a tetemre, a panelből több embert ki kellett menekíteni.
A négy nyelven beszélő Melania Trump lehet "a következő Jackie Kennedy", legalábbis ezt szeretné elérni a milliárdos jelölt kampánystábja, értesült a New York Post. A republikánusok clevelandi elnökjelölő pártkongresszusán a politikusok helyett a hírességeken lesz a hangsúly, így a show sztárjai a milliárdos üzletember családja és híres barátai lesznek.
Úgy tűnik igazak voltak a híresztelések és új hollywoodi álompár született Katie Holmes és Jamie Foxx személyében. De vajon mit szól mindehhez Katie volt férje, Tom Cruise?
Feltételezhetően orosz hekkerek feltörték az amerikai Clinton Alapítvány számítógépes rendszerét - jelentette helyi idő szerint kedd este a Bloomberg hírügynökség
Kisebb módosításokkal ismét megszavazta a volt önkormányzati vezetőknek extra nyugdíjat előirányzó törvénytervezetet a román szenátus kedden, miután a jogszabály tavaly decemberi első változata elbukta a normakontrollt.
Feltételezhetően orosz hackerek feltörték az amerikai Clinton Alapítvány számítógépes rendszerét - jelentette helyi idő szerint kedd este a Bloomberg hírügynökség. A hackertámadás híre alig pár...
Szerda reggel 8-tól sztrájkolnak az önkormányzati dolgozók. A Magyar Köztisztviselők Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) azért szervezte a munkabeszüntetést, mert a kormány 2015 végén visszamondta az általános béremelést, és az önkormányzati dolgozókat kizárva, a közszolgák csak egy kis részének rendezi a bérét - írja az Index.
"Öncsonkítással" ér fel, ha a britek csütörtökön úgy döntenek, hogy kilépnek az Európai Unióból - mondta két nappal a népszavazás előtt, kedden Athénban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke
Ismét hozták a formájukat az angol drukkerek a minap, hiszen egy máig ismeretlen helyszínen egy videót forgattak, amiben egy lengyel zászlóval bántak ocsmány módon.
Ez a könnyű vacsora hamar elkészül, és bárki örül majd neki a családban. Amíg a brokkolis, karfiolos csirke elkészül, marad idő egy közös játékra a gyerekkel!
Ötvenkilenc illegális bevándorlót szállítottak le a rendőrök egy Ausztriába tartó gyorsvonatról szerda reggel a hegyeshalmi vasútállomáson - közölte a police.hu oldalon a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.