A lézerkezelés javallatát e téren jártassággal rendelkező, szemészeti diabetológiai gondozást végző szemész szakorvos állítja fel. Általánosságban igaz, hogy e kezelésre a kezdeti, ún. háttér stádiumúnál már súlyosabb elváltozások észlelése esetén kerül sor annak érdekében, hogy az ideghártya jelentősebb károsodása megelőzhető legyen.
Megkezdődött az Európai Unió - az egykori Európai Gazdasági Közösség - hat alapító tagországa külügyminisztereinek tanácskozása szombaton Berlinben azzal a céllal, hogy az európai közösség jövőjével...
Mi magunk vagyunk az Európai Unió, nem valami távoli intézmény, és Magyarország előtt itt a történelmi esély, hogy eldöntse, a Nyugattal tart-e vagy Putyin felé fordul. Ha bejön a Vona-Orbán kettősnek az kampánya, hogy lejárassák az Uniót, akkor megzuhan a forint, magyarázta az ATV Egyenes Beszéd Ráadás című műsorában Ujhelyi István a szocialisták uniós képviselője.
Recep Tayyip Erdogan megint az EU-tagságról beszélt. A vezető politikusok sorra szólalnak meg a Brexit után. Recep Tayyip Erdogan, török elnök Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból...
Szombaton nyitották meg a tihanyi Levendulafesztivált, amelyen koncertek, gyermekprogramok, színházi előadások várják az érdeklődőket, a rendezvény kísérőprogramjai július elejéig tartanak
Los Angeles — Kevés olyan ember van Magyarországon, de talán az egész világon, akinek David Hasselhoff (63) neve hallatán ne ugrana be a Baywatch és a Knight Rider című sorozatok valamelyik jelenete vagy a Looking for Freedom klipjének egy-egy pillanata.
A lengyelek az első félidő hajrájában megszerezték a vezetést, amit Shaqiri egy fantasztikus góllal kiegyenlített. A hosszabbításban több lehetősége is akadt Svájcnak, de tizenegyesekkel a lengyelek jutottak a legjobb nyolc közé.
A szombati nap folyamán sok napsütésre számíthatunk, viszont délután megnövekedhet a gomolyfelhőzet. Csupán a hegyvidéki tájokon alakulhat ki kánikulát enyhítő zápor, zivatar.
Kína, Chongqing - Mellkasán kívüli szívvel született meg egy kisfiú június 20-án a helyi orvostudományi egyetem szülészetén. A kisfiú egy nagyon ritka mellkasi atretorrhinia nevű szindrómában szenved. Jelenleg is az egyetem gyermekkórházi részlegén ápolják és figyelik minden mozdulatát.
Ma rendezik meg a Múzeumok éjszakáját Hősök, újítók, felfedezők címmel az ország 400 intézményében: az érdeklődőket 2200 program, egyebek mellett tárlatvezetések, koncertek és filmvetítések várják.
Jonnak sikerült világcsúcsot döntenie: 300 napig nem mondta ki a "bab" szót, egészen idáig. Garfieldnak eközben egészen más problémái vannak..
Azt már korábban is lehetett sejteni, hogy a Volkswagen a dízelbotrány miatt hatalmas összeget fog majd kifizetni kártérítésként, csütörtök óta azt is tudjuk, hogy több mint 10 milliárd dollárt...
Antonio Candreva, az olasz válogatott labdarúgója combsérülés miatt kihagyja hétfőn a címvédő spanyol csapat elleni nyolcaddöntőt a franciaországi Európa-bajnokságon.
Zayn Malik sokkolta rajongóit először azzal, hogy kilépett a One Directionből, a világ legsikeresebb fiúbandájából. Úgy tűnik, most egy újabb tag készül összetörni a lányok szívét, és az nem más, mint Harry Styles.
Merényletre készülő feltételezett dzsihadistát vettek őrizetbe Belgiumban, aki a gyanú szerint a labdarúgó Európa-bajnokság vasárnap esti magyar-belga meccsének közvetítése alatt tervezett...
Mahmúd Abbász palesztin elnök visszavonta csütörtökön Brüsszelben, az Európai Parlamentben elhangzott vádjait, melyek szerint izraeli rabbik állítólag a palesztinok kútjainak megmérgezésére szólítottak fel - közölte a Háárec című izraeli újság honlapja szombaton.
Teljesen bizonytalan a helyzet Nagy-Britanniában, óriási meglepetést okozott a britek döntése, miszerint kilépnek az Európai Unióból - mondta a Magyarok Angliai Országos Szövetségének (Maosz) elnöke a Kossuth Rádió Szombat reggel című műsorában.
Antonio Candreva, az olasz válogatott labdarúgója combsérülés miatt kihagyja hétfőn a címvédő spanyol csapat elleni nyolcaddöntőt a franciaországi Európa-bajnokságon.
"Remélem én is pont ott leszek, és addigra megjön a bokszer, amit rendeltem". Hihetelenül izgalmas válaszok érkeztek Nagy-Britanniában élő magyaroktól a Brexit-népszavazás utáni 24 óra hangulatáról.
Jonathan Hill, az Európai Bizottság brit tagja szombaton bejelentette a távozási szándékát, miután a kilépést pártoló tábor nyerte meg a Nagy-Britannia uniós tagságáról tartott népszavazást
Megkezdődött az Európai Unió - az egykori Európai Gazdasági Közösség - hat alapító tagországa külügyminisztereinek tanácskozása szombaton Berlinben azzal a céllal, hogy az európai közösség jövőjével...
Jövő héttől egy Szlovákia Európai Unióból való kilépéséről szóló népszavazás kezdeményezéséhez gyűjt aláírásokat a Mi Szlovákiánk Néppárt (LSNS) - számolt be szombaton a párt vezetője, miközben Pozsony július elsején átveszi az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.
Brutálisan, közel 17 százalékkal drágultak tavaly a lakások hazánkban, de ha a korábbi évekkel hasonlítjuk össze, egyáltalán nem számít kimagaslónak az árak növekedésének mértéke. Az ezredfordulón 3...
Merényletre készülő feltételezett dzsihadistát vettek őrizetbe Belgiumban, aki a gyanú szerint a labdarúgó Európa-bajnokság vasárnap esti magyar-belga meccsének közvetítése alatt tervezett terrortámadást - jelentette szombati híradásában a belga RTL televízió.
A Brexitnek csak vesztesei vannak, a következmények beláthatatlanok, az Európai Unió nem halogathatja tovább intézményeinek reformját - ilyen és ehhez hasonló megállapítások szerepelnek a kínai média szombati értékelő kommentárjaiban, szerkesztőségi cikkeiben a brit kilépésről tartott népszavazást követően.
Merényletre készülő feltételezett dzsihadistát vettek őrizetbe Belgiumban, aki a gyanú szerint a labdarúgó Európa-bajnokság vasárnap esti magyar-belga meccsének közvetítése alatt tervezett terrortámadást - jelentette szombati híradásában a belga RTL televízió.
Merényletre készülő feltételezett dzsihadistát vettek őrizetbe Belgiumban, aki a gyanú szerint a labdarúgó Európa-bajnokság vasárnap esti magyar-belga meccsének közvetítése alatt tervezett terrortámadást - jelentette szombati híradásában a belga RTL televízió