Mit várhatunk el attól a hatalomtól, amely olyan bornírt történelmi "párhuzamokkal" akarja mozgósítani a népet, mint amiket Rogán Antal a Terror Háza Múzeum 56-os kiállításának megnyitóján mondott.
A gomolyfelhők ma kritikán alul teljesítenek majd, mindent felzabál a napsütés. Nappal nem ússzuk meg 30 fok alatt, de késő estére is csak 19-26 fokig lesz képes lehűlni a levegő. (met.hu)
Milyen közterheket kell leróni az iskolaszövetkezet és a szociális szövetkezet tagja után, s milyen tb-ellátásokra jogosultak ezek a személyek? Összefoglaltuk.
Egymásba rohant szemből két tehervonat kedden az Egyesült Államokban, a dél-texasi Amarillo közelében. A vonatok kigyulladtak, a lángokat több órás küzdelem árán sem sikerült eloltani kedd estig.
A KKM által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Heydar Asadov azeri mezőgazdasági miniszter megbeszélést folytatott Bakuban.
Isztambul - A török miniszterelnök szerint a kezdeti jelek arra utalnak, hogy az Iszlám Állam állhat a kedd esti isztambuli Atatürk repülőtéri merényletek mögött, amelyeknek 36 halálos és 147 sebesült áldozata van.
Lövöldözés és robbanás történt kedden este az isztambuli Atatürk repülőtéren. Az eddigi értesülések szerint legalább félszáz halottja és rengeteg sebesültje van a merényletnek. Megrázó képek következnek.
Augusztustól kedvezményes áfát vezetnek be Romániában a mezőgazdasági szolgáltatásokra és nyersanyagokra, ugyanakkor eltörlik a személyi jövedelemadót a tudományos kutatóként alkalmazott munkavállalók esetében - döntött keddi ülésén a román kormány.
A Fehér Ház közleményben ítélte el a kedd esti isztambuli repülőtéri merényletet, a republikánusok és a demokraták várható elnökjelöltje pedig a terrorakció után szinte perceken belül reagált. Mind Donald Trump, mind Hillary Clinton a terrorizmus ellen erőteljesebb és hatékonyabb harcot sürgetett.
Három vagy négy merénylő hajthatta végre az isztambuli repülőtéren azt a merényletet, amelynek 36 halálos és 147 sebesült áldozata van. A kedd esti terrortámadást az Iszlám Állam hajthatta végre. ...
A pedagógus-továbbképzés megújításáról, a vezető szaktanácsadói rendszer kialakításáról volt szó a többi között a köznevelési kerekasztal kedden Budapesten tartott tizedik ülésén.
Hat nap fizetett "szülési" szabadságot garantál az izraeli apáknak az a törvény, amelyet hétfőn éjjel szavazott meg a kneszet - közölte a közszolgálati rádió.
Nem lehet átlépni a brit referendum eredményét és elkerülni Nagy-Britannia uniós kilépését - jelentette ki Angela Merkel német kancellár az unió állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozóján az...
Elhibázottnak tartja a kormány közlekedéspolitikáját a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (MKSZ), amelynek egyik következménye az érdekképviselet szerint, hogy a városi önkormányzatok egyre kevésbé veszik igénybe a Volán-társaságok jogutódjait, ami hosszú távon 800-1000 munkahelyet veszélyeztet.
Tizenegyedik alkalommal vonultak több tízezren utcára a szakszervezetek felhívására kedden Franciaországban, hogy tiltakozzanak a munkajogi reform ellen. Párizsban ismételten egy erőszakos incidens kísérte a felvonulást.
Isztambul - Az Iszlám Állam magára vállalta a kedd esti isztambuli Atatürk repülőtéri merényleteket, amelyeknek eddig félszáz halálos és 147 sebesült áldozata van.
Isztambul - Pontos leírást adott a repülőtéren robbantó három merénylő egyikéről egy 77 éves afrikai férfi, aki éppen Fokvárosba készült a feleségével, amikor a robbanások történtek.
A visegrádi országok (Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Csehország) az Egyesült Királyság unióból történő kiválásáról szóló döntés nyomán az Európai Bizottság (EB) jogkörének korlátozását sürgették kedden Brüsszelben, Varsó pedig egyenesen a bizottság elnökének, Jean-Claude Junckernek a menesztését kérte – jelentette a Reuters hírügynökség.
Egy hongkongi bankár foglalt tavaly a fideszesek legfőbb tanácsadójának és barátnőjének nevére helikopteres városnézést. A pénzember az egyik magyar letelepedési kötvényeket forgalmazó kajmán-szigeteki cégben is feltűnik.
A brit népszavazás okozta sokkból lassan magukhoz térnek a tőzsdék, a részvény- és nyersanyagpiacok emelkednek, a feltörekvő országok devizái is lassan stabilizálódnak, múlik a pánik. Az isztambuli...
Megrázó videó került elő az isztambuli repülőtéren történt terrortámadásról. A biztonsági kamera felvételén az látható, hogy egy rendőr rálő az egyik terroristára, majd elfut a helyszínről. Pár másodperc múlva felrobbant a bomba.
Mindazok, akik tiltakoznak a Városligetben, alapvető értékeket védenek - mondta Illés Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A volt környezetvédelmi államtitkár szerint nem igaz, hogy több lesz a zöldfelület a Ligetben.
Rengeteget változott az utóbbi időben Harry herceg és ma már nem csak a bulizásról szól az élete, hiszen egyre többet segít a rászorulókon is. Olyannyira komolyan veszi a segítségnyújtást, hogy ha kell még mikrofont is ragad és énekel is, csak hogy támogassa az elesetteket.
Lassan de biztosan elhallgathatnak azok a hangok, amelyek szerint a britek számára a csütörtöki népszavazás ellenére is van még hely az Európai Unióban: az uniós csúcstalálkozó első napja után a legfontosabb vezetők nyilvánvalóvá tették, hogy nincs visszaút, a britek távozása most már elkerülhetetlen. No exit from brexit - most már alig várják, hogy kipenderíthessék a renegátokat.
Az Egyesült Királyságnak és az Európai Uniónak a lehető legszorosabb viszonyt kell kialakítania, miután az előző heti népszavazáson a brit szavazók többsége a közösségből való kilépést választotta - jelentette ki David Cameron brit miniszterelnök az uniós állam- és kormányfők keddi brüsszeli tanácskozását követően.
A Lech Poznant nyáron elhagyó Lovrencsics Gergő tudja, hogy van még hova fejlődnie a magyar csapatnak, ám az Európa-bajnokság tökéletes alapként szolgálhat egy eredményes világbajnoki selejtezőhöz.
Bár hatalmas szája van és sokan ki nem állhatják Pityinger László, azaz Dopeman stílusát, egy dolog biztos: mindent megtesz, hogy a súlyosan beteg kishúgának a lehető legjobb legyen minden napja.