A lakáspiac alakulásában kulcs szerepet játszik a gazdasági növekedés, míg abban, hogy mennyit kell fizetni egy ingatlanért az, hogy milyen az adott terület gazdasági helyzete. A magasabb jövedelem...
Elsőre talán nagyon messzinek tűnhet a 2030-as dátum, pedig mindösszesen 14 évről beszélünk, ami annak fényében, hogy Németország vezetése addigra el szeretné érni, hogy kizárólag zéró helyi emissziós négykerekűek kerüljenek újonnan forgalomba, máris sokkal rövidebbnek tűnik. Az elektromos autózás ugyan rendkívül gyorsan fejlődik, mégis nehéz elképzelni, hogy 1,5 évtized múlva egyes országokban…
Egy szép nyári napon nincs is jobb annál, ha egy kabrió volánjánál ülve a szellő finoman belekap a hajunkba. Mindez pedig még nagyobb élmény lehet a Mercedes-Benz vadonatúj modelljét, a C-osztály Cabriót terelgetve. Az ilyen jellegű szórakozásnak persze megvan a maga ára, ami a csillagosok modelljét tekintve az előzetes várakozásainkat némileg felülmúlva, minimum 12,34 millió forintba kerül –…
Három orosz szurkolónak kell bíróság elé állnia a dél-franciaországi Marseille-ben a hétvégi rendbontások miatt a két nappal ezelőtt őrizetbe vett 43 közül - közölte csütörtökön a helyi ügyész.
A MINI tudatosan építi fel modelljei teljesítményét a hétköznapitól a sportosig, mi több, a teljesítményre éhesek számára a már-már radikálisnak számító John Cooper Works verziók is rendelkezésre állnak. Azonban a gyártó nem áll meg itt, s a legfrissebb generációból különkiadás keretein belül hozzák ki a maximumot a britek.
Az Európai Unió értékelési rendszere szerint a magyarországi tavaknál és folyóknál lévő strandok kevesebb mint öt százalékánál van gond a vízminőséggel, a szabadvízi fürdőhelyek többsége kiváló minősítést kapott - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI megkeresésére.
Még nincs egy hónapja, hogy bemutatkozott a vadonatúj Peugeot 3008, mely az elődjével ellentétben már egyértelműen a crossoverek piacán kíván harcba szállni. A franciák azonban máris bemutatták a sportosabb génekkel megáldott GT verziót, ami a külcsínt tekintve ugyan nem sokat változott, a motortérben egy izmos turbódízellel szeretné meghódítani a vásárlók szívét.
Sokszor tanakodunk azon, hogy vajon milyen is a tökéletes autó. Mit kapnánk akkor, ha elrugaszkodnánk a praktikumra vonatkozó minden igényünktől, s csupán a szívünkre hallgatva kezdenénk el húzni a vonalakat az előttünk heverő üres papírlapra? A válaszért ezúttal 77 éves időutazásra indulunk, hogy a múlt egy olyan nagysága önthesse fémbe az elképzeléseit, aki gyakorlatilag a mobilizmussal együtt…
Megvonta a bizalmat Tihomir Oreskovic technokrata kormányfőtől a horvát parlament csütörtökön, ezzel automatikusan megbukott a kormány is. A nagyobbik kormányzó párt, a Horvát Demokratikus...
Újságírói pályám során számos alkalommal leírtam már, ami egyben a meggyőződésem is, hogy tudniillik a bíróságok határozatait nem szerencsés vitatni. Előfordulnak azonban olyan ítéletek, amelyek mellett magam sem tudok szó nélkül elmenni.
Sokszor tanakodunk azon, hogy vajon milyen is a tökéletes autó. Mit kapnánk akkor, ha elrugaszkodnánk a praktikumra vonatkozó minden igényünktől, s csupán a szívünkre hallgatva kezdenénk el húzni a vonalakat az előttünk heverő üres papírlapra? A válaszért ezúttal 77 éves időutazásra indulunk, hogy a múlt egy olyan nagysága önthesse fémbe az elképzeléseit, aki gyakorlatilag a mobilizmussal együtt…
Ha egyszer sikerül legyőzni az Irak és Szíria egy jó részét megszállva tartó Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetet, akkor Irakot három különálló entitásra – egy síita, egy szunnita és egy kurd államra – kellene osztani a további vallási alapú vérontás elkerülése érdekében – jelentette ki a Reuters brit hírügynökségnek adott és csütörtökön közölt interjújában egy magas rangú iraki kurd…
Magyarország - Ez aztán ez őrült időjárás: a hatóságok azt sem tudják, hogy hőség vagy vihar miatt riasszák a magyarokat. A hőség miatt ugyanis két megyére másodfokú, háromra pedig elsőfokú figyelmeztetést adtak ki, mellette pedig az ország nagy részén viharos szélre és heves zivatarokra figyelmeztetnek. Ne lepődjön meg, ha egyik pillanatban még a strandra készül, az ajtón kilépve pedig már szakad…
Az Egyesült Királyság elesik az Európai Unió piacától, az unió kívülállóként fog tekinteni a szigetországra Brexit esetén - jelentette ki csütörtökön Angela Merkel német kancellár a Robert Fico...
Úgy tűnik, az X-Faktor legújabb évadjának mentorai elkezdték egyre jobban megismerni egymást, ami nem is baj, hiszen négy teljesen különböző személyiségről van szó.
Anglia cserecsatárai révén két gólt is begyötört Walesnek, így fordítani tudott, és a B-csoport élére állt csütörtök délután Lens-ban, a labdarúgó Európa-bajnokságon. Az első félidőben Bale 35 méteres szabadrúgását nézte be Hart kapus. Az utolsó körben az angolok a szlovákokkal, Wales pedig Oroszországgal mérkőzik.
A klub közleményben jelezte, hogy megtárgyalták Kálomista május 29-én, a Bajnokok Ligája elveszített kölni döntője után benyújtott lemondását, és nem fogadták el azt, mert az igazgatóság szerint Kálomista elmúlt évtizedben végzett munkája nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy a Veszprém kézilabdacsapata a tekintélyes magyar élmezőnyből a világ élmezőnyébe kerüljön.
Anglia a 91. percben szerzett góllal 2-1-re legyőzte Wales csapatát csütörtökön Lensban, a labdarúgó Európa-bajnokság B csoportjának második fordulójában
A magyarok jóval nyitottabbak az új technológiákra mint az európai átlag, azonban kevésbé tudják értelmezni az innovációkról szóló híreket - derült ki a Samsung fogyasztói szokásokat vizsgáló 18 európai országban végzett reprezentatív kutatásból.
Aminek az erőssége a teamwork. Progresszív részről egyből meg is jött az igény a fekete játékfejlesztő Barbie-ra, illetve az „újszerű testalkatú” (gondolom kövér) Barbie-ra, mert a mostani most ugyan nem királylány vagy sztriptíztáncos Barbie, de szerintük még mindig túl jól néz ki, így azt üzeni, hogy bármi lehetsz, ameddig nagyon dögösen nézel ki. Én sajnos ebben nem tudok állást foglalni, nem…
A BMW a mai napon mutatta be, hogy szerintük hogyan fog festeni a jövő Rolls-Royce járgánya. Az új autó a Vision Next 100 nevet kapta és az angliai Londonban került bemutatásra a nagyközönség előtt.
A brit népszavazással kapcsolatos aggodalmak tartják nyomás alatt továbbra is a piacokat. Az európai indexek 1-2 százalék közötti eséseket szenvedtek el csütörtökön és a BUX is szemmel látható...
Anglia a 91. percben szerzett góllal 2-1-re legyőzte Wales csapatát csütörtökön Lensban, a labdarúgó-Európa-bajnokság B csoportjának második fordulójában.
Egy indiai csillagteknőst egy menyét harapta meg a Chennaiban lévő Araingar Anna Zoological parkban, aminek következtében elvesztette az egyik első lábát.
Egy spanyolországi kávézó biztonsági kamerája rögzítette azt a nem mindennapi jelenetet, ahogy a pult mögött álló hölgy az éppen föld felé tartó kávéscsészét mentette meg egyedülálló módon.
Az idei év első komoly erdőtüze pusztít a kelet-spanyolországi Valencia tartományban, a tűz pontos kiterjedését még nem tudták megmondani a helyi hatóságok csütörtöki sajtótájékoztatójukon.