2016. június 22. szerda

jún. 22
4:24
Enyhült a Brexit-félelem, javultak a brit adóskockázati mérőszámok (ProfitLine)
Az elmúlt hetek folyamatos romlása után jelentősen javultak keddre Nagy-Britannia államadós-kockázati mérőszámai, miután a legújabb közvélemény-kutatások tanúsága szerint gyakorlatilag elolvadt a brit EU-tagság feladását pártoló tábor korábbi előnye, és a jó előrejelzőnek tartott fogadóipar tétjei is sokkal nagyobb valószínűséggel jósolják a bennmaradást, mint a kilépést.
jún. 22
4:57
Börtönt kapott a hamis festményeket áruló kereskedő (ProfitLine)
Helybenhagyta a Kaposvári Törvényszék a hamis festményeket és szobrokat áruló kaposvári műkincskereskedő négy és féléves börtönbüntetését kedden - tájékoztatta a bíróság szóvivője az MTI-t.
jún. 22
5:09
"Itt valami bűzlik!" - Kommentár a dömsödi iskolában történtekhez (Blikk)
Egy valamit le kell szögeznünk. Nem szép dolog szánt szándékkal pluszmunkát okozni másoknak. Főként azoknak nem, akik rendet, tisztaságot varázsolnak utánunk, akiknek szinte sosem tudjuk a nevét.
jún. 22
5:12
Titokzatos Spéder-felvételek (Kripto Akadémia)
A kormányfő és emberei is beszélgettek a bankvezérrel – Simicska nem adná az Indexet.
jún. 22
5:14
Újabb átalakítás - Káosz várható a szakképzésben (Kripto Akadémia)
Parragh László azt hiszi, a XX. század elején járunk - Így alakul az oktatás is.
jún. 22
5:15
Újabb csavar a budapesti busztenderen (ATV)
A Budapesti Közlekedési Központ felügyelőbizottságának rendkívüli összehívását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció azért, mert a közlekedési központ sajtóhírek szerint ajánlattételi felhívást írt ki a 3-as metró pótlására szolgáló, 150 csuklós autóbusz szolgáltatásának vásárlására 10 évre. A főpolgármester-helyettes szerint a BKK valójában nem közbeszerzési eljárást írt ki, csak egy előzetes…
jún. 22
5:16
Veszteségesre tervezték a kisvasutat (Kripto Akadémia)
"Az is felháborító, ha Csepreghy Nándor igazat mond."
jún. 22
5:18
Jöhet a kvótaellenes referendum (Kripto Akadémia)
jún. 22
5:20
Polgármesteri hivatalok: zárva (Kripto Akadémia)
A sztrájktárgyalás kezdeményezésére még csak nem is válaszolt a BM.
jún. 22
5:22
Orbáni populizmustól féltik Európát (Kripto Akadémia)
Akár visszafelé is elsülhet Orbán Viktor üzenete.
jún. 22
5:24
Juhász Péter Polt Péterrel ebédelne (Kripto Akadémia)
A főügyésszel vélhetően elmarad a közös falatozás, de Rogán továbbra is küzd az „igazáért”.
jún. 22
5:30
Kiállt az ombudsman az otthonszülés mellett (Alternatív Energia)
Az államnak meg kell teremtenie a várandós nő számára az érdemi választás lehetőségét.
jún. 22
5:30
Vajon ettől jobban megbecsüljük a méheket? (ProfitLine)
Időjárásnak ellenálló, színes számozott címkével ellátott több száz méhet bocsátottak szabadon kedden Londonban a Queen Mary Egyetem tetejéről biológusok, hogy megfigyelhessék és adatokat gyűjthessenek a méhek titokzatos életéről a brit fővárosban.
jún. 22
5:32
Teniszlabda-méretű jég pusztított (Alternatív Energia)
Sok embernek nincs biztosítása, ennek ellenére megpróbálják majd bevonni őket a kárenyhítésbe.
jún. 22
5:32
Ősszel folytatódik a Jól Vezess tréningprogram (ProfitLine)
Ősszel kibővült létszámmal folytatódik a Jól Vezess - Vezetéstechnikai tréningprogram, amelyben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szervezésében az idén tavasszal több mint 800 járművezető vett részt - mondta a közlekedésért felelős helyettes államtitkár az NFM keddi közleménye szerint.
jún. 22
5:33
Ön milyen büntetést adna a dömsödi gyerekek tanárainak? (Blikk)
Meghökkentő eset történt egy dömsödi iskolában, amikor a tanárok úgy próbálták kideríteni, melyik tanuló piszíktott a wc mellé, hogy letolatták a gyerekek bugyiját, hogy leellenőrizzék, kinek kakis a feneke.
jún. 22
5:34
Muszlim temető a József nádor téren (Alternatív Energia)
A májusban kezdődött feltárást augusztus végén fejezhetik be.
jún. 22
5:36
Játéktörténeti kiállítás Óbudán (Alternatív Energia)
Játék a városban című tárlat szerdától látható Budapesten.
jún. 22
5:38
Füstölgő népszavazás (Alternatív Energia)
Az új rendelet nyomán jelentősen növekedhet a szén-monoxid-mérgezések száma.
jún. 22
5:40
Támogatott szemetelés (Alternatív Energia)
Ezentúl bármilyen hulladék lerakása esetén hulladéklerakási járulékot kell fizetni.
jún. 22
5:42
Dőltek a bevételek (Alternatív Energia)
Május végén csak 13 milliárd forint volt az államháztartás aktuális hiánya.
jún. 22
5:48
Válaszol: Boros Péterné a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke (Alternatív Energia)
jún. 22
5:50
Tündérmese vagy egy rossz álom? (Alternatív Energia)
Virginia Ragginak kellene felvirágoztatnia az ezer sebből vérző olasz fővárost.
jún. 22
5:51
Dühös nő ütötte Győzőt (Blikk)
Kecskemét — Öt év után pert nyert régi barátjával szemben Gáspár Győző. A showman még 2010-ben adott kölcsönt a férfinak, aki többszöri szóbeli, majd írásbeli felszólításra sem akarta visszafizetni az 5 millió forintot, így Győzike 2011-ben bírósághoz fordult.
jún. 22
5:52
Brit referendum: ugrás a sötétbe? (Alternatív Energia)
Sokk és kijózanodás Jo Cox halála után.
jún. 22
5:54
Kiürült Trump kasszája (Alternatív Energia)
A milliárdos nagy átszervezésekre készül - Lázadoznak a republikánusok.
jún. 22
5:56
Karamarko a HDZ éléről is távozik (Alternatív Energia)
A párt válsága nem jött túl jókor, hiszen a tömörülésnek épp a választási kampány közepette kellene új vezetőt találnia.
jún. 22
5:58
Maradnak a szankciók Oroszország ellen (Alternatív Energia)
jún. 22
6:00
Uniós prioritás a közel-keleti béke (Alternatív Energia)
Az unió külügyminiszterei hétfői ülésükön támogatásukról biztosították a francia kezdeményezést.
jún. 22
6:02
Tesztelik a Zika-vírus elleni vakcinát (Alternatív Energia)
Az oltóanyaggal végzett állatkísérletekben az állatokban antitestek alakultak ki.
jún. 22
6:03
Jövőre több jut a beruházásokra (ProfitLine)
A jövő évi költségvetésben az ideinél több jut beruházásokra, fejlesztésekre - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
jún. 22
6:04
Megtalálták Václav Havel börtönnaplóját (Alternatív Energia)
A dokumentumot Zdenek Urbánek cseh író és műfordító hagyatékában találta meg unokája, David Dusek.
jún. 22
6:06
Szex, divat, hazugságok (Alternatív Energia)
A párizsi divatvilág útvesztőiben keresi a fényes karrier kezdetét A modell című film hősnője.
jún. 22
6:06
Ullmann Mónika a Bóta Caféban (Kripto Akadémia)
Tud habkönnyű lenni, ha erre van szükség, de mindinkább elmélyül a színészete.
jún. 22
6:06
Betörők leselkednek a te házadra is? (Portfolio)
Lakásvásárlás előtt számos tényezőt figyelembe veszünk mielőtt meghoznánk a döntést arról, hogy hol vásároljuk meg leendő otthonunkat. A közlekedésen, a környék hangulatán és a lakás típusán túl...
jún. 22
6:06
Hiába az új személyi: sokan még mindig nem jól használják (Pénzcentrum)
Csak alig néhányan veszik igénybe ezt az új lehetőséget....
jún. 22
6:08
Juhász Ferenc, a csodaköltő (Alternatív Energia)
A Kieselbach Galériában megnyílt kiállítás olyan képet fest a költőről, amilyen valójában volt.
jún. 22
6:08
Foci Eb 2016 - Storck: nyerni szeretnénk (Kripto Akadémia)
Az élről várhatja a magyar labdarúgó-válogatott az F csoport zárófordulóját.
jún. 22
6:09
Holnap eldől Európa sorsa - David Beckham nagyot menthet (Privátbankár)
Már csak holnapig kell izgulni – na jó, esetleg péntek reggelig – a brit EU tagságról szóló népszavazás ügyében. Egy biztos: a szavazókat végzetesen megosztó kérdésről van szó. Az első számú celeb, David Beckham a jó oldalra állt, nézzük, mi a véleménye az általunk is ismert más híresebb briteknek-angoloknak? És a parlamenti képviselőknek?
jún. 22
6:09
Dzsudzsák fogadalma: Nincs borotva, amíg tart az Eb-csoda (Blikk)
Lyon — Újra babo­náik segíthetik a magyar válogatott focistáit az Európa-bajnokságon.
jún. 22
6:10
Forma-1 -Pérez a Ferrariban? (Kripto Akadémia)
A pilóta sokadszorra bizonyította, képes kiugró teljesítményre egy gyengébb autó volánja mögött ülve is.
jún. 22
6:12
Dempsey-Messi csata a négy között (Kripto Akadémia)
A centenáriumi Copa Américán az elődöntőben a házigazda Argentínával csap össze.
jún. 22
6:14
Fityisz az országnak (Kripto Akadémia)
A Fidesz eleve számolt azzal, hogy a kétharmados szavazásoknál szüksége lehet gyámolító voksokra.
jún. 22
6:15
Figyelem: ezt kell tudni a tb-változásokról! (Adózóna)
A nevelőszülőket, a kisadózókat, a gyermekgondozási ellátásban részesülőket, a kiegészítő tevékenységet folytatókat és még sok mindenki mást érintenek az adócsomagban elfogadott tb-módosítások.
jún. 22
6:19
Hihetetlen! Európa egyik első számú kulturális szabadidőparkjává válik a Liget! (Blikk)
Több, mint tízezer négyzetméterrel megnövelt zöld területtel – minimális aszfaltozott területtel – egy igazi zöld szigetté válik 2019-re Budapesten a Liget.
jún. 22
6:24
Populista járvány (Alternatív Energia)
A képviseleti demokráciák legitimációs problémái a közeljövő legnagyobb kihívásai.
jún. 22
6:24
Hölgyeim és uraim, íme: a szerda (444.hu)
19 fok ban Budapesten, de állítólag 32 lesz ebből nemsokára. Szép napot!
jún. 22
6:26
Csont nélkül (Alternatív Energia)
Egy fogyókúrázó hiéna is éhen halna, ha azokból a csontvázakból kellene megélnie, amiknek ki kellett volna dőlniük a szocialista szekrényekből a Fidesz 2010-es ígérete szerint.
jún. 22
6:26
Rogán feljelenti Portikot (444.hu)
Hamis tanúzásért. A miniszter szerint ugyanis neki sosem adott át Portik 10 millió forintnyi eurót.
jún. 22
6:27
Kockás ingben zárják a diákok az idei tanévet (ATV)
A tanévzárón mindenki viseljen, kockás inget - ezt javasolja a Diákszolidaritás diák mozgalom. A pedagógus érdekvédelmi szervezetek szerint az oktatási reformkövetelések a nyár után sem fulladnak ki, a tiltakozások ősszel folytatódnak. Az oktatási államtitkár viszont azt mondta, hogy szeptembertől egy sokkal stabilabb, napi problémáktól mentes rendszerrel találkozhatnak majd a pedagógusok, a…

Keresés