Az idei átmeneti lassulást, 2,1 százalékos gazdasági növekedést követően jövőre 3,3 százalékkal bővülhet a magyar GDP a Takarékbank negyedéves előrejelzése szerint.
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Csepreghy Nándor államtitkárt a felcsúti kisvasút-beruházás értelméről kérdezte Kálmán Olga. Az unió csalás elleni hivatala már be is fogadta az ezzel kapcsolatos adatokat, és az Európai Bizottságnál is érkeztették Jávor Benedek európai parlamenti képviselő bejelentését.
Az Európai Unió és Nagy-Britannia közötti légi közlekedést is befolyásolja, ha a britek kilépnek a közösségből - derül ki a Nemzeti Közlekedési Hatóság MTI érdeklődésére küldött válaszából
Míg a legtöbben azzal próbálkoznak, hogy mobiltelefonjukkal készítsenek képet a hold egyik legritkbb jelenségéről, vannak olyanok is, akik ezt egészen közelről láthatják.
A kormányzó CDU gazdasági tagozatának ülésén az derült ki, hogy sok német vállalkozó másképp gondolkodik, mint Merkel kancellár, és nagy tapsokat kapott Sarkozy, aki eltérő véleményt képvisel. Oroszországot nem ellenségnek, hanem partnernek tekinti, amely nélkül Európa problémái nem oldhatók meg. A bevándorlást erősen korlátozná.
Szerdán érdemi erősödéseket láthattunk a nyugat-európai részvénypiacokon annak ellenére, hogy a brit népszavazás előtt inkább arra lehetett számítani, hogy kivárnak már a befektetők az újabb pozíciók...
Budapest - Jön az idei év első hőségriadója! Csütörtöktől vasárnap éjfélig másodfokú hőségriasztást adott ki ugyanis az országos tisztifőorvos a várható forróság miatt.
Az Opel Astra legújabb, 'K' generációja sokat ígért, az ötajtós verzió tesztjei alapján pedig már megállapíthattuk: sokat is nyújt. A modell legnagyobb Achilles-sarkát az átlagosnál kisebb csomagtartó adta, ezt a hiányosságot azonban az eleganciára hangolt kombi változat pótolhatja. Ráadásul a Sports Tourer a vadonatúj kétturbós 1,6-os hajtáslánccal érkezett hozzánk, kettős apropót szolgáltatva…
Lyon - A Vajna család is foclázban ég. Andy Vajna filmügyi kormánybiztos és felesége, Tímea is elrepült ma Lyonba, hogy a magyar válogatottnak a helyszínen szurkoljon a portugálok ellen az Európa-bajnokságon.
New York - Ilyen sovány még soha nem volt Angelina Jolie (40) - állítják szakemberek, egészségéért már mindenki komolyan aggódik. Már nem is sovány, egyenesen úgy néz ki, mintha anorexiás volna, és ezt már a szakemberek is így látják.
Az európai alapkezelői piacot is megrázták a 2016 első negyedévében látott heves piaci mozgások, az itteni befektetési alapokban kezelt vagyon 2,1%-kal, 13 ezer milliárd dollárra csökkent 2015 utolsó...
Hogy egészen őszinte legyek, túlságosan nem rázott meg az a hír, amely szerint Molnár Anikó, a Való Világ egykori játékosa, a Nagy Ő hajdani főszereplője úgy döntött, végérvényesen elhagyja szülőhazáját, mivel Magyarországon egyszerűen képtelenség boldogulni.
Győr—Hecsepuszta — Sokaknak a rémálma az, ami egy fiatal családapával történt a Győr melletti Hecsepusztán – a 18 éves Musicz Mátét a kádban, mosdás közben sújtotta halálra az áram.
Egész napos konferenciával tiszteleg az NKA Cseh Tamás Programja szerdán Budapesten több idén 70 éves hazai rockikon előtt. Az Időtlen hangok című rendezvény első részének előadói a beat-, rock-, popzene és a társadalom helyzetét vázolták fel a Kádár-korszakban.
Az önkormányzati alkalmazottaknak is életpályamodellt és tisztességes bért követel a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ). Boros Péterné, a szervezet elnöke az általuk meghirdetett szerdai kétórás sztrájk után az MTI-nek úgy nyilatkozott: azt szeretnék, ha a kormány tudomásul venné a szakma egységes követelését.
Szinte már Fallúdzsa egésze felszabadult, az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet harcosai már csak két kerületben állnak ellen - közölte szerdán Abdul-Vaháb asz-Szaadi, az iraki kormányerők egyik parancsnoka.
Lille – A szexi olasz valóságshow-sztár, Francesca Cipriani (32) nem mindennapi dolgot ígért meg a napokban, azonban ehhez az olasz nemzeti csapat „segítségére" is szükség lesz.
Saint-Étienne – Hétfőn rendezték meg a Szlovákia – Anglia Eb-mérkőzést (0-0), amelyen a Hertha és a szlovák labdarúgó-válogatott játékosa, Peter Pekarik (29) orrtörést szenvedett – írja a Bild című német napilap.
A Százezren az Anyák Házáért program során készült egy hiánypótló online kutatás azzal a céllal, hogy valós képet kapjon arról, hogy a család a gyermekek kórházi tartózkodásának idején együtt tud-e lenni a gyermekkel a magyarországi kórházakban.
A Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) elemzésében a brit kilépés (Brexit) hazai online sajtómegjelenéseit vizsgálta egy Textplore nevű szövegelemző szoftver segítségével, amely 3 millió...
Az egyes EU-tagállamok más-más téren veszítenének az Egyesült Királyság kilépésével, Magyarország Svédországhoz hasonlóan elsősorban egy fontos politikai szövetségestől esne el - véli a Politico,...
Párizs — Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Mesut Özil (fehérben), a német labdarúgó-válogatott középpályása az Észak-Írország elleni mérkőzésen az Európa-bajnokságon.
A riói paralimpiára készülő magyar csapat tagjai szerdán vették át jelképesen azokat a sporteszközöket, amelyeket a Glamour Magazin, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a WestEnd City Center által meghirdetett "Gardróbfrissítés" elnevezésű akció során összegyűlt több mint egymillió forintból vásárolnak.
A Portugália ellen vívott mérkőzés tétje az volt, hogy hanyadik helyen végez csoportjában a nemzeti tizenegy. Az Eb egyik leggólgazdagabb (3-3) mérkőzését játszották Lyonban, amelynek végén Bernd Storck eggyüttese csoportelsőként jutott tovább a legjobb 16 közé.
Németországi fiókjai több mint negyedét zárhatja be a Deutsche Bank a dolgozói szervezetével kötött hosszas egyeztetés értelmében - tudta meg különböző forrásokból a Reuters. A legnagyobb német...