Nem jó ma a hangulat a világ tőzsdéin. Az európai indexek már 1-1,5 százalékos mínuszban is álltak. A rossz hangulat átragadt az amerikai tőzsdékre is, amik közel 0,4 százalékot veszítettek...
A Manchester United hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klub angol középpályása, Michael Carrick egy évvel, 2017 nyaráig meghosszabbította lejáró szerződését.
Ismét itt a csütörtök délután fél 2, Lázár János az 53. Kormányinfón újra az újságírók elé állt. Itt bejelentette, hogy a kormány új népegészségügyi programot hirdet, valamint a fővárosban 4...
Jól indult a 2016-ös év az Európa keleti felébe érkező ingatlanbefektetések volumenét tekintve, bár a likviditás hiánya, illetve a politikai kockázat továbbra is gátat szabhat a bővülésnek. A...
Aki eddig egészség- vagy nyugdíjpénztári cafeteriát kapott, azok nem örülnek a rendszer átalakításának. Adnak pár ötletet a kormánynak, mit kellene tenni.
Egyelőre inkább az eddigi eredményekre büszkék az uniós politikusok, mindenki a saját érdemeit magasztalja, a francia jegybank elnökének ugyanakkor voltak konkrét javaslatai a jövőre nézve is - ez a...
Párizs – Kénytelen nélkülözni a spanyol labdarúgó-válogatott az egyik leghíresebb szurkolóját, Manolót (becsületes nevén: Manuel Caceres), aki nem utazott el az Európa-bajnokság helyszínére - írja a Bild című német napilap.
Az átmenet évének számító 2014 után 2015-ben új helyzet állt elő a közép- és kelet-európai bankszektorban. A tőkekövetelmények és a banki szabályozás szigorodása, a nagyon alacsony kamatkörnyezet és...
Brighton – Úgy tűnik mostanában divatba jöttek a pucér tüntetések. Nem mondom, egészen hatásos módszer, de mintha az emberek már csak ruhák nélkül tudnának tiltakozni. Mi a baj a táblákkal?
A fővárosi irodapiac túljutott a válságon, a teljes piaci kihasználatlansági ráta 11,3 százalékra csökkent, ami minden eddiginél alacsonyabb - mondták nemzetközi ingatlan-tanácsadók sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.
Ezt Lázár János jelentette be a Kormányinfón. Eddig úgy volt, hogy a vár átépítése miatt el kell költöznie a könyvtárnak a Palota épületéből, de úgy néz ki, hogy a kormány meggondolta magát. (Inforádió)
Lakásra, otthonra mindenkinek szüksége van, ugyanakkor a lakosság többsége nem engedheti meg magának, hogy csak úgy egy saját ingatlant vegyen, és a bérlés is egyre nehezebb vállalkozás. Mik a kilátások, egyáltalán vannak-e kilátások otthonteremtés ügyében a kevésbé tehetőseknek? Balla Ákost, a Balla Ingatlanirodák ügyvezetőjét kérdeztük.
A cukiság-kampányt követő kíméletlen személyi leszámolások nyomán látszólag minden olyan akadály elhárult a Vona Gábor vezette Jobbik elől, amely meggátolná, hogy a néppártosodást megcélzó radikálisok a választók szemében kormányképesnek mutatkozzanak.
Etióp kávés-kakaós brown ale, klasszikus lágersörök és újhullámos pilzeniek, cseh, angol és belga sörök: összesen hatszáz féle sörkülönlegesség kóstolható a 11
Az atv.hu folyamatosan frissülő hírfolyamban számol be a labdarúgó Európa-bajnoksághoz kapcsolódó legfontosabb és legérdekesebb eseményekről és a mérkőzések eredményeiről. Kövesse velünk a tornát!
Budapest - Hajdú Péter az utóbbi hónapok során 10 kilót dobott le szénhidrátmentes diétájának köszönhetően. Hogy ennek mi köze Erdélyi Mónikához? Figyeljen!
Minsk – Bekapcsolva felejtette a mikrofonját az orosz elnök, Vlagyimir Putyin amikor a fehérorosz Aleksandr Lukashenkoval tárgyalt, így megtudtuk hány órát tölt a paplan alatt... alvással.
Az új kompakt Fiat nemzedék bombaáron toppant be a piacra, bár a Tipo SW hazai ára egyelőre nem ismert, becslésünk szerint 4 millió forint körül már elvihető lesz a jókora családi puttonyos.
A kerékpározás, a városi közeg és a design kapcsolatát vizsgálja az Iparművészeti Múzeum (IMM) Bringológia című kiállítása; a Közlekedési Múzeummal és a Kultúrgorillával közösen szervezett tárlat június 17-től látogatható.
Csütörtökön nem volt jó a hangulat a világ tőzsdéin. Az európai indexek napközben 1-1,5 százalékos mínuszban is álltak. A rossz hangulat pedig átragadt az amerikai tőzsdékre is, amik közel 0,5...
Lakásra, otthonra mindenkinek szüksége van, ugyanakkor a lakosság többsége nem engedheti meg magának, hogy csak úgy egy saját ingatlant vegyen, és a bérlés is egyre nehezebb vállalkozás. Mik a kilátások, egyáltalán vannak-e kilátások otthonteremtés ügyében a kevésbé tehetőseknek? Balla Ákost, a Balla Ingatlanirodák ügyvezetőjét kérdeztük.
Tourettes — Szikrázó napsütésben és jó hangulatban telt a magyar labdarúgó-válogatott legutóbbi edzése. Bernd Storck (53) szövetségi kapitány és stábja főként az erőnléti feladatokra helyezte a hangsúlyt.
Spanyolországban a hivatalos választási kampány kezdete előtt néhány órával, csütörtökön közzétett legfrissebb közvélemény-kutatás szerint továbbra is a jelenleg kormányzó konzervatív Néppárt (PP) áll az élen, a második helyre pedig már stabilan felzárkózott a baloldali Podemos (Képesek vagyunk rá) és az Egyesült Baloldal (IU) nevű pártok szövetsége, ami komoly változást jelez a spanyol politikai…
Az Európai tőzsdék esése kihatott az amerikai részvénypiac nyitására is. A fontosabb részvényindexek fél százalék körüli eséssel indították a kereskedést, ezt azóta sem sikerült ledolgozniuk. A Dow...
Drasztikusan megnőtt a gyerekmunkások száma a polgárháború sújtotta Szíriával szomszédos országokba menekült szíriaiak körében, sőt gyakran a gyerekek számítanak az elsőszámú kenyérkeresőnek - derül...
Európára, Eurázsiára és az Egyesült Államokra is bejegyezték az IntelliStore™ nevű energiatárolási rendszert. A magyar találmány alkalmazása ezzel a világ nagy részén szabadalmi oltalmat élvez. A termék első darabjaiért nyugat-európai és amerikai energetikai cégek kínálják együttműködésüket.
Budapest — Hamvasztása után a Fiumei úti sírkert ravatalozójában búcsúztak a rokonok, a barátok, kollégák és tisztelők a két hete elhunyt Rajhona Ádámtól.