Az elmúlt három évben az abszolút hozamú alapok beváltották az ígéretüket: kevesebb ilyen alappal veszíthettek pénzt a befektetőik, viszont több részvényalap rendelkezik jobb hozam / szórás...
A Volkswagen-konszern cseh leányvállalatának igencsak szépen gurul a szekere, és a Škoda eladásai egyre fontosabbak az óriásvállalat számára, hiszen a felfoghatatlan veszteségeket és költségeket jelentő dízelbotrány révén most nagyobb szükségük van a németeknek az eladásokra, mint valaha. És mivel a Škodát nagyon szeretik a vásárlók, ezért a vállalat egyre több modellel igyekszik kiszolgálni az…
A reggeli vendég műsorvezetők nemcsak saját és kedvenc zenéiket hozzák magukkal, hanem a számukra fontos témákat is, amikről az állandó műsorvezetőkkel beszélgetnek, mesélte Szakál Miki, a Talpra magyar szerkesztője.
A szakértők már a hétvégén megjósolták, hogy jelentős üzemanyagárcsökkenésre számíthatunk a héten, és elemzésük szerencsére be is jött: a MOL ma délelőtt bejelentette, hogy július 13-tól, vagyis most szerdától egészen komoly mértékben csökkenti a legfőbb üzemanyagok árát.
Marija Sarapova biztosan nem lesz ott augusztusban a riói olimpián, miután ügyében szeptemberre halasztotta a döntéshozatalt a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS)
A hazai sajtót már elárasztotta az a hír, hogy két lányt találtak eszméletlenül egy híres DJ páros öltözőjében. Ezt pedig Dopeman sem hagyhatta szó nélkül.
Nem hiába edz naponta több órán át Rubint Réka! A fitneszkirálynő bártran mutogatja tökéletes testét a Balaton parton, hisz egy deka felesleg sincs rajta.
Mellékbüntetésként három évre eltiltották a háziállattartástól azt a férfit, aki videóra vette, ahogy leharapja egy élő patkány fejét, majd a felvételt közzétette a Facebookon.
Kétségtelenül a Cayenne luxusterepjáró volt az a modell a Porsche számára, amely megalapozta a német sportautógyártó anyagi sikereit, és ami átvitt értelembe alapvetően lehetővé teszi, hogy a Porsche mind a mai napig készíthessen annyira drágán kifejleszthető és végletekig kifinomult sportautókat, mint például a 911, vagy akár a (718) Boxster/Cayman páros, és főként ezek radikális sportváltozatai.
Wales - Sokkot kapott, majd röhögésben tört ki az ebédre szánt hús láttán egy brynmawri nő, aki barátját szerette volna meglepni egy finom sertéshúsból készült fogással.
Az új cafeteriarendszerben a munkavállalók továbbra sem adóznak a juttatások után és a vállalkozások számára sem hátrányos, hogy megmaradt a jövedelempótlási lehetőség ugyanazon az adózási szinten - fejtette ki Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Federico Lombardit idős kora miatt az amerikai Greg Burke váltja, aki korábban a Time és a Fox vatikáni tudósítója volt. Az Opus Deiről a Da Vinci-kód című remekműben lehet mindenfélét összeolvasni.
6 hónapos korig, ha van rá lehetőség, a kizárólagos anyatejes táplálás javasolt, az Európai Gyermek Táplálkozástudományi Társaság (ESPN) 2009-es ajánlása szerint. Az elválasztást az indokolja, hogy az anyatej, ill. anyatej helyettesítő tápszerek önmagukban nem elégítik ki a csecsemő energia- és tápanyag-, elsősorban vas- és vitamin szükségletét.
Shandong - Kínába igazolt az angol Southampton és az olasz labdarúgó-válogatott támadója, Graziano Pellé. A csatár - akinek Varga Viktória személyében egy csinos magyar modell a kedvese - az élvonalbeli Shandong Luneng ajánlatát fogadta el.
Újabb ítéleteket hozott múlt héten a szegedi bíróság határzár tiltott átlépése miatt. Az öt pakisztáni és afgán vádlottat kiurasították Magyarországról.
Rali bontakozott ki ma reggel az ázsiai tőzsdéken, a hegymenetet a japán tőzsde vezette, mely közel 4 százalékot emelkedett. Az európai börzék is jól teljesítenek, 1-1,5 százalékos pluszban...
A varsói NATO-csúcstalálkozó átrajzolta a globális biztonság térképét és megerősítette Lengyelország biztonságát - jelentette ki Beata Szydlo lengyel kormányfő azon a hétfői sajtótájékoztatón, amelyen az észak-atlanti szervezet tanácskozását értékelték.
Egy kibertámadás esélyeinek csökkentéséhez elengedhetetlen, hogy az ipari vezérlőrendszerek fizikailag elszigetelt környezetben fussanak. Ez nincs mindig így.
A kormány számára fontos, hogy minden magyar közösség a szülőföldjén tudjon boldogulni, ezért gazdasági eszközökkel is támogatja a külhoni magyar közösségeket, az ott élőket - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíj szakmai gyakorlatának megnyitóján, hétfőn Budapesten.
A román kormány tárgyalásokat folytat két vezető autógyártóval egy újabb gyár építéséről - mondta Costin Borc, az ország gazdasági minisztere a Digi24 csatorna egyik műsorában. Borc nem árulta...
15 nap áll rendelkezésre, hogy kiadják a jegybanki ingatlanvásárlások ügyében készült felügyelő bizottsági jegyzőkönyvet, miután a szocialista Burány Sándor is pert nyert az MNB-vel szemben.