2016. július 18. hétfő

júl. 18
18:50
Itt az új üzenet, amivel az urnákhoz próbálja félemlíteni a magyarokat a kormány (444.hu)
A kormány Facebook-oldalán bukkant fel új szlogen, amivel a Rogán Antal propagandaminiszter vezette gépezet most majd tukmálni fog mindenkit a jogilag is értelmetlen és semmiféle következménnyel sem járó kvótanépszavazás előtt. Ezúttal is gratulálunk az elegáns munkához.
júl. 18
18:51
Barcelona: Januárban dőlhet el Luis Enrique sorsa (Agroinform)
A katalán klub alelnöke szerint januárban írhatja alá új szerződését a tréner.
júl. 18
18:52
Ez a feljelentés azoknak fájhat, akik a kormány nevében üzleteltek Spéder Zoltánnal (444.hu)
Ha Spéder Zoltán a kormány ellensége lett, akkor az őt helyzetbe hozó kormányzati tisztségviselők micsodák? Ez is kiderülhet abból, hogyan fogadja az ügyészség Szakács László szocialista képviselő feljelentését.
júl. 18
19:00
Várkonyi Andrea a trópusokon készül új feladatára (Blikk)
Várkonyi Andrea valahol a távoli trópusokon pihen és készül az őszi szezonra, amikor is egy teljesen új szerepben fog feltűnni a képernyőn.
júl. 18
19:00
Kiderült, melyik filmben debütál Vajna Tímea! (Kripto Akadémia)
A produkció - amit az állam 1 milliárd forinttal támogatott - már forog, a mozikba 2017-ben kerül.
júl. 18
19:02
A rendőrség a Pokémon GO veszélyeire hívja fel az emberek figyelmét (Blikk)
A spanyol rendőrség biztonsági ajánlásokat adott ki hétfőn, amelyekben azt részletezi, hogyan óvhatják meg saját testi épségüket a kiterjesztett valóságra épülő játékok, például a Pokémon Go óvatlan rajongói játék közben.
júl. 18
19:02
Több ezer évre szerződött a Klik (Kripto Akadémia)
Hozzáférhetetlenek az ötmillió forintot meghaladó szerződései.
júl. 18
19:06
Bemelegített a magyar házaspár, hogy körülrepülje a Földet! (Blikk)
Magyarország — Sikeres volt a főpróba, készen áll a földkerülésre Keszy-Harmath Zoltán és felesége, Ágnes.
júl. 18
19:06
Megérkezett a BMW 1-es szedán, de sajnos még csak Kínának (Auto Pult)
Már hosszú évek óta folynak a pletykák azzal kapcsolatban, hogy a BMW a két Magyarországon gyártott kompakt prémium szedán, vagyis az Audi A3 limuzin és a Mercedes-Benz CLA ellen egy, a csillagosokéhoz illetve a négykarikásokéhoz hasonló koncepciójú modellt kíván piacra dobni.
júl. 18
19:06
Lehet, hogy lehet MSZP-s népszavazás (ATV)
200 ezer érvényes aláírás kell, hogy lehessen referendumot tartani földügyben. Pálffy Ilona szerint talán összejön a szükséges mennyiség.
júl. 18
19:19
Megszólalt a kiskorú lányokat megerőszakoló főrendőr (Blikk)
Váralja — Könnyek közt törte meg a csendet a kiskorú lányok molesztálásával vádolt Tolna megyei alezredes.
júl. 18
19:19
Kiderült, melyik filmben szerepel Vajna Tímea! (Alternatív Energia)
A produkció - amit az állam 1 milliárd forinttal támogatott - már forog, a mozikba 2017-ben kerül.
júl. 18
19:19
Felavatták a CNG töltőállomásokat a BKV telephelyén (ProfitLine)
A Budapesten már meglévő két közforgalmi és egy üzemi töltőállomás után újabb üzemi CNG-kutat (sűrített földgáz) létesített a Főgáz CNG Kft., hogy lehetőséget teremtsen a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. (BKV) CNG-buszflottájának bővítésére és az újonnan beszerzett buszok üzemanyag-ellátásának biztosítására.
júl. 18
19:19
A magyarok harmada a kőkorszakban él? (Pénzcentrum)
Mutatjuk hányan nem a neten keresgélnek ajánlatokat utazás előtt....
júl. 18
19:19
Automata autókra kifejlesztett mozgásérzékelő rendszerrel készülnek Rióra az amerikai úszók (444.hu)
A víz alatt is rögzítik az összes mozdulatot.
júl. 18
19:21
Megszedték magukat Garancsiék (Alternatív Energia)
Több mint 1 milliárd folyt be a Magyar Természetjáró Szövetség kasszájába.
júl. 18
19:21
A török kormány elfogadhatatlannak tartja a vádat, hogy előre listázták volna, kit kell kirúgni (444.hu)
Törökországban két nap alatt 7500 embert tartóztattak le és több mint tízezret rúgtak ki állami állásából. De nyilván nem volt meg előre a lista.
júl. 18
19:23
Merkel "rászólt"Erdoganra (Alternatív Energia)
A puccskísérlet utáni helyzetben is tartsa be a jogállamiság elveit.
júl. 18
19:24
Szavazzon! Ön lát javulást az egészségügyben? (Blikk)
Jelenleg 32 ezer, azaz városnyi beteg vár műtétre Magyarországon – derül ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) legfrissebb adataiból.
júl. 18
19:26
Hoppá! Tinilánnyá változott Tápai Szabina (Blikk)
Kucsera Gábor szétszakadt bokája miatt mankóval, felesége, Tápai Szabina pedig új frizurával kezdi a hetet. A csinos sportolónő a nyáron oly divatos, hátul fonott, trendi copfot választott, amely teljesen megváltoztatta az arcát.
júl. 18
19:36
Megszólalt a kiskorú lányok erőszakolásáért elitélt főrendőr (Blikk)
Váralja — Könnyek közt törte meg a csendet a kiskorú lányok molesztálásával vádolt Tolna megyei alezredes.
júl. 18
19:36
Újabb rekordokat döntögetnek az amerikai indexek (Portfolio)
A mai kereskedésben eddig továbbra is emelkednek az amerikai részvényindexek, az S&P, a Dow és a Nasdaq is pluszban vannak nyitás óta.Ismét emelkedni kezdtek az indexek 2016.07.18 20:35Ismét emelkedő...
júl. 18
19:38
Kedvenc helyén vettek végső búcsút Aigner Szilárdtól - galéria (Blikk)
Budapest — Legkedvesebb dallamaival, köztük az Il silenzióval búcsúztak szerettei és ismerősei a Duna-parton Aigner Szilárdtól (†70).
júl. 18
19:51
May első miniszterelnöki látogatásán Merkellel tárgyal (ProfitLine)
Angela Merkel német kancellárral és Francois Hollande francia elnökkel tárgyal a héten Theresa May brit miniszterelnök. A Downing Street hétfői tájékoztatása szerint May szerda este keresi fel Berlinben Merkelt, akivel munkavacsorát költ el.
júl. 18
19:51
Csak két héttel ezelőtt szervezhették be a nizzai merénylőt (444.hu)
Mohamed Lahouaiej-Bouhlel ivott, drogozott és állítólag biszexuális is volt. Viszont nagyon rossz lelkiállapotban volt. Semmi jelét nem mutatta a radikális iszlamizmusnak, egészen pár héttel ezelőttig.
júl. 18
19:54
Török puccs: tagadnak az amerikaiak (Gondola)
Az Egyesült Államok törökországi nagykövete hétfőn határozottan hazugnak minősítette a sajtó azon találgatásait és közszereplők olyan megjegyzéseit, amelyek felvetik annak eshetőségét, hogy Washington támogatta a puccskísérletet
júl. 18
19:54
Csak erős idegzetűeknek! Ezek voltak legbrutálisabb sérülések a focipályán - Videók (Blikk)
Futótűzként terjed az interneten a szenegáli csatár, Demba Ba (31) sérülése, aki még vasárnap szenvedett iszonyúan brutális sérülést a Sanghaj SIPG ellen 2-1-re megnyert kínai bajnokin.
júl. 18
19:54
Értelmetlenül drágák már a részvények a milliárdos szerint (Portfolio)
"Nincs sok értelme" annak, hogy az amerikai részvénypiacok rekordokat döntögetnek, Marc Lasry, problémás hitelekkel foglalkozó szakember szerint. Ezzel Larry Fink, milliárdos befektető-titánhoz...
júl. 18
19:56
Rejtély, miért nem lőtték le Erdogan gépét (Gondola)
A törökországi puccskísérlet alatt két vadászgép is célkeresztbe vette a nyaralásáról visszatérő Recep Tayyip Erdogan gépét pénteken, ám rejtélyes okokból nem likvidálták a török elnököt
júl. 18
19:56
Biciklin maszturbáló perverzt kaptak el Debrecenben - Egy kislánynak is mutogatta magát (Blikk)
Debrecen – Biciklizés közben elégítette ki magát, s a járókelőknek mutogatta nemi szervét egy debreceni perverz. A zsarukat egy biztonsági őr hívta, de a városban egy fiatal anyuka is szólt nekik, aki például kislányával állt T. István (40) útjába.
júl. 18
19:58
Erősödött hétfőn a forint (Gondola)
Erősödött kissé a forint hétfőn a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon
júl. 18
19:58
Sorozatrajongók figyelem, útban az új Star Trek széria! - Videó (Blikk)
Új legénységek. Új ellenségek. Új hősök. Új világok. Ha Ön is "Trekkie" vagy csak szimplán szereti a tudományos fantasztikus műfajt, emellett a hír mellett nem mehet el szó nélkül!
júl. 18
20:00
Tömegverekedésbe kezdtek Kiskunhalason a migránsok, nyolc sérült van (Blikk)
Kiskunhalas — Tömegverekedés tört ki vasárnap este a Kiskunhalasi Menekültügyi Befogadó Központban mintegy húsz migráns között. Az elfajult vitában algériaiak, szírek, mongolok és pakisztániak is részt vettek. Először ököllel ütötték egymást, ám később bútorok lá­bait is letörték, és azzal támadtak egymásra.
júl. 18
20:00
Ez igen! Bomba testet villantott az amputált lábú kosaras - Fotó (Blikk)
Chalkidiki – Ugyan három évvel ezelőtt szörnyű buszbalesetet szenvedett csapatával, Natasa Kovacsevics (22), és amputálták a bal lábát, mégis teljes értékű életet él.
júl. 18
20:12
Vicc, vagy zseniális mesterterv? Mire mennek a britek az új kormánnyal? (Privátbankár)
Theresa May lassan egy hete a Downing Street 10. úrnője és az is megvan, kikkel akarja végigcsinálni a Brexites hercehurcát. Káncz Csabát kérdeztük arról, vajon sikerül-e az új kormánynak előnyös megegyezést kicsikarni az Európai Uniótól miközben egyben tartják a szigetország népeit. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy ki is valójában Theresa May és mi köti össze Angela Merkellel.
júl. 18
20:12
Kiberbűnöző támadt Debreczeni Zita Insta-oldalára (Blikk)
Budapest — A félelem, a bosszúság és a bizonytalanság vette át az uralmat Debreczeni Zita napjai felett. A fotós fiókját ugyanis feltörte az Instagram képmegosztó oldalon egy feltehetően jordán származású férfi.
júl. 18
20:12
Berlin szívhatja fel a menő brit startupokat (Portfolio)
Egyre több londoni startup érdeklődik azután, hogy tud Berlinbe költözni, miután a britek az EU elhagyása mellett döntöttek a Reuters szerint. A hírügynökség a Berlin Partner üzletfejlesztő cég...
júl. 18
20:14
Tízmillió forintott gyűjtöttek Balázsék a gyerekeknek (Blikk)
Budapest — Közel 10 millió forintot gyűjtött össze 1100 adakozó kedvű hallgató a Morning Show legutóbbi jótékonysági kezdeményezésében. Sebestyén Balázst, Vadon Janit és Rákóczi Ferit egy leukémiás kisfiú édesanyja, Edit kereste fel, hogy 10 éves kisfián segítsenek.
júl. 18
20:15
Majkáék nem rejtegetik többé újszülött fiukat! Sohasem látott, cuki fotókat mutattak! (Blikk)
Vége a titkolózásnak! A Majoros család egyre több családi képet tesz közzé, pedig hónapokig rejtegették az áprilisban született Olivért.
júl. 18
20:15
Iszlamista gyilkolt rendőröket Kazahsztánban (ATV)
A Kazah hatóságok közlése szerint egyetlen tettes, egy iszlamista férfi hajtotta végre azokat a támadásokat, amelyben négy rendőr és egy civil halt meg hétfőn a Kazahsztán pénzügyi központjának számító Almati városában.
júl. 18
20:16
Merész! Félmeztelenül fürdőzött Ibizán az énekesnő (18+) (Blikk)
Ibizán nyaral Gianna Nannini, olasz énekesnő. A 62 éves díva kislányával mártózott meg a hűs habokban, majd együtt játszottak a parton. Később Gianna annyira nem zavartatta magát, hogy monokinizni kezdett a strandoló férfiak legnagyobb örömére. Valljuk be, 62 évesen még mindig elég jól tartja magát az olasz sztár!
júl. 18
20:17
Berlinbe költözhetnek londoni a startup cégek (ATV)
Több londoni székhelyű startup cég érdeklődik a Berlinbe település lehetősége iránt, hogy továbbra is hozzáférjen az Európai Unió egységes belső piacához.
júl. 18
20:24
Ábra - Bezuhant az építőipari termelés Magyarországon (ProfitLine)
Az építőipari termelés alakulása Magyarországon (2001-2016. január-május) volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
júl. 18
20:24
A Juve edzője szerint Pogba marad a csapatnál (Sport365)
Massimiliano Allegri, az olasz bajnok Juventus vezetőedzője bízik abban, hogy Paul Pogba, az együttes francia válogatott játékosa marad az együttesnél.
júl. 18
20:24
Csak hét részes lesz a Trónok harca következő évadja (444.hu)
És később is fog kezdődni. Április helyett nyáron.
júl. 18
20:26
Erdogan alatt börtönbüntetésre ítélt újságíró kapta a Nemzetközi Sajtószabadság díját (444.hu)
Can Dündar mellett egyiptomi, El Salvador-i és indiai újságírót is díjaztak. Mindannyiukat nagyon komolyan fenyegette a hatalom, mert jól végezték a munkájukat.
júl. 18
20:30
Biztonságosak a török üdülőhelyek, a városokban viszont vigyázni kell! (Blikk)
Ankara — Több százan meghaltak és sok ezer embert letartóztattak az elmúlt napok eseményei miatt Törökországban. A nyaralási szezon kellős közepén rengeteg külföldi, köztük számtalan magyar tölti szabadságát a török tengerpartokon, akik aggodalommal telve szemlélik a történteket.
júl. 18
20:30
Erősödött a forint (Alternatív Energia)
Az euró jegyzése 314,63 forintra csökkent este fél nyolcra a reggel hét órai 315,42 forintról.
júl. 18
20:33
100 meztelen nő a testével és egy tükörrel üzent Donald Trumpnak - (18+)galéria (Blikk)
Nem mindennapi módját választotta a politikai demonstrációnak Spencer Tunick.
júl. 18
20:33
Betiltottak egy filmet a nizzai terrortámadás miatt (videó) (ATV)
Levették a francia mozik műsoráról a Bastille Day című, egy párizsi terrortámadásról szóló akcióthrillert a nizzai támadás után.

Keresés