Rekordösszegű, közel 3 milliárd eurós pénzbírságot rótt ki kedden kartellezés miatt az Európai Bizottság a legnagyobb teherautó gyártókra, melyek 14 éven keresztül összebeszéltek egymással és egyeztették az árakat.
A bruttó bérek több mint 6 százalékot emelkedtek egy év alatt, az szja-csökkentés és a családi kedvezmény változása miatt a nettó keresetek még ennél is nagyobbat ugrottak - a költségvetési szférában majdnem kétszámjegyű a nettó bérek emelkedése. A közmunkások viszont csúnyán lemaradtak a béremelésről: ugyanannyit kapnak, mint tavaly.
Májusban 7,8 százalékkal jártak magasabban a nettó reálbérek Magyarországon, mint egy évvel a korábban, vagyis a munkaerő-piaci feszültségek közepette fennmaradt az előző hónapok magas növekedési...
Bizonytalan hangulatban telt a kereskedés az ázsiai tőzsdéken, a vezető indexek vegyes elmozdulást mutattak. Mindebben szerepe lehetett, hogy az IMF rontotta növekedési előrejelzéseit, utalva a...
Ellenzékiek hívták össze, de a Fidesz nem ment el, mert szerintük ez csak cirkusz. Így viszont nem is volt határozatképes a parlament, az elnök ezért a napirend előtti felszólalások után be is rekesztette az ülést.
Egy feledékeny nyugdíjas véletlenül a reptéren hagyta feleségét és nélküle repült Spanyolországba nyaralni. Csupán a landolásnál tűnt fel neki, hogy nélküle utazott.
Felrobbant egy személyautó szerdán Kijevben, s a benne ülő Pavlo Seremet, az Ukrajinszka Pravda hírportál újságírója életét vesztette. A hatóságok feltételezik, hogy rejtett robbanószerkezet okozta a detonációt.
A Micsoda nő! és a Valentin nap legendás rendezője Garry Marshall 81 éves korában hunyt el kaliforniai otthonában július 19-n - írja címlapján az Hollywoodripoter.com. Bár az utóbbi hónapokban agyvérzés miatt kórházban kezelték, halalálát egy tüdőgyulladás szövődménye okozta.
A NAV legfrissebb adatai szerint az idei második negyedévben összesen 379 új Stabilitás Megtakarítási Számlát nyitottak a magyarok, az ezeken elhelyezett megtakarítások összege 30,3 milliárd forintot...
Háromszázezer fürdőruhát adott el feketén egy távol-keleti árukat forgalmazó kereskedő, akinek a be nem vallott adó ellenében és bírságként 133 millió forintot kellett megfizetnie. A vállalkozó két...
Bern – A francia kerékpáros körverseny összetettjében vezető brit Chris Froome-tól (31) minden nap mintát vesznek, esélyes sincs arra, hogy trükközzön.
Guatemala - A rendőrség folyamatosan az egyre nagyobb őrületet keltő Pokémon Go játék veszélyeire hívja fel a figyelmet. A félelmek nem alaptalanok, máris megtörtént az első halálos baleset, ami a játék számlájára írható.
Először fogalmazza meg magának, hogy mitől stresszel. Ez nem mindig könnyű feladat, mert sokszor nem egészen világos, hogy pontosan mi áll a problémák hátterében.
Májusban 6,0 százalékkal nőttek a bruttó és a személyi jövedelemadó változások miatt ennél nagyobb mértékben, 7,6 százalékkal a nettó átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz viszonyítva
Annak ellenére, hogy hamarosan férjhez megy Katalin hercegné húga, Pippa Middleton, a vőlegényről, James Matthews-ról eddig nem sokat tudott a sajtó. Most azonban kiderült, hogy olyan életet kínál a leendő feleségének, amilyenről Katalin csak álmodni mer.
A Ferencváros vezetőedzője intelligens játékot vár csapatától, amely az 1–1-es eredménnyel zárult első mérkőzést követően fogadja szerdán az albán Partizanit a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
A nő épp kilépett a házából, amikor a lemur ráugrott és harapdálni kezdte. Az áldozatnak végül sikerült lelöknie magáról az állatot, és tárcsáznia a 911-et, de a maki tovább üldözte. A házból később az áldozat nagymamája is előjött, aki banánnal akarta lekenyerezni a lemurt, de ez is csak másodpercekig működött, mert később újra ráugrott a lányra. (CBS)
Magyarország - Sosem kérdezte a börtönben töltött éveiről Udvaros Dorottya édesanyát, a páratlan tehetségű színésznőt, Dévay Camillát. A Nemzeti Színház színésznője a Nők Lapjának mesélt édesanyjáról, és arról, hogy szemérmesség miatt inkább nem faggatta édesanyját a nehéz időszakról.
Határozatképtelenség miatt berekesztették az Országgyűlés szerdára összehívott rendkívüli ülését, így nem került napirendre a városligeti beruházást lehetővé tevő Liget-törvény megsemmisítéséről szóló javaslat.
A vártnál jobb számokat tett közzé második negyedéves gyorsjelentésében Európa legnagyobb szofvergyártó cége, az SAP. A menedzsment egyelőre úgy látja, hogy a brit népszavazás nincs érdemi hatással a...
Öngyilkossági szándékkal tudatosan ütközött gépkocsijával az út menti fáknak május végén a hamisított kórházi fertőtlenítőszerek botrányában érintett Dan Condrea román vállalkozó - állapította meg a román legfőbb ügyészség.
Észak-Korea bejelentette szerdán, hogy színlelt megelőző nukleáris csapást hajtott végre dél-koreai kikötők és repülőterek ellen. Phenjan állításával vélhetően az előző napi három ballisztikus rakétakísérletre utalt.
Egyre magasabb a női foglalkoztatás aránya Magyarországon, lassan eléri az európai uniós átlagot is - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.