A brit kormány nem kívánja betöltetni az Európai Unió soros elnöki tisztségét - közölte szerdán a Downing Street. Nagy-Britannia az eredeti menetrend szerint 2017 második felétől látta volna el ezt a...
Gwyneth Paltrow sosem rejtette véka alá a véleményét és azon kivételes színésznők közé tartozik, aki mindig őszintén válaszol a kérdésekre. Még akkor is, ha az éppen az intim részeit érinti.
Szimbolikus jelentősége van annak, hogy Theresa May brit miniszterelnök első hivatalos külföldi útja Berlinbe vezet, majd onnan Párizsba - mondta Feledy Botond külpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Ötszázan kerülnek utcára a Tesco áruházlánctól, a márciusban bejelentett csoportos leépítésben ennyien nem vállaltak, illetve nem kaptak új állásajánlatot.
Erősödéssel kezdett a forint szerda reggel, és a török líra is igyekszik visszakapaszkodni a keddi nagy zuhanás után. Alapvetően egyébként jó a hangulat a feltörekvő devizapiacokon, a befektetők egy...
A napokban megjelent közel 700 millió forintos keretösszegű pályázattal ösztönzi a magyar vállalkozásokat a nemzetközi együttműködésekben való részvételre a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és...
Pilismarót - Ha nem éppen megalázta, akkor leköpte vagy becsmérlő szavakkal illette lányait az a férfi, aki ellen kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat az ügyészség. A férfi rendre elmulasztotta nevelési feladatait, két gyermekét rendszeresen fenyegette, egyikőjüket pedig meg is verte.
Egy tízéves román fiú szervezetében is kimutatták a zikavírust, így kettőre nőtt Romániában a fertőzöttek száma - közölte szerdán a román egészségügyi minisztérium.
Ha azt mondom F1, akkor az igazi autórajongók számára nem csak a Forma-1 ugrik be, hanem a McLaren legendás sportautója is, mely a maga korában – sőt, egyes kategóriákban még most is – rengeteget rekordot tartott. Az angol márka az utóbbi időkben igencsak széles palettát alakított ki, és a sikerek sem maradtak el, így mostanra már arra is van kapacitásuk, hogy néhány különlegesebb projekttel is…
A Fidesz már azt is megakadályozta, hogy a kritikákat elmondják a képviselők. Szabó Tímea újabb rendkívüli ülést, a Ligetvédők pedig nagyszabású tüntetést ígértek.
Oroszország - Nincs mit csodálkozni azon, hogy a következő videó Oroszországból került elő, azon viszont annál inkább, hogy a főszereplője nem hogy megúszta a balesetet, de gyakorlatilag sértetlenül szállt, pontosabban repült ki a kocsijából.
Az elmúlt években egyre nagyobb őrületté vált a tetoválás, főképp a fiataloknál. Különösen azért, mert már bármikor leszedethetjük lézerrel, így nem kell amiatt aggódnunk, hogy megbánjuk döntésünket. Így a tetoválás szinte olyan dologgá vált, mint a hajfestés.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa 76 millió forint támogatáshoz juttatott 28 helyi, körzeti és kisközösségi rádiót egy éven át, a rendszeresen jelentkező műsoraik finanszírozására kiírt Magyar Média Mecenatúra program idei pályázatának második fordulójában - közölte az NMHH szerdán az MTI-vel.
A repülés egyre népszerűbb, sőt, egyes üzletemberek számára a repülővel történő utazás mindennapossá vált. A sugárzás a repülőgépen lényegesen magasabb, mint a földön, ugyanakkor a megnövekedett sugárterhelés miatti egészségügyi problémák kockázata alacsony.
Közös gyertyagyújtással, beszélgetéssel, zenehallgatással és zenéléssel emlékeznek szerda este 18 órától Somló Tamásra a Tabán Dombon. A kiváló énekes, zenész, az LGT tagja keddre virradó éjjel, 68 évesen hunyt el, hosszú betegség után.
Idén nagyon felpörgött az ingatlanpiac, mostanra azonban kissé mérséklődött a kereslet. Ám július végén érkeznek a lakást vagy albérletet kereső egyetemisták, aminek következtében elég forró ősz következik.
Tajvani halászok és parlamenti képviselők indultak a vitatott hovatartozású dél-kínai-tengeri Tajping-szigethez, hogy demonstrálják a terület Kínai Köztársasághoz (Tajvan) tartozását - jelentette szerdán a CNA hivatalos hírügynökség