Nyár, tengerpart, bikinis fotók – mi kell még? Ha szeretné jól indítani a napot, nézze meg ezt a pár képet, s minden bizonnyal tökéletes lesz a reggele!
Csak bizonyított törvényellenes tettek, nem a politikai beállítottság gyanúja kellene, hogy cselekvésre késztesse a török kormányt - hangoztatta a német külügyminiszter.
A tegnapi jó hangulat ma már elillanni látszik a tőkepiacokon, a befektetők a partvonalra húzódtak, jelentősebb elmozdulás nem látszik a főbb eszközosztályokon belül. Ez kora délutánig így is...
Thomas Doll vezetőedző nagyon csalódottan és feldúltan értékelte csapata, a Ferencváros teljesítményét azután, hogy szerdán hazai pályán 1-1-es rendes játékidő és hosszabbítás után tizenegyespárbajban alulmaradtak az albán Partizani Tiranával szemben a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
A világ legnagyobb chipgyártója, az Intel továbbra is a várakozások alatt teljesít az üzleti szegmensben, ráadásul a személyi számítógépekhez, telefonokhoz és tabletekhez gyártott chipekből származó...
Mike Pence indianai kormányzó szerda este a republikánus konvención elmondott beszédében elfogadta a felkérést, hogy az amerikai elnökjelöltté választott Donald Trump alelnökjelöltje legyen.
Azt írja a Bors, hogy egy 18 éves lány a a fesztiválon bulizás közben rosszul lett, így az egészségügyi ellátóba kísérték. Ott viszont úgy ítélték meg, hogy folyadék- és ásványianyag-pótlás után nem igényel szoros felügyeletet. Elengedték, de ezután elesett, és a betonba ütötte a fejét. Kórházba vitték, de már nem tudták megmenteni az életét. A Kaposvári Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági…
Elon Musk Tesla-vezér sokáig húzta, de tegnap végül felvázolta "mestertervét" a cég hosszútávú jövőjével kapcsolatban, egyúttal megpróbálta legitimizálni a szakértők szerint hibás lépésnek tartott SolarCity napkollektor-fejlesztő felvásárlását. Hamarosan kamionokat és buszokat láthatunk a Tesla gyártósorain, de még az Uberhez hasonló fuvarmegosztásba is beszállnak.
Csak akkor avatkozna be egy NATO-szövetséges oldalán az oroszok ellen, ha az a NATO-szövetséges "már teljesítette az Amerikával szembeni kötelességeit" - mondta. Hogy mire gondolt? Ki tudja, Trumpról beszélünk!
Tóth Norbert szerint olyan személyre lenne szükség a brit kilépési tárgyalásokon, aki a régió érdekeit képviseli. Úgy véli, vitákat kell kezdeményezni.
Kelet-Ukrajnában mind az ukrán kormányzati szervek, mind az Oroszország által támogatott szeparatisták által ellenőrzött területeken önkényesen tartják fogva és kínozzák a civileket – derült ki az Amnesty International és a Human Rights Watch ma megjelent közös jelentéséből.
Néhány nappal ezelőtt meghalt édesapját gyászolja Nacsa Olivér, ám mindössze az nyugtatja, viszontagságos kapcsolatuk ellenére az utolsó napokban ki tudtak békülni egymással.
Használjunk víztakarékos csaptelepet és energiatakarékos izzót, felejtsük el a stand-by üzemmódot, a lakás hőmérsékletét tartsuk egyenletesen 21-22 fokon, legyen mindenhol függöny és redőny...
Thomas Doll vezetőedző nagyon csalódottan és feldúltan értékelte csapata, a Ferencváros teljesítményét azután, hogy szerdán hazai pályán 1-1-es rendes játékidő és hosszabbítás után tizenegyespárbajban alulmaradtak az albán Partizani Tiranával szemben a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
Sokéves csúcsra ugrott az Európai Unió támogatottsága a legnagyobb tagállamok lakosságának körében - írja a Reuters egy közvélemény-kutatás eredményeire hivatkozva. A hír csalódás lehet az...
Burgenland tartomány rendőrségi szóvivője szerint Ausztria felkészült egy esetleges újabb menekülthullámra, és a magyar határ mentén egy 100 kilométeres szakaszon a több száz telektulajdonossal szerződést írt alá, hogy szükség esetén a határt lezáró kerítést építhessenek a területükön.
Az indiánok a bírósági eljárás keretében egyebek között lopással, népirtással, rabszolgakereskedelemmel, emberrablással és kínzással vádolják Kolumbuszt
A konszern bevétele a második negyedévben 3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és elérte a 38,6 milliárd eurót, nettó nyeresége pedig 100 millió euróval 2,45 milliárd euróra emelkedett.
Melyik befektetés a jobb számomra? Egy év alatti, 5 vagy 10 éves? A lehetőségek tárháza végtelen, a türelmem nem. Szakértőnk, Kántor Endre viszont gyorsan és érthetően elmagyarázza, mire kell odafigyelni.
A magyar lakosság kiemelkedő mértékben preferálja a saját ingatlan birtoklását a lakásbérléssel szemben, így hazánkban különösen fontos szerepe van a lakáscélú hitelek árazásának. Ennek fényében nagy...
Lassult a hedge fundokból való tőkekiáramlás a második negyedévben, mivel a számítógépes algoritmusokat használó alapok a brit népszavazást követő eladási hullámon jól tudtak keresni - írja a...
Burgenland tartomány rendőrségi szóvivője szerint Ausztria felkészült egy esetleges újabb menekülthullámra, és a magyar határ mentén egy 100 kilométeres szakaszon a több száz telektulajdonossal...
Hétfőtől hat napon át fokozottan ellenőrzi a nehéz tehergépkocsikat és az autóbuszokat a rendőrség a Tispol (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) éves ellenőrzési terve alapján - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtökön a honlapján