Tíz hónap börtönbüntetésre ítéltek szerdán egy francia férfit, mert a nizzai terrortámadás után a helyszínen talált tárgyakat kínálta eladásra az interneten.
A Szíriai Demokratikus Erők (SZDE) nevű arab-kurd koalíció 48 órát adott az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet harcosainak arra, hogy elhagyják az ostromgyűrűbe zárt észak-szíriai Manbídzs városát - derült ki a Washington támogatását élvező katonai szövetség csütörtöki közleményéből. A gond az, hogy miközben a dzsihadistákat irtja a nemzetközi koalíció a levegőből, rengeteg civil, köztük sok…
Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy az egy héttel ezelőtti 84 áldozatot követelő nizzai terrortámadás miatt felkérte a rendőrségi felügyeleti szervét a tengerparti városban a nemzeti ünnep estéjén elrendelt biztonsági intézkedések kivizsgálására.
Az Európai Unió drámai pillanatokat él át, ugyanis Nagy-Britannia kilépése miatt elvesztette globális vezető szerepét - hangsúlyozta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a visegrádi országcsoport (V4 - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) kormányfőinek csütörtökön Varsóban tartott csúcstalálkozója utáni sajtótájékoztatón.
Az ügyvéd a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság döntése értelmében már nem tagja a Budapesti Ügyvédi Kamarának, törölték is a tagok sorából. Ellene korábban jogerős fegyelmi kizáró határozat született, és a bíróság az azt megtámadó keresetet elutasította. A kizárás nincs összefüggésben Ruttner büntetőügyével, amiben egyébként júniusban felmentették. (Jogászvilág via Index)
A varsói visegrádi kormányfői találkozó megteremtette az alapját annak, hogy a szeptemberi pozsonyi uniós-csúcstalálkozón a V4-ek közös európai programmal lépjenek fel - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.
Már bontják a pécsi magasház 13. emeletét. MTI Fotó: Sóki Tamás Ma kezdték a 14. szint bontását a 26-ból. Tudják, ez az az épület, amit kábé a születésem óta bontanak, így időközben már eléggé a szívemhez nőtt: Úristen, már megint ott tartunk az évben, hogy a pécsi magasházról jönnek a hírek? Dolgok, amikről azt hittük, már sose hallunk többet: a pécsi magasház A nap non-breaking newsa
A Demokratikus Koalíció politikusa hangsúlyozta: a kórházak adóssága változatlanul növekszik, az összeg hamarosan újra eléri a hatvan milliárd forintot.
A török puccskísérlet után szép mélyrepülést mutatott be az ottani tőzsde, a helyi deviza és a kötvénypiac is, így sokkal olcsóbbá vált, mint az előtt. Ezzel vajon kellőképpen alulértékeltek a török eszközök és érdemes belőlük bevásárolni, vagy a java még hátra lehet?
Tápióság - A Pest megyei település csupán kétezer-ötszáz fős, tavaly szeptemberben azonban olyan hihetetlen brutális történetre derült fény, amire soha nem gondoltak volna a békés község lakói.
Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy az egy héttel ezelőtti 84 áldozatot követelő nizzai terrortámadás miatt felkérte a rendőrségi felügyeleti szervét a tengerparti városban a nemzeti ünnep estéjén elrendelt biztonsági intézkedések kivizsgálására
A varsói Legia csapatában szereplő magyar válogatott támadó, Nikolics Nemanja maga árulta el, hogy a számos megkeresés ellenére, nem szeretné elhagyni jelenlegi csapatát.
Szerbiai migránsügyi szakértők szerint azzal lehetne megakadályozni, hogy százak várakozzanak a szerb-magyar határon, ha a migránsok nem a magyar tranzitzónába belépve, hanem a szerbiai befogadóközpontokban adhatnák át menedékjogi kérelmüket
Az Európai Unió elveszítette globális szerepét az Egyesült Királyság kiválásával - jelentette ki Orbán Viktor Varsóban a Visegrádi 4-ek csúcstalálkozóján.
A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász nyári látványosságként mutogatja az általa ásott alagutakat szervezett csoportoknak - értesült a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlap.
Ismét történelmi mélypontra került a török líra dollárhoz viszonyított árfolyama, miután Recep Tayyip Erdogan török államfő a csütörtökre virradó éjjel három hónapra rendkívüli állapotot rendelt el a múlt heti puccskísérlet miatt
Mogyoród - Két kerékre váltott Lewis Hamilton (31). A Mercedes Forma-1-es pilótája egy fekete színű MV Agusta Brutale 800 típusú szupermotorral érkezett a Hungaroringre.
Az utazásszervezési piac évről évre tisztul, tavaly például több mint 30 százalékkal emelkedett a megszűnő cégek száma ebben az ágazatban. Jó hír azonban, hogy a felszámolással megszűnő cégek száma jelentősen (41 százalékkal) csökkent. Az üzleti lehetőséget ismét egyre többen látják meg e területben; az idén már az első félévben annyi utazásszervező céget alapítottak, mint 2015 egészében – derül…
Villamosra szállva teszi majd meg az utat a krakkói érseki palotától a Blonia parkig Ferenc pápa, aki a jövő héten a katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra érkezik a dél-lengyelországi városba
Hollywood – A fél világ az sem tudta, hogy Nicollette Sheridan kimondta a boldogító igent, máris azzal borzolja a kedélyeket, hogy beadta a válókeresetet.
Tömegverekedés tört ki szerda délután Gyömrőn, egy útkereszteződésben - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője csütörtökön az MTI-t.