Csaknem három nappal halála után fedezték fel egy férfi holttestét egy ausztrál gyorsétterem mosdójában; a rendőrség vizsgálja, hogyan fordulhatott elő az eset - jelentette szombaton a helyi média.
Táviratban fejezte ki részvétét Áder János köztársasági elnök Joachim Gauck német szövetségi elnöknek a müncheni fegyveres támadás után - tudatta a magyar államfő sajtófőnöke szombaton az MTI-vel
Feloldották az ideiglenes forgalomkorlátozást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljánál. Tegnap a taxiállomás parkolójában, építkezés közben került elő a földből egy második világháborús német bomba. A robbanószerkezetet a helyszínen megsemmisítették.
Pénteken a müncheni olimpiai parkban található bevásárlóközpontban egy 18 éves német-iráni fiatal lövöldözni kezdett. A támadásnak 9 halottja, 3 súlyos sérültje és 18 könnyebb sérültje van. Az...
Az Európai Bizottság kész beszállni a budapesti 3-as metróvonal felújításának finanszírozásába, ennek azonban előfeltétele a közlekedési operatív program módosítása, amit a kormánynak kell...
Az első fél évben jelentősen nőtt az új és használt autók piaca: kiemelkednek a flották, de a magánvásárlók száma is 40 százalékkal bővült tavalyhoz képest - írja szombati számában a Magyar Nemzet
Fellebbezést nyújtott be pénteken Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék márciusi ítélete ellen, amelyben a bíróság 40 év börtönre ítélte őt népirtás, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt
Az 1860 München magyar labdarúgója, Simon Krisztián is abban a müncheni plázában tartózkodott, ahol több halálos áldozatot követelő fegyveres támadást hajtottak végre pénteken.
Az Európai Bizottság kész beszállni a budapesti 3-as metróvonal felújításának finanszírozásába, ennek azonban előfeltétele a közlekedési operatív program módosítása, amit a kormánynak kell hivatalosan kezdeményeznie – közölték a BruxInfóval nevük mellőzését kérő források.
Folytatódik a július 4-én indult, államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-program az utolsó két régióban, jövő hétfőn a közép-dunántúli régióban, kedden pedig a közép-magyarországi régióban nyílik meg a jelentkezések benyújtásának lehetősége
Számos norvégiai településen emlékeztek meg pénteken az öt évvel ezelőtti utöyai mészárlásról és oslói pokolgépes robbantásról, amelyek során a szélsőséges jobboldali eszméket valló Anders Behring Breivik összesen 77 táborozó fiatallal és járókelővel végzett
Nem csökkentik a Stipendium Hungaricum forrásai a magyar felsőoktatásra fordított költségvetési támogatás összegét, és a magyar hallgatókat nem érheti hátrány a külföldi hallgatók részarányának növekedése miatt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a jobbikos Farkas Gergely írásbeli kérdésére
A 18 éves müncheni elkövetőt nyugodt fiatalnak ismerték, a lakását még éjszaka átkutatták a rendőrök. A hatóság szerint nincs összefüggés a müncheni lövöldözés és a würtzburgi baltás támadás között. Közben ma összeül a biztonsági kabinet Németországban.
Három floridai férfi - köztük két középkorú - csatlakozni akart az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezethez Szíriában - adta hírül az Egyesült Államok szövetségi ügyészsége pénteken.
Leálltak a Hévíz-Balaton Airportról a törökországi Antalyába hetente közlekedő charterjáratok, az utasokat Budapestről szállítják a török üdülőhelyre - közölte szombati számában a Zalai Hírlap.
28 év után után megdőlt a világcsúcs a nők 100 méteres gátfutásában. Ráadásul egy olyan versenyző futotta minden idők legjobb idejét, aki nem is indulhat a riói olimpián.
Ismét a teljes vonalán közlekedik a 3-as metró, a szerelvények korábban műszaki hiba miatt nem jártak egy szakaszon - közölte Facebook-oldalán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A platina világpiaci kereslete az ipar, elsősorban az autógyártás növekvő igénye miatt 2016-ban 861 ezer unciával haladhatja meg a kínálatot. Ennek hatására a platina is jelentősen drágulhat - közölte a Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel (1 uncia=31,1035 gramm).
A Nemzeti Sport Online információi szerint pénteken az 1860 München magyar labdarúgója, Simon Krisztián is abban a müncheni plázában tartózkodott, ahol több halálos áldozatot követelő fegyveres támadást hajtottak végre.
Lagzi Gábor egyetemi tanár szerint lengyel-ukrán konfliktushoz vezethet, hogy a lengyel szejm pénteken népirtásnak minősítette az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) által 1943 nyarán elkövetett, több mint százezer lengyel áldozattal járó volhíniai mészárlást
A kompakt SUV-k korát éljük, ez nem vitás, hiszen soha nem volt ennyire népszerű a szegmens, mint napjainkban. Épp ezért szinte minden gyártó igyekszik ajánlani valamit a vásárlóknak, eltérő stílusban és eltérő képességekkel. Ezúttal két nagyon különböző, de egy konszernhez tartozó koreai kompakt hobbiterepes járt szerkesztőségünk garázsában, hogy megvizsgáljuk, mit érdemes választani a józan…
Komoly problémává duzzadt a munkaerőhiány a Tesco áruházlánc gyáli országos frissáru-elosztó központjában. A Magyar Idők arról ír szombati számában, hogy akadályokba ütközik a megrendelt termékek kiszállítása az üzletekbe.
Folytatódik a július 4-én indult, államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-program az utolsó két régióban, jövő hétfőn a közép-dunántúli régióban, kedden pedig a közép-magyarországi régióban nyílik meg a jelentkezések benyújtásának lehetősége.
Személygépkocsi gyalogost gázolt szombaton hajnalban az 51-es főúton Dunaharaszti térségében. A gyalogos férfi életét vesztette - olvasható a police.hu-n.
Káosz és pánik lett úrrá München utcáin, amikor péntek este lövöldözés kezdődött egy forgalmas bevásárlóközpontban. A támadó 9 emberrel végzett, közel húszat pedig megsebesített, mielőtt magával is végzett volna. A rendőrség hangsúlyozta, hogy az elkövető nem volt menekült.