A lezuhanása előtti pillanatokban tűz ütött ki a pilótafülkében, vagy annak közvetlen közelében, ezt követően pedig még a levegőben darabokra esett szét az Egyptair egyiptomi légitársaság 66 emberrel a fedélzetén májusban a Földközi-tengerbe zuhant utasszállítója - mondták a katasztrófa okainak kivizsgálásával foglalkozó egyiptomi bizottság tagjai a The New York Times című amerikai napilapnak.
Egy 18 éves német-iráni kettős állampolgár volt a péntek esti müncheni lövöldözés elkövetője - közölte a bajor tartományi főváros rendőrségének vezetője szombaton hajnalban.
A miniszterelnök nagyon odaszólt Tusványoson a Nyugatnak. Trumpot éltette, és arról beszélt, nem az iszlámmal van baj, hanem az eurokratákkal. Ő még a migránsokat se utálja, de a migrációt azt igen. A magyar gazdaság egészséges állapota, a magyar fiatalok jó kilátásai pedig igazolják azt, amit elmondott.
Tusnádfürdőn tartott beszédet a magyar miniszterelnök, aki még az eddigieknél is jobban ekézte az Európai Uniót. Orbán szerint az EU teljesen jelentéktelenné zsugorodott a globális viszonyok között, éppen csak, hogy megtartja a rendet regionális szinten. Úgy tűnik, a miniszterelnök számára most jött el a lehetőség, hogy turbófokozatra kapcsoljon a nemzeti szuverenitás megmentéséért folytatott…
Inverness – Profikat meghazudtoló módon golfozik a Real Madrid szélsője, Gareth Bale (27), aki a nyári pihenője alatt golfozással tölti a szabadidejét.
Egy nő életét vesztette abban a balesetben, amely Tégláson történt szombat délelőtt - tájékoztatta az MTI-t a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A nyomozás alapján egyértelmű, hogy a péntek este történt müncheni lövöldözésnek egyetlen elkövetője volt, és az ügynek "egyáltalán nincs köze a menekültek témájához" - közölte szombaton a bajor tartományi főváros rendőrségének vezetője.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök szombati tusványosi előadásával hadat üzent az európai közösségnek és szabadságra, demokráciára, jólétre váró magyaroknak.
Tusnádfürdőn ma egy álszent, korrupt, a felelősségteljes európai politikától rettegő keleti despotát hallott beszélni a baloldali ellenzék egyik pártja.
Világrekordközeli összegért vált klubot a Serie A-n belül a 28 éves, háromszoros spanyol bajnok, vb-ezüstérmes argentin csatárklasszis, Gonzalo Higuaín - értesült a Sky Sport Italia átigazolási szakértője szombaton.
Párizs-Kairó- A lezuhanása előtti pillanatokban tűz ütött ki a pilótafülkében, vagy annak közvetlen közelében, ezt követően pedig még a levegőben darabokra esett szét az Egyptair egyiptomi légitársaság 66 emberrel a fedélzetén májusban a Földközi-tengerbe zuhant utasszállítója - mondták a katasztrófa okainak kivizsgálásával foglalkozó egyiptomi bizottság tagjai a The New York Times című amerikai…
Till Attila Tiszta szívvel című filmje a versenyprogram legnépszerűbb filmjeként elnyerte a közönség díját, Fliegauf Bence Liliom ösvény című alkotását fődíjjal tüntette ki a Párhuzamok és Ütközések nevű versenyprogram zsűrije a péntek este véget ért 23
PM: Orbán Viktor beszéde gyenge kampánybeszéd volt A Párbeszéd Magyarország szerint Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői beszéde egy kvótanépszavazás előtti "ócska kampánybeszéd" volt
Kétnaposra bővül az idén a DreherFeszt, amely a kőbányai sörgyár patinás épületei között nagyobb alapterületen, két színpaddal és többféle programmal várja augusztus 26-án és 27-én a jó zenét és a sörkülönlegességeket szerető közönséget
Lagzi Gábor egyetemi tanár szerint lengyel-ukrán konfliktushoz vezethet, hogy a lengyel szejm pénteken népirtásnak minősítette az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) által 1943 nyarán elkövetett, több mint százezer lengyel áldozattal járó volhíniai mészárlást.
Az utóbbi években már a tengerentúli lakásoknál is keresleti piacról beszélhetünk, de még ez sem indokolja önmagában, hogy éveken keresztül ne tudjunk eladni egy házat. Vajon a hírességek túlárazzák...
A nyomozás első megállapításai alapján "klasszikus ámokfutó" lehetett a péntek este történt müncheni lövöldözés elkövetője - közölte szombaton a müncheni ügyészség illetékese.
Az első fél évben jelentősen nőtt az új és használt autók piaca: kiemelkednek a flották, de a magánvásárlók száma is 40 százalékkal bővült tavalyhoz képest - írja szombati számában a Magyar Nemzet.
Csehország a müncheni lövöldözésre reagálva megerősítette Németország felőli határának ellenőrzését - közölte Milan Chovanec belügyminiszter péntek este a cseh közszolgálati hírtelevízióban (CT24), amely rendkívüli adásban, élőben követi a bajor fővárosban zajló drámai eseményeket.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök szombati tusványosi előadásával hadat üzent az európai közösségnek és szabadságra, demokráciára, jólétre váró magyaroknak, az LMP szerint pedig a miniszterelnök szerepzavarban van: uniós vezetőként folyamatosan kritizálja az Európai Uniót, de megoldásokat nem mutatott be szombati tusványosi beszédében.
A Századvég stratégiai igazgatója szerint a miniszterelnök tusványosi "gondolkodós" beszédével és politikájával olyan új irányvonalat keres, ami egyben tartja az uniót.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy folyamatosan egyeztetnek a környékbeli települések önkormányzataival és köznevelési intézményeivel az idei tanév végén megszűnő csobánkai Petőfi Sándor Általános Iskola tanulóinak átvételéről.
Több magyar is ott volt a müncheni terrortámadás helyszínén, de nem sérültek meg. Egy kint élő magyar focista, Simon Krisztián éppen akkor volt a plázában fog-orvosnál, amikor a lövöldözés elkezdődött. A Nemzeti Sport úgy tudja: a sportolónak - az ijedtségen kívül - nem esett baja. A világhírű zenész, Mándoki László pedig a fia diplomaosztójáról tartott hazafelé délután, de már nem tudott bejutni…