Július-augusztus az a két hónapja az évnek, amikor a leggyakrabban kelnek útra a kikapcsolódni vágyók. Ahol turisták vannak, ott azonban hamar felbukkannak a trükközők is.
A tervezett 30 milliárd forintnyi három hónapos kincstárjegyet értékesítette kedden az ÁKK, a hozam pedig elérte az újabb lélektani határt, a fél százalékot. A korábbi 40 milliárdhoz képest...
A stockholmi Olimpia Stadion kerítésén szeretett volna átmászni egy játékos, hogy elkaphasson egy Pokémont. A férfi úgy próbált bejutni, hogy közben mindvégig játszott. Mikor átugrott a fémkerítésen, megcsúszott a lába, majd a kerítés belefúródott a combjába.
Saint-Etienne de Rouvray - Újabb borzalmas részletek láttak napvilágot az elig egy órája, egy franciaországi templomban történt túszdrámával kapcsolatban.
Az új lakásokra vonatkozó 5 százalékos áfateher többlakásos ingatlanok esetén lakásonként 150 négyzetméter, egylakásos lakóingatlanoknál pedig 300 négyzetméter hasznos alapterületig vehető igénybe. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nemrég kiadott állásfoglalása azonban tágan értelmezi a hasznos alapterület fogalmát, ugyanis beleszámítja például a pincét és a teraszt is. Annak, akinél az…
Sokan, a sikertelen angol Európa-bajnoki szereplést követően pedig még többen sürgetik, hogy vezessék be a téli pihenőt a Premier League-ben, de egyelőre ez biztosan nem történik meg.
Tovább terelik a bankok pénzét állampapírba, közben a kínálatot szűkítik - megint háromszoros túljegyzéssel és hozamcsökkenéssel ment el a magyar állampapír.
Saint-Etienne de Rouvray - A rendőrség hatalmas erőkkel lepte el a franciaországi települést, az utakat lezárták, a sajtó munkatársai ennek ellenére próbálnak felvételeket készíteni az eseményekről.
További támadásokra buzdított egy videofelvételen a bajorországi Ansbachban hét végén végrehajtott, 15 sebesülttel járó öngyilkos robbantás elkövetője - számolt be a szélsőséges weblapokat figyelő SITE központ, az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet Aamák nevű propagandaoldalára hivatkozva.
Az Aamák kedden tette közzé a videót, amelyen egy arcát fekete sállal takaró férfi azzal fenyegetőzik, hogy a németek "nem fognak tudni többé nyugodtan aludni", mert felrobbantják otthonaikat.
Elképesztő módszerrel neveli gyermekeit a brit sztárszakács. Jamie Oliver ugyanis csak akkor vett kismotort a lányainak, ha azok felismerték a kertben növő fűszerek illatát.
A jégkárt szenvedett Agrár Széchenyi Kártyával rendelkező 900 agrárvállalkozás 6 milliárd forint teljesen ingyenes 3 éves lejáratú hiteltámogatást kapott, a KAVOSZ-nál most már a fagykárra kidolgozott hasonló konstrukción dolgoznak - mondta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán kedden reggel.
Szergej Lavrov. Kép: Mikalai Anishchanka / Anadolu Agency Megkérdezték Szergej Lavrov külügyminisztert, mi igaz a feltételezésekből, hogy az oroszok állnak az email-hackelés mögött. Ezt válaszolta. (Moscow Times)